Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

GARAS Klára:

18. SZÁZADI OSZTRÁK MESTEREK MŰVEI MAGYARORSZÁGON GARAS KLÁRA A 18. századi osztrák festők magyarországi munkásságát a művészettörténetfrás bőven méltatja. Az általános elemzéseken túl a korszak kiemelkedő mesterei, Paul Tróger, Josef Ignaz Mildorfer, Franz Sigrist, Franz Anton Maulbertsch, Franz Anton és Franz Xaver Karl Palko, Johann Lucas Kracker s hazai műveik a kutatás előterébe kerültek. Az összefoglaló, monografikus vagy topográfiai feldolgozások ellenére azonban továbbra is számos kérdés feltáratlan maradt, sok a lappangó, meghatározatlan alkotás, számos fontos ausztriai mester magyarországi osuvre-jét csak hiányosan ismerjük. Ezekből az adósságokból kívánunk itt valamit törleszteni, bemutatva néhány ezideig inkább csak vázlatosan érintett festőt, Johann Georg Dominik Grasmairt, Josef Hauzingert, Michelangelo Unterbergert stb., közzétéve néhány közelebbről meghatározható művet. A források tanúsága szerint a 18. század első felében a művészi megrendelésekkel, egyháziakkal és világiakkal, freskóval és oltárképpel stb. egyaránt külföldre fordultak. A hely és mester megválasztása szempontjából a megbízó adott kapcsolatai, az egyházi, családi, személyi összeköttetések, a vállalkozást vezető építészek, dekoratőrök igényei játszottak döntő szerepet. Szívesen alkalmazták ismételten is a már bevált mestereket, egy-egy szerzetesrend, egyházfő akár egymástól távoleső vidékeken is előszeretettel ugyanazt a festőt foglalkoztatta. Nem ritkán egyszerre több mesterrel vették fel a kapcsolatot, pályázatszerű eljárással többüket kérve fel ajánlattevésre, vázlat készítésére. Gyakran az egész feladatot, a mennyezet- és falképfestést, az oltárképeket ugyanarra a művészre bízták, s a mestert és műhelyét hosszabb időn át folyamatosan foglalkoztatták. Amennyire az a forrásokból kitűnik - az emlékek jelentős része az idők során eltűnt -, a legtöbb megrendeléssel Bécsbe fordultak, a dokumentumok ilyenkor a képek kapcsán „Viennae pictae", „Pictor Viennensis", „Apelles Viennensis" megjelölést használnak legtöbbször, közelebbi mestermegnevezés a különböző rendi naplókban, elszámolásokban, leírásokban csak ritkán szerepel.

1 Találunk természetesen példát, különösen a határterületeken, a szomszéd vidékek mestereinek igénybevételére, Nyugatmagyarországon pl. a stájerországi, grazi festők meghívására, de találkozunk, ha ritkábban is, St. Pölten-i, salzburgi, innsbrucki kapcsolatokkal is. 1986-ban Münchenben a Böhler cég „Kunstwerke des deutschen Barock und Rokoko" kiállításán egy „Szent Katalin eljegyzéséit ábrázoló, különös finomságú vázlat tűnt fel, „osztrák 1750 körül" megjelöléssel.

2 Az azonos kompozíció, egyező karéjos kivágás alapján a képben a Selmecbányái (Banska Stiavnica, ÖSR) Szent Katalin-templom főoltárképének vázlatát, a tiroli Johann Georg tominik Grasmair hiteles alkotását ismerhetjük fel. A vázlat és a kivitelezett oltárkép között csupán kisebb eltérések mutatkoznak, pl. az előtérben balra szereplő két angyalkánál, a kis Jézus lábtartásánál, a magasban lebegő kis angyaloknál. A Szent Katalinnak szentelt Selmecbányái plébániatemplom főoltára az egykorú feljegyzések szerint 1727-ben készült. A megrendelés feltehetően a helybéli jezsuiták kezdeményezéséhez kapcsolódik. A Máriának szentelt középkori dominikánus, majd jezsuita templom mellékoltárképei, „Xaveri Szent Ferenc prédikációja" és „Loyolai Szent Ignác csodatétele", J. G. D. Grasmair jelzett művei.

4 A jezsuiták História Domusa szerint az oltárképeket bizonyos Oeniponti, azaz innsbrucki mester készítette 1727 után.

5 A dél-tiroli születésű Johann Georg Dominik Grasmair sokéves itáliai tanulmányút után 1724-ben az Innsbruck melletti Wiltenben telepedett le és dolgozott az innsbrucki és trienti jezsuitáknak is. Bizonyára az ő ajánlásukra léptek vele kapcsolatba a Selmecbányái rendtársak. A Selmecbányái Grasmair-képek teljes stílusbeli összhangban állnak a festő ismert, hiteles alkotásaival. A „Szent Katalin eljegyzése"-oltárkép kompozíciójával, típusaival, azonos részletmegoldásaival közeli rokonságot mutat pl. a brixeni „Angyali üdvözlet "-oltárképpel (1725-26), a „Mária Szent Norbertter-képpel (Innsbruck, Museum Ferdinandeum, 1729), a schwazi „Mária szentekker-oltárképpel (1731) stb. Közös az itáliai, főként római mintaképekre visszanyúló szerkezeti felépítés a szorosan az előtérben harmonikusan elrendezett alakokkal, a függönnyel, tájképpel lezárt háttérrel, azonosak a kerekded, sima formák, a meleg színezés stb. A harangöntő családból 1691-ben Brixenben született Johann Georg Dominik Grasmair Cavalesében Giuseppe Albertinél - Paul Tróger és Michaelangelo Unterberger mesterénél -, majd Velencében Gregorio Lazzarininél és Rómában Benedetto Lutinál, az Accademia S. Lucán tanult.

6 Hazájába, Tirolba visszatérve főként mint oltárképek festője szerzett hírnevet, de fennmaradt néhány portréja, s a kortársak által nagyra értékelt tájképe is (Innsbruck, Ferdinandeum). Egy igen ritka mitologikus témájú alkotásával, a „Cephalus Procrist siratja" ábrázolással bu-