Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

BUZÁSI Enikő: III. Ferdinánd mint magyar király (Justus Sustermans ismeretlen műve az egykori Leganés gyűjteményből)

ben és gyűjteménye karakterének kialakulásában meghatározó szerepe volt annak, hogy a márki már fiatal korától Izabella infánsnő brüsszeli udvarában teljesített szolgálatot, majd 1630-35 között ugyanott, mint a spanyol csapatok főparancsnoka rezideált.

32 A művészek és a képek iránti érdeklődése azonban korábbi keletű. Rubensszel való barátsága már 1625-től kimutatható, és feltehetően akkorra tehető műpártolásának és műgyűjtésének - mint társadalmilag méltó tevékenységnek - a kezdete is.

33 Willem van Haecht 1627 körül festett társasági képén, amely Izabella főhercegnőt udvarának tagjai körében, a képtárteremben örökíti meg, mindenesetre Leganés is a gyűjtők és műélvezők között látható.

34 Rubens egy 1628-ban írott levelében okkal nevezhette őt kora egyik legkiválóbb „connaisseur"-ének.

35 Gyűjteményének egyik különlegessége a portrék iránti fokozott érdeklődés, amely már kezdettől fogva megnyilvánult. Egy 1630-ban felvett leltár, amely Leganés madridi házában található képeit tartalmazza, 16 festmény közül 10 portrét sorol fel, kettő kivételével Tiziano munkáit.

36 Ezek szinte mindegyike uralkodóról, vagy az akkori politikai élet egy-egy nevezetesebb alakjáról készült, mint ahogy a későbbiekben is láthatóan ez a szempont vezette a feltűnően nagyszámú portré megszerzésekor illetve megrendelésekor.

37 Ahogyan Van Dyck - akivel a márki Rubens révén ugyancsak személyes kapcsolatban állt, úgy is mint megrendelő - ezidőtájt veszi számba „Iconographia"-jában kortársait és kora nevezetesebb személyiségeit, úgy Leganés is, elsősorban az akkori Európa előkelőinek portréival egyfajta „társadalmi galériát" kívánt összeállítani. E szándékában azonban tán nem a reneszánsz „uomini famosi" sorozatok humanista szempontja vezette, hanem inkább az a gyors karriert befutottakra jellemző törekvés, hogy immár nemesi rangra emelkedve, családi galéria helyett új társadalmi környezetét idézze „in effigie" maga köré. Ezt támasztja alá a gyűjtemény történetét feldolgozó Mary Crawford Volk megfigyelése, miszerint főként olyan személyek portréit gyűjtötte, akikkel szemben kifejezetten lojális volt, amin elsősorban a madridi udvar ős a királyi család tagjait, s a velük szoros kapcsolatban, rokonságban állókat kell értenünk.

39 Mindazonáltal Leganést szívesen nevezném egy különös igényű korai ikonográfusnak, - legalábbis III. Ferdinánd képmása alapján. Úgy vélem, hogy legfőként az ő igénye lehetett az a minden részletre kiterjedő hitelesség, amely a portrét oly szembetűnően jellemzi. Gyújtőszemléletével nagyon egybevág ugyanis az effajta dokumentáló igyekezet, amely megkísérli a részletekben - a koronázási viseletben és a koronában - magát a különleges alkalmat is megidézni. A festő szemlélete és ecsetje láthatóan ehhez a kívánalomhoz igazodott elsősorban. Mégpedig oly mértékig, hogy stílusának egyéni sajátosságai inkább csak a fej, az arc festői megoldásában ismerhetők fel (5. kép). A puha ecsetjárás, a lágy kontúrok, valamint az arcvonásokat szinte feloldó szórt fény ugyanazt a tűnődő, kissé személytelen arckifejezést eredményezik, mint amelyet Ferdinánd mostohaanyja, Eleonóra Gonzaga 1623/24 körül festett portréján is megfigyelhetünk

40 (6. kép). De hasonlóan modellált arcokkal találkozunk Ausztriai Mária Magdolna, II. Cosimo Medici felesége valamint legkisebb fia 1622 táján készült közös képmásán is, ahol még a korona mellé helyezett kéz megformálása is téliesen egyező a III. Ferdinándképen látható megoldással (7. kép). Az idézett példák festője Justus Sustermans, akinek az említett és a még tovább sorolható analógiák

42 alapján III. Ferdinánd portréját is tulajdonítjuk. A magyar király arcképe azonban legjobb eredménnyel Sustermans II. Medici Ferdinánd ifjúkori mellképével vethető össze, amely 1625 körüli datálásával időben is a legközelebb jár III. Ferdinánd portréjához.

43 A 15 éves fiú kis kivágatú arcképe nemcsak a festésmód érzékenységében, de a pszichikai kifejezés eszközeiben is nagyon rokon az ifjú uralkodó portréjával. Ami pedig ez utóbbi esetében a finom festőiségű arc, valamint a merev, leegyszerűsített alakformálás között feszülő ellentmondást illeti, - melyet a testkontúr zártsága és a szigorú frontális beállítás méginkább fokoz -, Sustermans korai művei közt arra is találunk példát, mégpedig egy gyermekportré-sorozatot, amely 1621/22-ben II. Cosimo Medici fiairól készült. Közülük különösen Leopoldo Medici egészalakos ábrázolása alkalmas az összevetésre, mivel III. Ferdinándhoz hasonlóan ő is egyenes, térdig érő, derekán kendővel átkötött „magyar" szabású ruhát, oldalára boruló szétnyíló köpenyt visel, amelyek - elsősorban az öltözet karakterisztikuma miatt - a festői átfogalmazásban ezúttal is hasonló formai leegyszerűsítésen mentek keresztül

44 (8. kép). A szakirodalom a Medici-kép elkészítésében segédek, illetve műhely részvételét is feltételezi, melyet ül. Ferdinánd portréja esetében sem zárhatunk ki. Az antwerpeni születésű festő, akit néhány évvel korábban, 1620 körül fogadott szolgálatába II. Cosimo Medici, hatvan éven át működött udvari portréfestőként Firenzében. A Medici család három generációjáról, udvarának szűkebb és szélesebb környezetéről készült gazdag életmű a művészi hatások sokféleségéről, festői szemléletének változásáról tanúskodik. Az ifjabb Frans Pourbus párizsi műhelyében tanult dekoratív, cizellált udvari stílustól a középső időszak festői karakterét meghatározó közvetlen Rubens- és Van Dyck-hatáson át a késői művek velázquezi ihletettségéig.

45 A firenzei évek elejére tehető III. Ferdinánd-portrét még az udvari arcképfestés hagyományos kompozíciós kötöttségével oldotta meg, de már a feszes részletezéstől mentesen, az arc és a drapéria esetében felhasználva az itáliai kortársak (Cristofano Alori, Passignano)

46 festészetéből tanult nagyvonalúbb, festőibb, lágyabb formakezelést. A festő népszerűségét és egykorú hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint az a számos, részint a Mediciekkel rokon hercegi családoktól eredő meghívás, melyeknek pályája során Mantova, Parma, Piacenza, Modena, Genova és Ferrara udvaraiban működve tett eleget. 1640 körül pedig egy milánói tartózkodásáról is tudunk, amikor a kormányzóként ott rezideáló Leganés márki számára dolgozott ismét - ekkor tehát már másodízben.

47 A Habsburg-családdal szintén rokoni szálak révén talált kapcsolatot, éspedig abból az alkalomból, hogy II. Ferdinánd leendő felesége, Eleonóra Gonzaga mantovai hercegnő menyasszonyi portréját 1622-ben személyesen mutatta be a császárnak Bécs-