Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - A 19. századi falikép-nyomat Európában

8 Für den freundlichen Hinweis danke ich Dr. Sigrid Metken, Paris, sehr herzlich. 9 In der Graphiksammlung des St. Annen-Museums in Lübeck befindet sich eine Mappe mit chromolithographischen Wiedergaben des Altares von Hans Memling mit dem Etikett: „First Arundel Publications 1877, drawn and chromolithograved by C. Schultz". Die von 1876 bis 1878 gefertigem Steine wurden bei Hangard Maugé gedruckt. CHRISTA PIESKE A 19. századi falikép-nyomat Európában A művészettörténet csupán 1960 után figyelt fel a falikép-nyomatra mint kutatási területre. A reprodukciós grafika hosszú ideig másodrendűnek tűnt a művészi grafikával szemben. Az érdeklődést azok a londoni kiállítások nyitották meg, amelyeken a Victoria & Albert Múzeum nagyméretű, művészi értékű festménymásolatait mutatták be. Felismervén a reprodukciók történeti fejlődését, az egyes területek művészi kifejezéseinek egymással való összekapcsolása további kutatásokhoz vezetett. Németországban a „mindenkinek szóló képek" iránti érdeklődés vezetett el a populáris grafikához, melyre a népművészet a Bilderbogen (tulajdonképp: kivágós képek) túlsúlya miatt nem is figyelt fel. A falikép-nyomatok története a középkorig nyúlik vissza. A barokk kor nagymértékű képtermelése sokrétű megjelenési formákhoz vezetett még a 19. században is. A nyomat - a technikai és gazdasági újításoknak köszönhetően - ebben a késői korszakban a tetőpontot jelentette a képterjesztés terén; ám ezt a szerepet mára, a 21. századra más médiumoknak kell átengednie. A falikép-nyomatok formái, funkciói és motívumai sokkal kevesebb változáson mentek keresztül, mint például a trivializáció vagy pedig a terjesztés egyes területei. Minden európai országban más és más rétegspecifikus minőség jött létre. A polgárság elszakadt a népies ízlésirányzatoktól, holott a tartalom majdnem azonos maradt. Csupán a kimondottan népszerű nyomtatványok ellen lépett fel az állami cenzúra. Ezek az intézkedések azonban inkább a mozgó árusok, mintsem az előállító nyomdák ellen irányultak, melyeket a motívumok kiválasztásakor nem éppen a művészeti nevelés szempontjai vezettek. A 19. században a nyomtatványok terjesztése a sokoldalú forgalmazás révén egyre nagyobb méreteket öltött. A vándor képárusok Pieve Tesinóból sokáig a hagyományos kereskedelmi utakat követték, de mihelyt gazdaságilag lehetségessé vált, kocsit és lovat, majd pedig modernebb közlekedési eszközöket kezdtek használni. Az általánosan megerősödő polgárság közreműködésével a falikép-nyomatokkal való műkereskedelem a könyv- és műtárgypiac fontos ágazata lett. Az ügynökök a nagyobb városokban a nyomatoknak raktárakat tartottak fenn, ahonnan a közönség könnyebben elérhető volt, mint az üzletekből. A vásárok is nagy szerepet játszottak, ide tartoztak az úttörő jelentőségű világvagy ipari kiállítások, az általános vásárok, mint a lipcsei vagy a frankfurti, valamint a különleges papír- vagy könyvvásárok. A kereskedelem átlépte az országhatárokat is. A képnyomatok sorban minden európai régiót, de távoli kontinenseket is elértek. Az itt felvetődő vámkérdések gyakran okoztak korlátozást, és olykor egzisztenciákat is veszélyeztettek. A hatalmas képmennyiség mellett lehetetlen az előállító vagy reprodukáló művész nevét és kilétét kutatni; a legtöbb vallásos vagy profán kép névtelen maradt. De a jelzett nyomatokon sem mindig könnyű a művésznevet megfejteni. A mükiadók által foglalkoztatottak skálája az autodidaktáktól kezdve - a díszítőkön és az akkoriban keresett divatfestőkön át - néhány beérkezett festőművészig terjed. A nagy müvészlexikonok hallgatnak róluk, életútjukat ma alig lehet követni, miután csillaguk egy-két év vagy ritkábban néhány évtized után már lehanyatlott. A művészek nevének egyetlen forrását ma a mükiadóknak azon katalógusai jelentik, melyeket utazó vigéceik használatára adtak ki. Mivel a katalógusok fogyóeszközök voltak, nagyon ritkán maradtak fent, emiatt a nevek nagy százaléka nem azonosítható. Az európai központok művészi és népszerűsítő kiadóinak történetét és működését a hiányos források miatt aligha lehet kielégítően megírni. A kisebb, de akár a nagyobb kiadóknál is csőd esetén vagy tulajdonosváltozáskor csak ritkán tartották az üzleti adatokat dokumentációra érdemesnek. Berlinben, a porosz, illetve német fővárosban a különböző műnyomdák, mükiadók, litográfiái intézetek és nyomdáik, valamint a színesnyomtatók, olajnyomdák és fényképész-intézmények nyilvántartása elég jó, bár néhány részlet még itt is felderítetlen. De bőséges képtermésük miatt más német városok - így Frankfurt, Drezda, Lipcse vagy München - is megérdemelnék az alaposabb feldolgozást. A külföldi mükiadóknál sajnos hiányoznak az átfogó munkák, amelyek lehetővé tennék az összehasonlítást. Most csupán mintegy 12 országot vettünk alaposabban szemügyre, vagy legalábbis felhívtuk a figyelmet az ottani kutatásokra. Magyarország és Ausztria nagy anyagot kínál, melyet csak a helyszínen lehetne teljesen feldolgozni. A nagyon alapos francia Bilderbogen-kutatás nem fordított kellő figyelmet a faliképnyomatra. Olaszországban újabban publikációkat szenteltek olyan gyűjteményeknek, mint Achille Bertarellié, azonkívül egy figyelemre méltó folyóiratot is kapott a vallásos Imagerie. Ebben az összefüggésben fontos a világméretű műnyomatkereskedelem nemzetközi kapcsolatrendszere, amely már a 18. században kialakult. Az egymással együttműködő mükiadók a kapcsolatok hálóját teremtették meg, és ezzel új vevőkörre tettek szert. Jobb gazdasági alapot teremtettek maguknak, és ugyanakkor kultúrtörténelmet csináltak. így a mindenütt jól fogadott zsánerfestészet és vele maguk a művészek világszerte ismertté váltak. Éppen e téren fejlődtek 1850 óta a kapcsolatok az USA-val is különösen. A képzőművészet terjesztésének valamennyi területén a privát kezdeményezéssel megalakult művészeti alapok és társulatok tevékenykedtek. Ezek részben már 1800 előtt létrejöttek, és a 19. században jelentős fejlődésen mentek keresztül. Céljuk kezdetben az volt, hogy a polgárság széles körében a művészetek