Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

MUCSI András: Gadányi Jenő és Esztergom

nomkodásuk, életdúsak anélkül, hogy nyersek lennének, égőn, dúsan, érzékien színesek anélkül, hogy elöntené őket a tarkaság. Rengeteg kész anyaga van, ha eljönne az ideje, nagyszerű kiállítást lehetne tőle rendezni. Úgy látszik, kizárólag a képeinek él, de ha beszélgetni kezdünk, látnunk kell, hogy a világ minden dolga iránt intenzíven érdeklődik. Ez is az ő különös egyéniségét dicséri." Pár hónappal később, 1955 őszén, néhány Gadányinál tett látogatásom után úgy tűnt, lehetőség adódik Esztergomban, ha nem is a Kassák által megálmodott „nagyszerű kiállítás" megvalósítására, de legalábbis annak főpróbájára. A Főszékesegyházi Könyvtár emeletén létesített Balassa Bálint Múzeumnak akkor még nem volt kiállftóhelyisége, igazi irodája sem. Viszont volt egy sokoldalúan művelt és jóindulatú igazgatója, dr. Zolnay László személyében, aki a Keresztény Múzeumban dogozó fiatal munkatársai előtt szerényen csak „primus inter pares"-nek nevezte magát. Ez a kivételes és számunkra szerencsés helyzet tette lehetővé, hogy Gadányi újabb kamarakiállítását az előző évben újjárendezett Keresztény Múzeumban valósítsuk meg. A szokatlan helyszín Varga Dezsőnek, a múzeum béketűrő festőművész restaurátorának műterme volt. Ez a terem volt egyúttal a múzeumban dolgozó három fiatal műtörténész, Mojzer Miklós, Eszláry Éva és jómagam munkaszobája is. Korábban középkori faszobrok, régi metszetek és keleti szőnyegek raktárának használta a múzeum. (Ideiglenesen itt lakott, rendkívül szerény körülmények között, a múzeumigazgató Zolnay László is. Hálóhelye a restaurálása váró, Szent Katalin misztikus eljegyzését ábrázoló báti képek paravánfala mögött volt.) A kiállítás - szigorúan zártkörű jelleggel - 1955. december 20-án, kedden délután nyílt meg. Rendhagyó megnyitójára csak a megnyitó személy, maga a kiállító művész, Gadányi Jenő és felesége, valamint a Dévényi házaspár kapott meghívót. Gadányi Esztergomban félretette az értetlen kritikusok és műítészek iránti bizalmatlanságát és ellenszenvét. Most szűkkörű közönsége, helyesebben barátainak közössége, a műveit kölcsönző és rendező muzeológusok előtt olvasta fel gondosan legépelt, szépen fogalmazott írását a modern művészetről. A budapesti Kiss János utcai műteremlátogatások alkalmával többnyire hallgatag művész most megnyílt és a rossz időtől rekedtes, csöndes hangján beszélt saját ars poeticájáról, a festészettel kapcsolatos legbensőbb gondolatairól. Nyilvánosság előtt talán először, mióta katedrájától meg kellett válnia. A nyomasztó téli környezetben nyíló kiállítás izzó, parázsló színeivel a nyár örömeit, a tájban élő ember festői élményeit és látomásait hozta be a múzeumba, Gadányi hétéves békásmegyeri korszakának (1946-1953) 35 legszebb darabját, a művész szigorú válogatásában. Ezt a Gadányi kiállítást, zártkörű jellegének megfelelően, a továbbiakban is csak személyes meghívások alapján lehetett megtekinteni, több mint két hónapon át. Ha hivatalos látogató érkezett, Pócs bácsinak, a múzeum teremőr-gondnokának éber előrejezésével pillantok alatt lebontottuk, majd a „légiveszély" után újrarendeztük a kiállítást. Egyébként a kiállítás egyik leglelkesebb propagátora az a középkori képeken-szobrokon nevelkedett ízlésű veterán teremőr, Pócs József volt, aki a világháború szőnyegbombázásai idején Esztergomban lebontotta és biztonságba helyezte a Keresztény Múzeum teljes képzőművészeti anyagát, majd a háború után szakmai segítség nélkül reponálta a képtárban a megmentett teljes anyagot. Gadányi múzeumi kiállításának - talán félig-meddig illegális jellege miatt is - igen jó szakmai visszhangja volt. Január végén az egy hónapra tervezett kiállítás meghosszabbításához márciusig kértük a művész hozzájárulását. A téli kiállítás sikere a vásárlások teintétében is mérhető volt, Gadányi egy Dévényi Ivánnak küldött későbbi levélben (1956. július 10.) a vásárlók közül Eszláry Éva és a pedagógus Verebes János nevét említi,

5 Dévényi a kiállítás anyagából ezúttal két képet vásárolt.

6 A Szabad Művészet egyik szerkesztője, Gegolák Lajos cikket kért tőlem a Gadányi kiállításról (Kárász Judit kitűnő fotóival), de végül nem merték megjelentetni. Később Mojzer Miklós írt egy tanulmányt Gadányi Jenő képeiről, de ez sem kerülhetett publikálásra. Gadányi Ernst Múzeumban rendezett, jelentős visszhanggal záruló két gyűjteményes kiállítása (1948. április és 1957. június) között, az Esti Hírlap, majd a Vigília 1957-es cikkéig nem jelenhetett meg semmiféle írás Gadányi művészetéről.

7 Kassák is csak a fent idézett naplójegyzetekben rögzítheti Gadányi műtermében szerzett lelkesítő benyomásait. 1956. augusztus 20-án a Ferenczy Károly Múzeumban megnyílt a Szentendrei Művésztelep jubiláris kiállítása. Az ünnepélyes esemény kapcsán a sajtó az elismerés hangján méltatja a kiállítást, de pl. a Népszava kritikusa kötelező óvatosságát zárójelbe rakva - felrója a szentendrei művészet leszűkítését: „...egyetlen képpel sem szerepelnek azok a szentendrei művészek, akik a szürrealizmus és más dekadens törekvések útján keresték mondanivalójuk művészi kifejezését. (Akkor sem, ha nem értünk egyet ezekkel az irányokkal.) Mindenekelőtt Vajda Lajos hiányzik, aki okkal nevezte magát a szentendrei festőnek."

8 Bálint Endre is azok közé a szentendrei festők közé tartozott, akik nem vehettek részt a kiállításon (bár a teleptagság nem volt feltétlen kritérium a válogatásnál). Bálint az Európai Iskola öt tagjával, Kassák szavaival: „a minden szakmai közösségből kiszorított, pénzkereseti forrástól elütött" művésztársaival (Anna Margit, Barta Lajos, Gadányi Jenő, Korniss Dezső, Rozsda Endre) 1956. szeptember 13-án tiltakozó nyilatkozatban fordult a kormány modern törekvéseket kizáró művészetpolitikája ellen.

9 Ezt megelőzően, Korniss Dezső társaságában felkereste régi esztergomi barátját, Mártsa Alajos fotográfust, az esztergomi Városi Könyvtár igazgatóját. Mártsa kivételes egyénisége, gondolkodása, önzetlen embersége és nyitottsága, a közönséghez való viszonya és a modern művészet iránti szeretete Kassák Lajosra emlékeztette régi művészbarátait.

10 Bálinték a Városi Könyvtárban - Gadányi Jenő példájára hivatkozva - egy Keresztény Múzeumban rendezendő szűkebb csoportkiállítás előkészítéséhez kértek segítséget.

11 Rám hárult a kiállítás feltételeinek biztosítása. Zolnay László a Balassa Múzeum részéről eleve szimpatizánsként szemlélte az ügyet. A hozzájárulást a múzeum első egyházi előadójától, dr. Bóka Imre úrtól és főnökétől, a káp-