Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK / STUDIES - RÉVÉSZ Emese: Egy esemény ábrázolásainak anatómiája. Lamberg gróf meggyilkolása 1848. szeptember 28-án
14. Schreckliche Mordthat! Feierliches Leichenbegängnis der gemordeten Deputierten der Frankfurter Nationalversammlung. In: Europäische Freiheitskämpfe. Das merkwürdige Jahr 1848. Eine Bilderzeitung von Gustav Kühn in Neuruppin. (Angelika Iwitzki nyomän) legyen. A partikuláris képtárgy általánosításának legfontosabb eszköze a téma patetizálása, amely közismert képzőművészeti toposzok és pátoszformulák alkalmazásával allegorikus karaktert kölcsönöz az aktuális eseménynek. Míg a barokk eseményábrázolásokon az allegória különálló járulékos elem, a polgári eseménykép magába olvasztja, a jelenet szerves részévé teszi azt. A kerettémák hagyományrendszere egy tágasabb, (ciklikus) mitikus jelentéskört biztosít az eredendően egyszeri, lineáris történet számára, esztétikai eszközökkel legitimálja a jelent. Míg a képi konvenciók abban nyújtanak segítséget, hogy a jelen történése beépüljön a kollektív emlékezetbe, az ábrázolt esemény emocionalizálása a szubjektív azonosulás eszköze. Az érzelmi hatások kifejezése a befogadó számára megteremtik az azonosulás és együttérzés lehetőségét, megkönnyítik a személyes állásfoglalást, és megteremtik a lehetőségét annak, hogy az individuum fiktív részese legyen egy olyan eseménynek, amely a közösség számára jelentőséggel bír. Mindezek a sajátosságok, a tárgyi hitelesség, a jelképi szintre emelő pátosz és a szubjektív azonosulás lehetőségét megteremtő emocionális eszköztár a kor képi világában a szemléletesség fogalmában egyesül. 71 ' A szemléletesség különösen fontossá válik a tömegkulturális médiumok képi kommunikációjában, hiszen összegzi törekvéseiket: informativitás, közérthetőség, hatásosság. Az aktuális eseményábrázolást tehát a történetileg igaz, a társadalmi kommunikáció szempontjából hatásos és érdekes, valamint a festőileg ábrázolható elemek összehangolásának kényszere igazgatja, valódi átmeneti műfaj, amelyet a jelen tárgyszerű tükrözésének és szimbolikus reprezentálásának szándéka párhuzamosan jellemez. Míg az előbbi a kibontakozó polgári demokratikus intézmények politikai nyilvánosságának követelménye, az utóbbi a közösségi szabályozás és kontroll biztosítéka. így a hiteles momentumok részleteiből építkező aktuális eseményábrázolások a képi konvenciók felhasználásával a jelen szignifikáns, rendezett képét hozzák létre. Az aktuális eseményábrázolás az adott kor jelenképénck kifejezője és befolyásolója. A műfaj 19. századi népszerűsége a jelen felértékelésének következménye, hátterében olyan változó történeti tudat áll, amelyben megjelenik a jelen történelemként való leírásának igénye. Szemben a témáját a nemzeti múltból választó történeti képpel az eseményábrázolás tárgya nem zárt, hanem a jelennel párhuzamos, a jelen fele nyitott történés, egy olyan folyamat eleme, amelynek aktív módon a befogadók és alkotók is részesei. Jelentősége abban áll, hogy nem csupán hordozója és tükrözője a jelen eseményeinek, hanem alakítója is a közösség jelenről alkotott képének. Az ábrázolásra kiválasztott eseményt a sokszorosítás és az újbóli ábrázolások ismétlései táplálják a kollektív emlékezetbe és erősítik meg a közösség történelemtudatában. A napi politikai közélet történéseit a művészet erkölcsi jelentéstartalmaival felruházó aktuális eseményábrázolások újraszerkesztik, elemzik, értelmezik és interpretálják a jelen történéseit. Interpretációjukban a mindennapok eseményfolyama áttekinthető, célirányos történelemmé szerveződik, Lamberg halálának ábrázolásai egyben a történtek analízise és értékelése is, nem a folyamatban levő, hanem a befejezett és megértett jelen képe. Mindez jól megfelel a historizmus történelemszemlélete számára, amely a múltat - és a jelent - folytonos, kauzálisán levezethető, zárt egésznek kívánja látni és láttatni. 77 A 19. századi aktuális eseményábrázolás tehát hasonló technikákkal alkotja meg a jelen képét, mint a korszak történetírása és történeti festészete a múltét. A hiteles részletek felhasználásával megkonstruált jelen idejű esemény történéseinek töredékeit a képi konvenciók szervezik áttekinthető egésszé és terjesztik ki időben jelentőségét. A korszak eseményábrázolásait egyszerre határozza meg a hiteles képi tudósítás igénye és a racionalizált történelemkép hagyománya. A teljes megismerésbe vetett hit megingása csák a pillanatfotó századvégi előretörésével veszi kezdetét, hiszen a riportfotó ismét pillanattörcdékekre robbantja szét a korábban ésszerű egésszé rendezett valóságot. A grafikai eseményábrázolás azonban még mentes az episztemológiai szkepszistől, számára a megismerés egyszersmind megítélés is: tény-kép és jelkép. Az egyedit az általános fele közelítő vizuális toposzok biztosítják a tárgy minél szélesebb körű beépülését a közösségi emlékezetbe. Szemben a sajtófotóval, amely a valóság töredékes és szubjektív képét hozza létre, a képi hagyományokra támaszkodó grafikai eseményábrázolás korlátozza az esemény egyéni értelmezésének lehetőségét, tárgyát úgy emeli be a kollektív emlékezet tárházába, hogy az egyedi események értelmezését a múlt és a közösség által szentesített mintákra alapozza.
