Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

TAKÁCS Imre: A budapesti Eligius-táblakép: a bécsi későgótikus festészet ismeretlen emléke

pen jól látszik. E reprodukciók alapján állítható, hogy a két női alakot ábrázoló tábla az Eligius-oltár belső szárnyképeinek sorozatából való. A kompozíció elosztása és aranymustrás hátterének mintázata az esztergomi tábláéhoz nagy mértékben hasonlít (2., 4. kép). A figurák tekintetének iránya azt is valószínűvé teszi, hogy e tábla helye (az esztergomi darabbal együtt) az oltár bal oldali szárnyán lehetett. Ágnes és Katalin homlokát különös fejdísz ékesíti. A hajlékony szárakon ülő hármas levélcsoportok, amelyek a hajat leszorító pántból ágaznak ki, első nézésre természetes koszorú tartozékainak tűnnek. Ha jobban szemügyre vesszük e majdnem szabályos közönként sorakozó, és szinte kivétel nélkül felfelé ágaskodó levélkéket, arra a következtetésre juthatunk, hogy a szent nők a növényi formákat csak imitáló, hajlított drótból, textilből, esetleg bőrből készült, a mai menyasszonyfejékhez hasonló pártát viselnek. A régészeti leletként is előforduló

29 fejdísznek számos késő középkori ábrázolását ismerjük. A női divat részeként tűnik fel az 1420 körül készült frankfurti „Paradicsomkert" képen,

30 Schongauer lapjain (pl. Lehrs 67), vagy azon az Eligius-oltárral nagyjából egykorú osztrák táblaképen, amely eredetileg egy Szent Vitus oltárhoz tartozott.

31 Alkalmasint férfiak is viselhettek efféle efemer fejdíszt (legalábbis ábrázolásokon), miként egy 15. század eleji, párizsi Orpheus-rajz tanúsítja. Hasonló részlet fedezhető fel egy British Museumban őrzött tollrajzon is (5. kép). Az 1470-es évekre datálható, Benesch szerint Bécsben készült, és minden jel szerint vázlatnak szánt rajz Szent Dorottyát ábrázolja, kezében kosárral, mellette a kisgyermekkel.

33 A fejdísznél azonban sokkal több az, ami a rajzot az Eligius-oltár darabjaihoz köti. A test és a ruházat ábrázolásának eszközei, a plasztikus formák kemény stilizálása, például a köpeny élesen tört, lendületes redőinél, a táblaképek festőjének művészi szintjén és stflusfokán állnak. 3. A Budapesten előkerült tábla provenienciáját a jelenlegi tulajdonosoktól szerzett, megbízható értesülések nyomán kezdhetjük felkutatni. Elmondásuk szerint a tárgy a Torontál megyei Tolvád községben került a birtokukba, valamikor az első világháború előtt, egy kúria berendezéseként (!), amelyet a Dél-Magyarországon kiterjedt földbirtokokkal rendelkező Nákó családtól vásároltak. Erről a Romániához csatolt területről került a kép menekülő új tulajdonosainak poggyászával Budapestre a háború vége körül. Előző birtoklói tehát azok a Nákó grófok, akik között több műkedvelő festő és műgyűjtő is volt a 19. században, „cinquecento oltárral" büszkélkedő gyűjteményüket pedig nagyszentmiklósi kastélyukban őrizték.

34 Megtalálásakor a táblát jellegtelen, modern keret óvta. A keret hátán a következő nyomtatott szöveget tartalmazó papírszelet tűnt fel: Zeitbloom, Barth. 531. a) und b) Zwei Sujets aus der Legende der Heiligen Auf Goldgrund. Theilweise beschädigt. Holz. B. 46. H. 70. Bebizonyosodott, hogy a papfrdarabkát a bécsi Plach aukciós házban 1872. március 14-én lezajlott árverés katalógusából metszették ki. Az elzászi származású gyapjúkereskedő, Friedrich Jakob Gsell számos régi festményt tartalmazó, jelentős részben Festetich-tulajdonból származó művészeti hagyatéka talált új gazdákra ekkor.

35 Kérdés persze, hogy az 1872-es aukcióról való keret és az 1980-as évek végén benne talált tábla valójában milyen régóta tartoznak egymáshoz. Fenntartások nélkül elfogadhatjuk-e, hogy az Eligius-tábla egykor a bécsi Gsell-gyújtemény része volt? A keretre ragasztott cédula szövegében rejlő technikai leírás (fára festett, arany hátterű kompozíció), hasonlóképpen Bartholomeus Zeitblom nevének említése, késő gótikus festményre, valószínűleg szárnyasoltár-töredékre vonatkoztatható. (Már itt le kell szögeznünk, hogy a sváb mester közreműködését képünk esetében kizárhatjuk.) Arra a kérdésre, hogy miért használ a katalógus szövege következetesen többes számot, s miért ad egy sorszám alatt két betűjelet a tárgynak, az esztergomi töredék adhat kielégítő választ: ha valóban az Eligius-tábláról van szó, és az még egészben, az Esztergomban fellelt oldalával együtt került az árverésre, úgy indokolt lehetett a többes számú nyelvtani alak használata és a kettős jelölés. Problematikusabbak a kereten feltüntetett méretek, mivel táblánknál néhány centiméterrel kisebb képre látszanak utalni. Mindazonáltal nem hihetünk kritikátlanul e számok pontosságában: egy azoknak megfelelő fatábla ugyanis kibukott volna ebből a keretből.

36 E szokatlan filológiai eszmefuttatás eredményeként azt mondhatjuk, hogy a Gsell-gyűjtemény árverésén az 53l-es számon eladott tárgy, amelynek méreteit csak megközelítőleg ismerjük, késő gótikus (két oldalán festett?) táblakép volt. Témája a meghatározásokat és a felértékelést végző kennert már elbizonytalanította („két jelenet a szentek legendájából"), aki az egyébként elmélyültnek aligha mondható szemrevételezés során Zeitblom közismert nevét hozta kapcsolatba a képpel. Van e történet Nákókról szóló részének még egy érdekes mozzanata, amely az Eligius-tábla Gsell-gyűjteményből való származásának hipotézisét támasztja alá. Tolvád falu (ahonnan a tábla Budapestre került) a 19. század derekán még nem a Nákó, hanem a Gyertyánffy család tagjainak birtokában volt. Egyikük, Gyertyánffy Berta (1819-1882) Bécsben, Amerling műtermében tanult festeni, s idejét ezt követően is jórészt a monarchia fővárosában töltötte. A Gsell-gyűjtemény árverésének idején már régóta Nákó Kálmán felesége volt.

38 Lehetséges, hogy a tolvádi kúriát közvetlenül Gyertyánffy Berta halála után adták el a képpel együtt. Nem mond ennek ellen az esztergomi töredéket 1935ben megvásárló Lepold Antal feljegyzése sem, amely szerint a budapesti műkereskedő a kép származási helyeként a Torontál megyében is kimutatható Margitfalva falut nevezte meg.

39 Az 1935-ös dátum a tábla kettéválasztása szempontjából terminus ante quem, s arra enged következtetni, hogy e műveletre a Nákók birtoklása idején kerülhetett sor. Az esztergomi darab a másik oldaltól