Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - CSERNITZKY Mária: „Jablonczai Pethes János búcsúja". Még egyszer Kiss Bálint leghíresebb képéről

CSERNITZKY MARIA „Jablonczai Pethes János búcsúja"

1 MÉG EGYSZER KISS BÁLINT LEGHÍRESEBB KÉPÉRŐL Komoly tudományos periodikához minden bizonnyal teljesen méltatatlan módon személyes dolgokról kell szólnom. Sinkó Katalin köszöntésére Kiss Bálint képéről, a Kenyérmezei csatáról készültem írni. Be kell vallanom azonban, engem mindig minden csak addig foglalkoztat, ameddig a bennem megfogalmazódó kérdésekre számomra elfogadható választ nem találok; s ez a tárgyakkal sincs másképp. Ha én már értem, a többi nem nagyon érdekel. Ezért aztán nehezen szánom rá magam az írásra. Most azonban az Ünnepelt rákényszerít. Ugyanis megkért, hogy a készülő múzeumi lexikonba Kiss Bálintról mint múzeumőrről írjak rövid szócikket. S bár Kiss Bálint mindig a lelkemben van, s cédulám is halomnyi; ükunokája, Kolosváry Bálint festőművész több mint harminc éve jó barátom, mégis úgy gondoltam, hogy ismét átnézem az Magyar Nemzeti Galéria Adattárában található anyagot. Megtettem, és borzasztóan elszégyelltem magam. Hiszen a Zádor Anna tiszteletére e tárgyban írott tanulmányomról

2 úgy gondoltam, hogy egy buldog szívósságával mindennek utánajártam, s - óh, földi hiúság - ehhez hozzá tenni már semmit nem lehet. Máig nem értem, miként kerülhette el a figyelmemet az alábbi, Kiss Bálinttól származó levél,

3 amelynek sem címzettjét, sem keletkezési idejét nem ismerjük. Az biztos, hogy 1846. október 9. után íródott, hiszen a müvet már mint múzeumi tulajdont említi. S az is biztos, hogy bárkinek szólhatott, kivéve a mü vásárlójának, Kovács Zsigmondnak, aki anyai ágon maga is gályarab, Simonides leszármazott volt. íme a levél: „Tisztelt Barátom! Jablonczai Petes János I. Leopold király alatt élt. Az időben különösen Ambringen (sic!) kormányzó és Szelepcsényi esztergomi érsek közre működése folytán 50 protestáns pap össze fogattatott; és a Nápolyi gályákra mint rabszolgák gyalog elkísértettek, és el adattattak. - Nyomorgatásaikról irtózat nélkül írni nem lehet. - E történetet le irta Kocsi Bálint,

4 melyet később Lampe kiadott - 1728. E szegény papok kihurcoltatások előtt néhány nappal a Leopoldvári börtönbe zárattak: ott találhatta fel Jablonczait, miatta siránkozó leánya, mint azon eredeti kép mutatja, melyet K. B. lefestett, és jelenleg s M.N.Muzi Képtár tulajdona. A borzasztó bánás miatt többen az út közben elhaltak, sokan a gályákon vesztek el. E kinos sors érte volna mindeniket, ha történetesen Ruiter

5 admiral, hajó seregével Nápoly alatt horgonyt nem vet. Ruiter idö töltésből szemlélgeté az ottlevő idegen hajókat s feltűnt előtte néhány ott dolgozó rabnak megrongyollott ruháiból is kitűnő jámbor és becsületes de szenvedő arczképe; kíváncsiságból egyel szóba állott és ez keserves sorsukat neki elő adván, Ruitert mély fájdalom lepte meg: és megígérte nekik ki szabadításukat. Hollandiába a királynak, s kormányának azonnal hivatalos levelet írt, előadván a látott s hallott dolgokat; ő pedig addig is míg kormánya e tekintetben komoly lépéseket teend, a már csak 20 egyénre le olvadt Szerencsétleneket, saját kölcségén kiváltotta s hajójára őket felvette - és Hollandiába elszállította. Az osztrák kormány tanácsosabbnak látván e még életben maradt szerencsétlenek amnesztiáitatását megadni, mintsem bevárni a Hollandiától ki mondott háborút.

6 így kerültek ezek ismét hazájokba, Jablonczai is még életben levén azon emlék pénzt mint Sz. ereklyét hozván haza magokkal, melyet a Hollandiai kormány e czélra veretett. E pénz ezüstből van, egyik oldalán van Ruiter admiral hajója; a másik oldalon egy sziklához lelánczozott bárány melyet a genius felszabadit; mind kettő körül irattal; - melyből egy példány a Foktüi családnál Szoboszlón most is látható. - Foktüi János vette el Jablonczai leányát. - Ez emlékpénzt magam láttam, de semmi áron megnem kapható. Közli Önnek tisztelő barátja Kiss Bálint" Nézzük meg, mit gondoltam eddig a kép keletkezéstörténetéről.

7 Feltételeztem, hogy Kiss Bálint ismerhette a gályarab prédikátorok emlékiratait. Most már tudjuk, hogy egyet, Kocsi Csergő Bálint munkáját biztosan. Azt állítottam, hogy a történeti hitelességet mindig szem előtt tartó festő ezen emlékiratokat nem használhatta forrásként képe témájához. Ezt támasztja alá a korábbi tanulmányomban idézett Simonides-részleten túl Kocsi visszaemlékezése. „Hogy pedig inkább meghódoltassák őket, megtiltatnak, hogy senkivel ne beszéljenek, senkit hozzájok nem bocsátanak vala. Atyjok, anyjok, feleségek, gyermekek, atyafiak patrónusok, jóakaróik messzünnen sok fáradsággal és költéssel eljőnek vala a szomszédba, Galgóczra, de onnan sok könyhullatással sem nyerték meg, hogy láthassák magok kedveseket."

8 Feltettem azt a kérdést, hogy miért éppen Jablonczai Pethes