Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TABULA GRATULATORIA - SZŐKE Annamária: Sinkó Katalin köszöntése (Greeting Katalin Sinkó)

Sinkó Katalin köszöntése Az a megtiszteltetés ért, hogy a hónapok óta, nagy titokban készülő, Sinkó Katalint köszöntő évkönyv elejére bevezető sorokat írjak. A felkérést telefonon Király Erzsébet közvetítette, aki a háttérben meghúzódó, nem nevesített „többiek" nevében is beszélt. Nem vagyok rutinos köszöntő-író (soha ilyet még nem írtam), és Sinkó Katalinnak sem évfolyamtársa, sem szűkebben vett munkatársa, sem tanítványa nem voltam, mint a Magyar Nemzeti Galériában vele évek óta együtt dolgozó és gondolkodó kollégák. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért éppen nekem kell ezt a köszöntöt elrebegnem? Állítólag közös megegyezés született e tekintetben, és indoklásul arra az időközben, úgy látszik, „kiszivárgott" tervemre - vagy most már mondhatom: Sinkó Katalinnal közös tervünkre - hivatkoztak, hogy a TartóshulIám-Balassi Kiadó adja ki Sinkó „összegyűjtött írásait". Elindult egyfajta előkészítő munka, amely a bibliográfia összeállításának fázisában rekedt meg, de egyéb okai is voltak annak, hogy a terv már némi történelmi távlattal rendelkezik. Többek között az, hogy írásai tematikus csoportosításának áttanulmányozása során Kati számára kiderült, egy-két tanulmányt meg kell még írjon ahhoz, hogy a kötet kerek egész legyen. A többiek azt gondolhatták, hogy én mindezek révén jó áttekintéssel rendelkezem az eddigi Sinkó-ceuvre-ről, Kati tevékenységéről, munkáiról, netán életéről, valamint azokról a módszertani problémákról, amelyek foglalkoztatják - de ez egyáltalán nem volt (és nincs) így. írjuk ezt a mulasztást egyelőre az én számlámra, mindemellett azonban a dolgot egy másik oldalról is megközelíthetjük. Jóllehet a többiek nevében is írok, hadd válasszam a személyes kiindulópontot. Az én életembe Sinkó Katalin bizonyos értelemben hirtelen robbant be. Több év után tudatosítottam csak, hogy a 19. századi magyarországi művészet történelének - nem túlzás - forradalmian új megközelítési módja kötődik a nevéhez, amelynek már vannak követői is, jóllehet a kérdéssel elméletileg még senki - ő maga sem - foglalkozott. A korszak összefoglaló történetének megírása 1980-1981 óta, a Nemzeti Galériában megrendezett két kiállításhoz kapcsolódó, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjával közösen publikált, igen hagyományosan - műfajok szerint - tagolt katalógusok óta stagnál, nagyobb vállalkozásról nem tudok, amely ezt a hiányt pótolni igyekezne. Az eltelt húsz évben természetesen számos, egy majdani összefoglalásban megkerülhetetlen kutatás folyt, de ezek közül is a szemléleti és a módszertani alapvetés szempontjából Sinkó Katalinét tartom a legmegkerülhetetlenebbnek. Ez a felismerés hirtelen sűrűsödött össze bennem, elsősorban oktatói munkám során, amikor az általam oktatott tárgyról eddig írtak szisztematikus és módszeres számbavételére kényszerültem. Ez vezetett rá arra, hogy belássam: Sinkó szétszórtan - sokszor nem kifejezetten művészettörténeti kontextusban - megjelent tanulmányait összegyűjtve a művészettörténész hallgatók számára könnyen hozzáférhetővé kell tenni. Ujabb meglátásom pedig az, hogy talán nem ártana valamiféle módszertani diskurzust kezdeményezni a 19. századi magyarországi művészet kutatásának jelenlegi állásáról, s ezzel összefüggésben összevetni az elmúlt húsz évben a hazai pályán történteket azzal, ami a nemzetközi mezőnyben az 1960-as évek, a 19. századi művészet kutatásának nagy módszertani fordulata óta történt. Sinkó Katalin eddigi tudományos œuvre-je ösztönzője, témája, Kati maga pedig az egyik szereplője lehetne ennek a diskurzusnak. Módszertani kérdések felvetésének, artikulálásának az igénye akkor merül fel az emberben (az ember szó itt a művészettörténet-tudomány megszemélyesítése is egyben), ha az általa vizsgált anyag megközelítéséhez használt szemléleti apparátusa már önmaga számára is elégtelennek bizonyul ahhoz, hogy a maga elé tűzött szakmai igényeknek megfeleljen. Van, aki ilyenkor válságba kerül, és ebből úgy lábalhat ki, hogy vagy kritikusan szembenéz önmagával, vagy tudatosan megkerüli a problémát, vagy úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Szeretnék egy konkrét példát is mondani. 1987-ben határoztam el, hogy feldolgozom Székely Bertalan írásos hagyatékát. Számtalan, a 19. századi képzőművészetben alapvető fogalom, kifejezés, probléma „lexikonát" állítottam össze, amelyet ez az anyag érint, sőt Székely