Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - FÖLDI Eszter: Georges Rodenbach és Rippl-Rónai. A Les Vierges története

az ügyvédi karrierrel, a brüsszeli Le Progrès című újság munkatársa lett. A lap azonban megszűnt, így Rodenbach 1888-ban visszatért Párizsba, ahol haláláig élt. Párizsban ekkor már megjelent Paul Verlaine Poètes maudits\a (Elátkozott koltők).

w amely ráirányította a figyelmet Stéphane Mallarmé, Tristan Corbière, Arthur Rimbaud stb. költészetére. Jean Moréas 1886-ban publikálta a Szimbolista manifesztumot, melyben arra buzdított, hogy a költészetnek adjanak metafizikai alapot, és ezt szimbolizmusnak nevezte cl. A szimbolizmus azonban nem doktrína volt, hanem közös magatartásforma, vágy a láthatatlan kifejezésére, egy szubjektív, transzcendentális költészet megteremtésére. A szimbolisták programverse Paul Verlaine 1882-ben írt Költészettana volt. A belga Albert Mockel, a La Wallonie című folyóirat szerkesztője szerint: „A mi szimbolizmusunknak (...) két atyja van: Verlaine és Mallarmé. Van két nagybátyja is: Villiers de lTsle-Adam, (...) és Arthur Rimbaud."" Mockel folytatja: a szimbolizmus két nagyapja szerinte Edgar Allen Poe és Charles Baudelaire, a dédapa Alfred de Vigny, és az általános ős: Victor Hugo!

12 A fiatal írók számára a minta minden bizonnyal Stéphane Mallarmé, Edgar Allen Poe francia fordítója volt. 1880-tól kezdve keddenként a rue de Rome-on lévő lakásában összegyűltek a költő rajongói. A híres „Mallarmé keddjei" során a meghívottak művészi eszmékről, irodalmi és művészeti újdonságokról beszélgettek. A rue de Rome-on lévő lakás a szimbolizmus első számú szalonjává vált. Georges Rodenbach is látogatta 1888tól, Párizsba településétől kezdve.

13 A belga költők szerepe a francia szimbolizmusban önálló tanulmány tárgya lehetne. Belgium a szimbolista mozgalomban előkelő helyet foglalt el, Brüsszel és Párizs között számos kapocs volt.

14 Noha az 1890-es években Georges Rodenbachon kívül csak a kritikus André Fontainas élt Párizsban, a belga írók és festők rendszeresen töltöttek hosszabb-rövidebb időt a francia fővárosban, dolgoztak, kiállítottak, írtak ott. A Mercure de France-ban rendszeresen publikáltak belga szerzők, többek között Emile Verhaeren, Maurice Maeterlinck, Max Elskamp és Georges Eekhoud. 1890-ben Párizsban mutatták be Maurice Maeterlinck darabját, a Princesse Maleine-n, amely olyan sikert aratott, hogy a neves kritikus, Octave Mirbeau a szerzőt egyenesen „új Shakespeare-nek" nevezte.

15 A belgák növekvő párizsi jelenlétével párhuzamosan megnőtt a franciák szerepe is a belga művészeti életben. A Nabik például 1892-től kezdve rendszeresen kiállítottak a brüsszeli La Libre Esthétique tárlatain, Maurice Denis-nek számos külön kapcsolata volt a belgákkal.

16 A szimbolizmus térnyerésében nagy szerepet játszottak a folyóiratok: Belgiumban főképp a Jeune Belgique,

17 LArt Moderne,

1X La Wallonie.

19 A szimbolizmus egyik legfontosabb folyóirata, a Revue blanche is közös vállakózás volt: Liège-ben alapította két francia, Charles és Pierre Leclerq, valamint két belga, Auguste Jeunhomme és Joe Hogge. 1891-ben a szerkesztőség - a belgák egyetértésével - átköltözött Párizsba. Stéphane Mallarmé, aki 1890-ben előadó körúton is járt Belgiumban, nagyra becsülte belga barátait. Elismeréssel emlegette Rodenbach Bruges-la-Morte (Halott Bruges) című művét, valamint Maeterlinck drámáit - a Pélléas és Mélisande premierjén részt is vett 1893-ban. Belga barátai iránti érzéseinek egy költeményt is szentelt: Rémémorations des amis belges (Emlékezés belga barátokra) címmel. Rodenbach Párizsban a Journal de Bruxelles kiküldött tudósítója lett, és számos rangos újságban is közreműködött kritikusként: Le Figaro, Mercure de France, La Revue Blanche, La Revue de Paris stb. Mallarmé szimbolista körén kívül Edmond de Goncourt-hoz volt bejáratos. Edmond, fivérének Jules-nek 1870-ben bekövetkezett halála után egyedül folytatta Naplójukat, amelyben Rodenbachot többször is említi, a legnagyobb barátság hangján:

20 „Kedves vidámság, könnyed humor, tetszetősen gunyoros szófüzés és egyfajta vonzó közlékenység, mellyel társaságában mindenkit bőbeszédűvé tesz: nos, ezek Rodenbach társalgói kvalitásai."

21 Rodenbachnak 1889-től jelentek meg regényei: L'art en exil (A művészet száműzetésben, 1889), Bruges-la-Morte (Halott Bruges, 1892), Le musée des Béguines (A beginàk múzeuma, 1894), La Vocation (A hivatás, 1895), Le Carillonneur (A harangozó, 1897), L'Arbre (A fa, 1898). Három verseskötetet is megjelentetett: Le Règne du Silence (A csend birodalma, 1891), Les Vies encloses (Körülzárt életek, 1896) és Miroir du ciel natal (A hazai ég tükre, 1898). Költészetének jellemző motivumai regényeiben is állandóan vissza-visszatérnek. Kedvenc témái a csend a régi házak mélyén, az elhagyott negyedek magánya, a hajdani gazdagságról álmodó, halott városok, a rakpartok között csobbanó víz, a csatornákon ringatózó hattyúk stb. Mallarmé körének hatása ellenére Rodenbach nem fogadta el teljes mértékig a szimbolisták esztétikai elveit és teóriáját. Hű maradt első mestereihez, a parnasszistákhoz, amennyiben mindig tiszteletben tartotta a forma szabályait, a gondolat függetlenségének respektálása mellett. Német kritikusa, A. Brunemann szerint Rodenbach Mallarmétól tanulta a szimbólumok értékét, míg a Goncourt testvérektől a festői stílust és a ritka jelzőket.

22 Jules Laforgue pedig így írt róla: „Sorai szépek, olykor körülményesek és nehézkesek, de majdnem mindig tömények, értelemmel, s méghozzá ritka értelemmel telítettek, ugyanakkor pedig festőiek és végtelenül melankolikusak is."

23

. Rodenbach drámájának, A fátyolnak

14 (Le Voile) kapcsán Laforgue így fogalmazott: „Nem tudom, hogy a Fátyol színház-e, de bizonyos vagyok benne, hogy költészet. Csendes költészet."

25 Mallarmé így emlékezett rá: „Rodenbach úr egyike az általam ismert legtökéletesebb és legértékesebb művészeknek. Művészete egyszerre emelkedett és pontos. Leginkább a flamand csipkékhez és ötvösmunkákhoz hasonlítanám."

26 Edmond de Goncourt pedig ezt írta barátjáról: „Rodenbach úr szememben jószerivel az egyetlen, igen, az egyetlen valóban eredeti jelenkori költő. Neki sikerült visszaadnia azt, amit sokan éreznek, ám nem képesek kifejezni: nevezetesen a dolgok lelkét... ő ebben egészen egyedi, képes kifejezni a bizonytalant, a hangulatokat."

27 Rodenbachnak, a párizsi művészeti élet dédelgetett kedvencének karrierje azonban váratlanul megszakadt. Hirtelen, negyvenhárom éves korában, 1898 karácsonyán meghalt. Három poszthumusz kötet után [L'Elite [Nagy alkotók] 1899, irodalmi tanulmányok, Le rouet et les brumes [A ködrokka] 1900, mesék és Le Mirage [Káprázat] 1901) személye és életmüve feledésbe merült.

28 Rodenbach legnagyobb sikerét a Halott Bruges című regénnyel aratta, amely 1892-ben jelent meg a Figaróban, folytatásonként. Ez a kisregény Rodenbach egész életművének „kvintesszenciája". A költő számára Bruges városa szimbo-