Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég
még becsesebbé vált, mint volt az a görögnek. A természet századában, a természet hitvallásának korában nem volt siratóénekre méltóbb isten, mint Pán. Versben elbeszélt „szenvedéstörténete" az élveteg római világbirodalom tudatlan hajósainak tivornyájából bontakozik ki, hogy Jézusénak méltó párja legyen. A „lelkét" vesztett, szenvedő természet és a megváltásra váró, szenvedő lelkek mítosza költészetté lényegülve egyesül. Költészetté, amely tehát a mítosz hagyományozásának kitüntetett módja. Reviczky az ókori elbeszélést kora példázatává tette. A romantika hatalmas szemléleti örökségét vitte tovább, amikor versében a mindent átfogó, eleven természetet jelekkel teli, drámai tájként írta le. Schiller Hellászától eltérően az elemeket - a tengert és a tengerpartot - nem szelíd béke, hanem baljóslatú hangulat uralja. A természet önnön gyászára készül, és a világváltás közelségében új titkok, sugallatok és sejtelmek ébrednek. Mivel Pán elmúlása a Megváltó életidejére esik, a táj most már nem csupán az egynemű világhoz tartozó testvéristeneké. S talán már nem is valós táj, hanem a mitikus időket élő, megrendült lélek kivetülése. A természetistennek és családjának, azaz a szatíroknak, najádoknak, nimfáknak a távozásával a természet közvetlenségének csodája készül veszni. 57 A természet azonban nem válhat üressé, és a tünékeny, alakváltó isteneknek a mítoszformáló költői képzeletben vissza kell térniük az embervilágba. Pán halálával Reviczky egy új misztérium születését is megelőlegezi. Az erdők, mezők, legelők, fák, bokrok, kövek, azaz a föld istene mint démonikus erő, mint pogány szellem él majd tovább. Az antik hitvilágot a kulturális emlékezetben őrző európai ember őt már minden erdőben, mezőn, legelőn, fában, bokorban és kőben ott tudja majd. Pán már Schillernek is ebben a túlélő-nem múló karakterében jelent meg, Victor Hugónak pedig egyenesen a Mindenség jelképeként. Pán, aki nem tartozott az olümposziakhoz, mert náluk részint archaikusabb, részint pedig alacsonyabb rendű volt, most a mindenkori hitek legcsúcsára tör. A tanulmányunk mottójául vett idézetben valósággal számon kéri az isteneket, követelve tőlük a föld iránti alázatot. A költemény utolsó sorában így: „a Mindenség vagyok: Pán; térdre, Jupiter!" 5 * A természetfölötti istent hirdető új világban tehát új mítosz támadt a régiből. Legyözöttségében Pán roppant evilági hatalommá vált, az érzékvilágé és a pogány életigenlésé. 59 Mitikus tudatunk a túlvilág ugyancsak roppant hatalmának ellensúlyaként megtartotta őt, éspedig a természet legapróbb rezdüléseiben. Iránta való ősi és örök vágyunk mindig újraalkotja alakját. A Reviczky-vers végső jelentése szerint Pán megtisztító erejű szenvedésére keresztény lelkünknek éppúgy szüksége van, mint Krisztuséra. A századvégi természet tehát - mielőtt a tudomány végképp kiűzte volna isteneit - kettős gyökerű szakralitással telítődött. Titkainak adózni, összetartó vagy széthúzó erőit kutatni mármost szabad művészi választás dolga. A TERMÉSZETVALLÁS NAGYBÁNYÁN Reviczky érzelmes materializmusával és a földi tájnak a szentség aspektusait őrző felfogásával visszatérhetünk Csókhoz - de akár mindjárt a nagybányaiakhoz is. A magyar festők honalapító profetizmusa Nagybányán, valamint az első generáció szemléleti emelkedettsége ugyanezekből az egyetemes kultúrgyökerekböl táplálkozott. Törekvéseiket a századvég Reviczky közvetítette eszméinek fényében mármost ismét fontolóra vehetjük. Münchenben nevelkedve - amely Böcklinnek is második hazája volt - a nagybányaiak számtalan forrásból kapták az idealizmus-realizmus-naturalizmus dilemmájának tanulságait. A természet előtt - mint már idéztük - „a megindultság érzésével" állni, magas esztétikai és etikai célmegjelölést takar. A még romantikus gyökerű, misztikus attitűdben rejlik a látvánnyal szemben hangoztatott alázatuk, áhítatuk és elfogódottságuk, amit Lyka Károly egy fontos helyen „a természet iránt érzett mély pietásnak" 60 nevez, illetve az a heroizmus, amellyel a természeten úrrá kívántak lenni. „Az a naturalizmus, amelyre e fejtegetések során hivatkozás történik, egészen egyebet jelentett számunkra, mint amit ma ezen a kifejezésen a gyakorlatban általában értenek. A mi naturalizmusunk... nem is annyira művészeti irányzat volt, hanem már szinte vallásszerű, pantheisztikus világszemlélet" 61 - idézi Réti 1898-ból Thorma Jánosnak egy programírását, amelyet a tekintélyesebb nagybányaiak, azaz Ferenczy Károly és Iványi-Grünwald Béla is osztottak. A tcrmészetclvrc alapított mozgalomban az elsők tehát a meglelhető világegész illúziójával vettek részt, ki-ki a maga tudatossági fokán. A panteizmus - még ha Thorma vagy Réti homályban hagyják is - éppen az az anyaghoz kötött, de az anyagban még az ideáknak is adózó „filozófia" volt, amely irodalmi közvetítéssel Csókhoz is eljutott. Pedagógiai elveikben is ott érezhető ennek a nyoma. „A természet helyes érzésével együtt a szeretetet kell nagyra nevelni. Szeretni embert, fát, levegőt, szóval mindent, ami körülvesz egyformán, mert csak ezáltal érezzük azt a fenséges összhangot, mely összes alkotásainak szoros összekapcsolódásában nyilvánul. Millet műveiben látjuk ezt legtökéletesebben kifejezve. Ezekben érezzük az embert, mint a föld fiát, a szerető anya ölében, mely táplálja, neveli és gyönyörködteti. Látjuk műveiben azt a kölcsönös összefüggést, ami által minden egymásért teremtve látszik lenni. A szeretet által érte el azt a művészi tökélyt, mely mindörökké példányképül fog szolgálni." 62 Spinoza „deus sive natura" híres tételének késői visszhangja ez, amelyből - filozófiai tartalmainak kimerültével - a század végére termékeny poétikai szemléletforma vált. 61 Azzal a premisszával, hogy minden létezőnek értelme és önálló értéke van, a művészet nyerte a legtöbbet. A világ és isten körülírt megfeleltetésének, a panteizmusnak a fenti jelzésében összeérnek a századutó eddig felmerült többi eszméi is. Nemcsak a túlélő Pán legendája szólt erről, hanem a földi dimenziókra irányított figyelem általában, az istenek halálához kötött, kozmikus szenvedés bölcselete, az ennek nyomán támadt szeretet antropologikus tana és az esztétikum istenpótló-mítoszteremtö küldetése is. Csupa művészetet megtermékenyítő képzet, amelyeket a nagybányaiak a nyugati művelődés előiskoláiban készen találtak. Amikor Csók képe kedvéért nem stílusra, hanem stílusformáló világképre kérdezünk, ezt a már némileg ismerős alapot tartjuk meg. Ebben a féltudatos ontológiai játéktérben társulhattak virtuálisan Reviczky Gyula, Csók István és a nagybányaiak egymással rokon leikekként. A korszellem a természet fogalmát azonban nagybetűs és kimeríthetetlen, főleg pedig rendkívül dinamikus voltában hozta úttörő festőink elé. Nem csupán fogalmára, hanem érzéki valóságára is számot tartottak. Hogy birtokba vehessék, a vele szembeni józanabb, szenvtelenebb, merészebb, kísérletezőbb viszony kialakítását is meg kellett próbálniuk. Az elméletek és szándékok artikulálása eközben mindig napirenden lehetett.
