Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

CZÉRE Andrea: Michele Rocca négy újonnan meghatározott képe

MICHELE ROCCA NÉGY ÚJONNAN MEGHATÁROZOTT KÉPE CZÉRE ANDREA A 18. század új Parmigianinója, Michèle Rocca már a század első évtizedeiben az ember és a természet idilli harmóniájáról, a szépségről és a termékenységről szóló rokokó kabinetképekre specializálta magát, amikor az a római festészetben még újdonságnak számított és a francia kortárs művészetben sem volt még elterjedt.

1 A forrásokban csak futólag említett és a művészettörténet-tudományban is kevés figyelemre méltatott festőt századunk 20as és 30-as éveiben Heinrich Voss hfvta elő a feledés homályából,

2 majd újabban 1973-ban Giancarlo Sestieri írt róla nagyobb lélegzetű tanulmányt, számos magángyűjteményben lévő képét közölve.

3 Mivel Rocca munkásságának történeti tárgyalása a dokumentumok, kortárs feljegyzések hiányossága folytán nehézségekbe ütközik, még tökéletlen a művészi eredetéről, fejlődéséről alkotott kép. Tevékenységének java biztosan 1700 és 1745 közé tehető, de csak két, ennél korábbi festménye datált, illetve datálható pontosan, ezért műveinek időrendbe állítása alapvetően problematikus. Pedig ez annál is inkább kívánatos lenne, mivel az 1723-tól kezdve Rómába érkező, művészetével rokon törekvéseket képviselő francia festőkkel kialakuló egymásrahatás és az „elsőbbség" kérdéseit csak akkor lehetne hitelesen tisztázni, ha képeit pontosabban tudnánk datálni. Rocca előnyben részesítette a mitológiai-pasztorális témákat, és - Gian Vittorio Castelnovi szavaival szólva - a pásztorai olykor frivol és kacér nyelvére fordította le a bibliai történeteket is.

4 Eddig ismert műveinek sorát itt két magyar magántulajdonban lévő kabinetképpel, valamint két virág- és gyümölcs-csendéletbe festett, puttókat ábrázoló festménynyel szeretnénk gyarapítani, művészi forrásaira, képei datálására vonatkozó néhány megjegyzés kíséretében. Rocca két legkorábbi ismert képe, az 1695-ből datált „Szent Ferenc stigmatizációja" (Róma, Chiesa di San Paolo alla Regola) és az 1698-ban készült „Bűnbánó Magdolna" (Róma, Chiesa della Maddalena)

5 azt mutatja, hogy a pármai művész még 29, illetve 32 éves korában is a kortárs római áramlatokhoz igazodott. E két oltárkép ugyanis - a Roccára jellemző pasztorális kabinetképekkel ellentétben - a Maratti-hagyományban gyökerezik, s nyelvezetét Cortonától és Trevisanitól eredő elemek szövik át. A művészről szóló rövid kortárs életrajz szerzője, Nicola Pio 1666-ban jelöli meg születésének évét,

6 amit egyéb adatok is valószínűsítenek

7 Először Filippo Maria Galettinél tanult Pármában, majd 16 éves korában, tehát 1682-ben Ciro Ferri irányításával Rómában képezte magát tovább. Rövidesen ismét visszatért Pármába, ahol szülővárosa nagyjainak festészetét tanulmányozta, majd hosszabb ideig Rómában tevékenykedett. A szakirodalom a pármai gyökerekben, főleg Correggio képeiben látja Rocca intim hangulatú kabinetképeinek forrását.

8 Azonban a kis méretű szalonképek jóval későbbiek lehetnek, mint pármai tevékenységének évei, az 1680as évek, hiszen utána még egy évtized múlva is a Ciro Ferrinél szerzett római tanulságok érvényesülnek műveiben, amint azt a fent említett oltárképek bizonyítják. Az ezt követő időszakban, a 18. század első évtizedeiben fordulhatott érdeklődése a bibliai és mitológiai tárgyú szalonképek felé, témavilága és stílusa ekkor változhatott meg. Egyéni sajátosságainak kibontakoztatásában új inspirációs források segíthették. Az új hang elismerésére utal, hogy 1710-ben lett tagja a Virtuosi del Pantheonnak és 1719ben az Accademia di San Lucának. Bár a római festészetben e korban még mindig a történeti festészetet, az oltár- és palotadekorációkat értékelték többre, s a szalonképek Franciaországban is csak később terjedtek el széles körben, mégis volt már bizonyos hagyománya a kis méretű mitológiai vagy bibliai képeknek Itáliában - Poussin óta Rómában is, de főleg Bolognában. Éppen a 17. század végén és a 18. század elején foglalkozik árkádiai témákkal, tájban megjelenített nimfák és amorettek idilljeivel Giuseppe Maria Crespi, aki ezzel Bolognában népszerűvé vált hagyományt folytat, főként Francesco Abani művészetére támaszkodva.

9 Roccának már fiatal korában alkalma lehetett kontaktust teremteni a nála csak egy éwel idősebb Crespivel, mivel a bolognai művész tanulmányúton volt Pármában 1688-89-ben, amikor Rocca szintén Pármában tartózkodott.

10 Abani festményeit pedig római gyűjteményekben is láthatta - gondoljunk például a Galleria Borghese mitológiai tondóira.

11 Crespi hasonlóképpen kis méretű, árkádiai hangulatú festményei rokon felfogásúak Rocca olyan műveivel, mint a „Mózes megtalálása" (New York, Samuel H. Kress Foundation, 3. kép),

12 vagy a „Venus toalettje" és a „Zenélő szatír nimfákkal", az a két, magyar magántulajdonban lévő, eddig ismeretlen művész alkotásaiként számontartott kép, melyet itt tulajdonítunk a művésznek (1.-2. kép). Nem annyira