Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
BUZÁSI Enikő: III. Ferdinánd mint magyar király (Justus Sustermans ismeretlen műve az egykori Leganés gyűjteményből)
III. FERDINÁND MINT MAGYAR KIRÁLY (JUSTUS SUSTERMANS ISMERETLEN MŰVE AZ EGYKORI LEGANÉS GYŰJTEMÉNYBŐL) BUZÁSI ENIKŐ Az 1625 novemberében megtartott soproni országgyűlésen a magyar rendek képviselői - Pázmány érsek és Esterházy Miklós nádor nem csekély közbenjárására - királlyá választották II. Ferdinánd fiát, az akkor 18 éves Ferdinánd főherceget. A koronázási szertartásra december 8-án került sor a soproni ferences templomban, melyet erre az alkalomra heraldikai díszbe öltöztettek: pavimentumát piros, fehér és zöld drapériával vonták be. 1 Hasonló heraldikai pompára egy korábbi alkalommal már volt példa, mégpedig a magyar rendek akaratából trónra jutott II. Mátyás koronázásakor, 2 arra azonban nem, hogy a szertartáson a leendő király - egyfajta gesztus gyanánt - magyar öltözetben jelenjék meg. Méghozzá olyanban, amely megintcsak heraldikai szfnösszeállftású, ezüst és vörös volt. A ceremónián részt vevő pápai nuncius, Carlo Caraffa elbeszélése szerint ugyanis a főherceg - „vestito alFUnghera" - ezüst(brokát?) ruhát, cobolyprémes vörösbársony köpenyt, kócsagtollal és gyémántforgóval díszített magyar föveget viselt. A szemtanú tudósítása maradhatna csupán egy kiegészítő adalék a 17. századi magyar királykoronázások történetéhez (miszerint nem a gyermek I. József volt az első Habsburg, akit a hagyományos lepel helyett magyar viseletben koronáztak meg), ha a közlés nem kapna forrásértéket III. Ferdinánd egy eddig ismeretlen portréjához kapcsolódóan is. Ez Caraffa leírásának pontosan megfelelő külsővel örökíti meg az ifjú uralkodót, királyi rangjában feltehetően első alkalommal 4 (1. kép). Az ábrázolás nem csak emiatt érdemel különös figyelmet, de abból a szempontból is, hogy Ferdinánd a kép nyomán készült metszet révén, tehát ebben a koronázáson viselt magyar öltözetben lett ismert Európa számára, nemcsak magyar, de cseh királyként is (3. kép). Wolfgang Kilian 1627 táján készült portrémetszetének felirata feltünteti ugyan az öröklött hercegi címek mellett a magyar és - akkorra már - cseh királyi méltóságot is, az új uralkodót azonban a festményről változatlanul átvett külsővel, mint magyar királyt mutatja be. 5 A fennmaradt metszetek alapján csupán egyetlen példát ismerünk arra, amikor Habsburg-házból származó uralkodó magyar királyként országa viseletében lépett Európa nyilvánossága elé: ismét II. Mátyás személyében, aki egy 1612 előtt készült portrémetszetén szintén magyar öltözetet visel. 6 Vajon a hivatalos portré valamiféle szemléletváltásával van dolgunk, vagy a 17. század első évtizedei egyfajta törésvonalat jelentenek a Habsburgok uralkodói protokolljában? A korábbiakban vajon bizonyos meggyökeresedett reprezentációs sémákhoz ragaszkodtak - olyanokhoz, melyek az akkor Európát jelentő világuralmi aspirációiknak megfelelően, valamint egyfajta szépített történeti kontinuitás és „dinasztikus öntudat" jegyében a római imperátorok utódaiként mutatták be őkef - avagy tudatosan is kerülték a még ilyen lászólagos „identitás-vállalást" is? Arról van-e szó, hogy a Habsburgok úgy magyar és cseh királyként, mint német-római császárként egészen más képzetet kívántak felkelteni, vagy birodalmuk - elsősorban magyar és cseh - főrendéivel való örökös és hagyományos ellentétük is meghúzódik amögött, hogy az említett országok királyaiként mutatkozva jó ideig tartózkodtak mindenfajta „nemzeti" külsőségtől. Ez utóbbi lehetőséget mindenesetre megerősíti az a körülmény, hogy ezt a tartózkodást a 17. század elején vélhetően épp az uralkodó és a nemesség megváltozott kapcsolata (nevezzük egymásrautaltságnak) oldotta fel oly mértékben, hogy az uralkodói protokollban mind gyakrabban szorult háttérbe a császári presztízs a „nemzeti király" javára. S itt gondolhatunk a bevezetőben említett két magyar királyválasztás nemzeti pompájára ugyanúgy, mint azokra a magyar ruhás uralkodó-ábrázolásokra, melyeknek ekkor még meglehetősen ritka sora II. Mátyás portréival indul, de amely sorba III. Ferdinánd egészalakos képmása ugyancsak beletartozik. Portréja nemcsak különleges hatású, de szokatlan szándékú is. Nem Ferdinándról szól elsősorban, hanem a magyar királyról. S ebben a reprezentatív törekvésben itt főszereplővé lép elő az, ami másutt csupán kellék: a királyi korona, valamint a különleges, idegenszerű dolgoknak kijáró érdeklődéssel megfestett magyar öltözet. A már-már tematikai igénnyel hangsúlyozott „nemzeti viselettel" a portré szinte manipulatív módon hivatkozik az egykorú magyar főúri arcképekre, egyúttal megidézve azok leegyszerűsített kompozíciókba, reprezentatív sémákba rendezett világát is. Ahhoz, hogy jobban értsük a jelenség mögött rejlő szándékot, ismernünk kell a magyar viselet akkori protokolláris értelmezését, a képi és történeti párhuzamok egykorú szerepét is. II. Mátyás magyar viseletű portréi, a már említett metszet kivételével, mind festmények. Mintha ebben a szűkebb, kiválasztott körnek szóló műfajban inkább megengedhető lett volna, ami sokszorosított formában még nem:
