Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

MAROSI Ernő: Egy

a szászsebesi szentély szobrainak némelyike, a segesvári Hegyi templom szentélytámpilléreit díszítő Királyok imádása-csoport Madonnája.

3 Ezek között is vannak kvalitásbeli különbségek, de különösen a faszobrászati párhuzamok árulják el, hogy szobrocskánk arca nemcsak és nem elsősorban kor-determinálta stílus hordozója, hanem a korstílus-elemeket egy inkább a kézművesmunka technikai és ábrázolási kötöttségeinek megfelelően általánosítható szellemben transzformálja. Legközvetlenebb rokonai nem a korszak finomabban differenciált kifejezésű szobrain fedezhetők fel, hanem azokon, amelyek valamilyen elnagyoltabb, nem individuális kedvesség hordozói. Egyformaságukban is jellegzetes rokonaik a szepességi oltárfaragás kézműipari szinten álló emlékei: a Szlovák Nemzeti Galéria krígi oltárszárnyainak női szentjei, vagy a Magyar Nemzeti Galéria malduri reliefjei.

4 Valamennyien magukon viselik a magas művészet visszfényét figuratípusukban, drapériaformuláikban, gesztusaikban, de valamennyien csak felidézik a magas művészetnek mintegy emlékképeit. Replikák, az elsőosztályú művek helyettesítő utánzatai; formaadásuknak látható célja nem meghatározott ábrázolási feladatok megoldása, hanem éppen az ilyen problémák elkerülése. Egyformaságuknak van egy igen fontos közös stíluseleme, a kedvesség, a bumfordi derű. Ez funkciójukból következik, amennyiben nem autonóm képzőművészeti alkotások, hanem olyan, szériaszerűen előállított szemléleti objektumok, amelyeknek célja meghatározott érzelmeknek, az áhítatnak felkeltése: a vallásos kegytárgy legfőbb rendeltetésének felelnek meg. Ebbe a kortalanabb tárgytípusba soroljuk tehát a méreteinél és olcsó anyagánál, igénytelen megmunkálási technikájánál fogva bizonyára a nem nagyon magas igényű, személyes kultusztárgyak közé tartozó, hordozható szobrocskát. Már puszta leírása is felveti e tárgykategória művészettörténeti kezelésének, elemzésének, datálásának módszertani kérdéseit. Hiszen határozatlan formáiban önkéntelenül is élesebbeket, individuálisabbakat keresünk, azokat más kvalitás-szférákra vonatkoztatjuk, s szükségképpen össze is hasonlítjuk őket egymással. Nem a „gyarlóbb" replikák apológiáját hivatott szolgálni az a megállapítás, hogy a kétféle szándék egymással összemérhetetlen. Épp ezért e tárgycsoportban csődöt mondanak a hagyományos, a valamilyen szempontbői elképzelt tökéletesedésre épített fejlődésmodellek is. Valójában alig számolhatunk fejlődéssel, csak a replikák előállításában elért pontossággal, az előképek váltogatásával, illetve az előképektől való elszakadással. Kétségtelen, hogy a kultúra, mentalitás, kultusz történeti megközelítése szempontjából ezek a tömegobjektumok döntő jelentőségűek, a művészet jelenségeitől azonban meglehetősen távol esnek. A magyarországi művészettörténetnek, mint minden más regionális művészettörténet-írásnak is, legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy meg kell különböztetnünk a relatíve (mert tágabb földrajzi-kulturális keretben maguk is lehetnek replikák) primer műveket az ilyenfajta eredetiség igényével fel nem lépőktől, s ez utóbbiakat voltaképp felesleges erőfeszítés szigorúbb kronológiai sorokba rendeznünk. Ebben a megfontolásunkban megerősítve láthatjuk magunkat, ha a máriabesnyői csont szobrocska arctípusának, kifejezésének, plasztikai értékeinek vélt stílustörténeti rokonain kívül típusára is figyelemmel vagyunk. A szobrocskának a támasztó láb fölötti kéztől kiindulva sugarasan szétágazó redőktől meghatározott drapériamotívuma és köpenyének a felső testet nagy ívvel keretező öble nem a 14. század második felének szobrászatában gyökerezik, hanem tükörképes változata annak a kompozíciónak, amelyet a hazai emlékanyagban mindenekelőtt a pozsonyszöllősi Madonna képvisel (2. kép). Az egyezés mutatis mutandis (a szabad kéznek a mell elé vonása a kis változaton, a gyermek ülésmotívumának már elemzett anomáliája) pontos, a kis csont Madonna arctípusa is a pozsonyi szobor differenciálatlan változatának bizonyul (v.o. különösen a száj tájékának jellegzetes bemélyedését). Az igen rossz állapotban fennmaradt pozsonyszöllősi faszobor egyértelműen a 13. század klasszikus gótikus szobrászati hagyományához húz, s mint ilyen, egyedülálló a 14. század első felének magyar emlékanyagában. Franciaországi épületdíszítő (Reims, székesegyház, a nyugati középkapu trumeau-ja) vagy kegyszoborként tisztelt önálló szobrokkal (Fontenay) való kapcsolata s még inkább a formai kapcsolat közvetítésének útja (Alsó-Ausztria, Bajorország) vitatható, a szobor azonban magán viseli - még kifejezésében is - a 13. század udvari stflushagyományának visszfényét.

6 Egy, a pozsonyszöllősihez hasonló, az olcsó kis szoborreplika tanúsága szerint népszerű kompozíció lehetett a mintakép. A sors iróniája folytán mind a szélesebb körben elterjedtnek feltételezhető, nagyalakú szobortípust, mind a tömegárunak minősíthető, bizonyára népszerű replikát ma már csak egy-egy, ritkaságnak minősíthető példány képviseli. A máriabesnyői szobrocska nem nemes állatcsontból készült; ez anyagnak feldolgozása széles körben elterjedt iparág volt. Állatcsontból készültek a középkorban kés- és szerszámnyelek, játékok, gombok, ilyen tömegáruk helyettesíthettek fémvereteket pl. olcsóbb öveken is.

7 Már Höllrigl József, egy Visegrádról származó, kis cserép szoborfej kapcsán felismerte, hogy a máriabesnyői Madonna-szobrocska a középkori tömegárunak az agyag szobrocskákkal rokon kategóriájába tartozik, ö magánáhítatot szolgáló házioltárka részeként képzelte el a kis szobrot. Ez nem bizonyítható, de nem is szükségszerű.

8 Hasonló kis figurák, még egyszerűbb és elnagyoltabb kivitelben, máshonnan is ismeretesek a középkori Magyarország területéről, néhány példányukat Michal Slivka ismertette.

9 Hozzájuk képest a máriabesnyői szobrocska kifejezetten igényes színvonalat képvisel. Nem is áll teljesen egymagában, mert egyben hazai készítését bizonyító és lokalizálását is megkönnyítő - párhuzamául egy Visegrádon talált csont késnyél kínálkozik. 0 A visegrádi faragvány a Madonna-szobrocskához hasonló arányokat, faragástechnikát, zárt kontúrokat mutat (3. kép). A legközvetlenebb, azonos műhelyre utaló kapcsolatot a redőkezelésen kívül a két arc hasonló formái, a haj hullámainak hasonló, a faragástechnika által meghatározott kezelése alkotja. A visegrádi késnyél datálásának fogódzóját a lovag viselete jelenti. Alakját csuklyás, lábközépig érő köpeny fedi, az a lovagi viselet, amely