Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

MUCSI András: Gadányi Jenő és Esztergom

1949-ben Békásmegyeren bekövetkezik a nagy változás; kényszerűségből leteszi a tollat és teljes érdeklődéssel újra a képzőművészet felé fordul. Az a rengeteg művészi élmény, mely életén át foglalkoztatta, nyugtalanította, hat év alatt kiteljesedett. A természetben-élés az ábrázolás felé irányítja érdeklődését. Gyermeki csodálattal fedezi fel a formák gazdagságát, összefüggéseit; a vegetáció életének közvetlen szemlélése fantáziáját izgatja, alkotókedvét fokozza. Másnak egy élet, neki hat év elég volt, hogy mérlegelje összegyűjtött gyümölcseit. Erőfeszítései nem voltak könnyen megoldhatók, sok nehézséget kellett leküzdenie, hogy akarata szerint szabadon rendelkezzen eszközeivel. Megoldhatatlannak látszó problémákat kellett üsztáznia, hogy az anyag ellenállását leküzdje. Tanúja voltam küszködéseinek: csodáltam lelkierejét, A lehanyatlás és felemelkedés hullámain, a pesszimizmus és optimizmus váltakozó periódusain végre is győzött törhetetlen alkotó ereje. Kassák jelenleg érdeklődéssel fordul a rajz felé, azt hiszem azért, mert költészetében a fantáziájában élő kolorizmus nagyrészét felhasználja; lírája ezért oly sokszínű mint a mezők virágai. A rajzokban a fekete-fehér, a szűkszavúan kevéssel sokatmondás problémája izgatja. A vonal kifejezőerejét mesterien kihasználja tusfestményein, és formakészletével ökonomikusán gazdálkodik. Kassák rajzművészetével a magyar művészet egy különleges színnel gazdagabb lett. Nálunk sajnos a rajzot nem becsülik meg, pedig éppen olyan mű, mint a festmény, ha képi igényekkel rendelkezik. Igaz, hogy nehezebben megközelíthető, mert a vonal tartalmilag elvontabb mint a szín. A tanulmány és az önálló életet élő rajz között nagy különbség van: az utóbbi a művészet. Kassák minden egyes rajza szervesen komponált, önálló életet élő mű. Különösen felhívom a figyelmet a tusfestményekre. A vonalak, fekete foltok és szürke tónusok ritmikus összhangzása mögött - ha behatóan szemléljük - észrevesszük a lappangó színességét. A fekete-fehér váltakozó vibrálása asszociálja bennünk a színek érzékelését. A vonalas rajzokra azt szokták mondani, milyen egyszerűek, mintha csak a véletlen hívta volna életre őket. Sok papírt kell elrontani, amíg egy ilyen egyszerűség megszületik, mert a kihagyások meghatározása a kísérletezéstől függ. Szinte azt lehet mondani, nem az a fontos, mit rajzol a művész, hanem mit nem rajzol meg, mennyi fölösleget tud kihagyni, mert a lényegesnek döntő jelentősége van a fogalmazás folyamatában. A rajznak két tényezőjét, a pozitív és negatív formákat, vagyis a vonalat és az általuk tagolt részeket egyszerre kell látni, csak így tudjuk megérteni annak tartalmát. Egy zeneművet egyszeri hallásra nem lehet teljességgel átélni, ugyanígy ezt a kiállítást is többször kell látni, hogy észrevehessük azokat a rejtett értékeket, melyeket egyszeri látásra nem lehet felfedezni. Nagyon érdekes és eredményes lenne, ha a kiállítás megtekintése közben kérdésekkel fordulnának magához a művészhez, hogy ezáltal a művész és szemlélő között kialakuljon a szellemi kapcsolat. (Esztergom, 1957. június 9.) BÁLINT ENDRE MEGNYITÓJA A „HETEK" KIÁLLÍTÁSÁN, AZ ESZERGOMI KERESZTÉNY MÚZEUMBAN, 1956. OKTÓBER 7-ÉN. A társadalom és természettudományi ismeretterjesztő társulat megkért, hogy tartsak előadást a modern művészetről és hogy ne legyen nagyon elvont a mondanivalóm - szemléltető ábrák segítsék az előadás hallgatóit a mélyebb megértéshez. Azt gondolom erre a célra az itt kiállított tárgyak, mégha nem is nagyon természettudományosak, rendkívül megfelelnek. Szeretnék elöljáróban köszönetet mondani azoknak, akik hozzásegítettek minket ennek az „ismeretterjesztő" kiállításnak - illetve előadásnak megrendezéséhez, mintahogy az itt látható képek, szobrok alkotói sem fognak elzárkózni a műtörténelem elismerése elől, nem mert szerénytelenek, hanem mert műveik igazságokat tartalmaznak. És most ezekről az igazságokról szeretnék beszélni, amelyeket nyolc esztendeig a nyilvánosság kizárásával csak egymásnak mondogattunk; hogy a művészet nem lehet közvetlen poltikai program tartalma és megítélni a korszerű művészetet, mert nem fed közvetlen politikai programot, nem vezethet máshová, mint a szellem teljes elszegényedéséhez. Továbbá arról is beszélgettünk, hogy a természetet nem lehet összetéveszteni a valósággal, mert a természet a fáival, hegyeivel és vizeivel, csak fragmentuma annak a valóságnak, amiben létünk teljes rétegeződéssel van jelen a mélységtől a magasságig, a lélek finom rezgéseitől a tragikus döbbenetig, az életörömmel teli játéktól a halál tudomásulvételéig, a rontatlan gyermeki ámulattól az álmok mágikus atmoszférájáig, a civilizációtól meggyötört ember társtalanságától, a testben és lélekben egymásratalált ember életboldogságáig, a mikrokozmosz alig ismert formáitól az univerzális sejtésekig, az angyalok világától a démonok birodalmáig, az állati és növényi rostok szuggesztiójától az automatikus képzettársításokig minden, minden a valóság elnemhagyagolható tartalma és az alkotóművész nyersanyaga. A szemlélő aki nem tud mit kezdeni az elékerülő ismeretlennek látszó formával - tulajdonképpen önmagával nem tud mit kezdeni - mert nem ismeri önmagát. A modern művészetnek nem elhanyagolható etikai tartalma az, hogy hozzásegíti az embereket egy olyan belső gazdagodáshoz, amelyeket csak a romlatlan, tehát nem konvencionális művészet képes nyújtani. Ezek a művek, amelyeket a tisztelt hallgató itt lát a falakon, valóságot tükröznek és nem közhelyeket. Holott valamennyien szeretjük a virágot, a fát, a vizet, a hegyet és az embereket - de a maguk módján és nem az évszázados hazugságok kötelező formulái szerint. Szeretjük az életet minden korlátozás nélkül, mert alkotni másképpen lehetetlen. Szeretjük a szabadságot szellemi vízumok és útlevelek nélkül. És főleg szeretjük a megismerés csodálatos izgalmát. Ezek a dokumentumok a falakon és posztamenseken a megismerés izgalmát tartalmazzák. A törvényszerűségek és összefüggések konzekvens kutatóinak és úttörőinek művei ezek: - amelyek arra várnak, hogy minél többen megértsék tartalmukat és elfogadják igazságukat.