Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

EMBER Ildikó: Három flamand allegória a Szépművészeti Múzeumban

HÁROM FLAMAND ALLEGÓRIA A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN EMBER ILDIKÓ Antal Frigyes a németalföldi manierizmus kialakulásáról írva zárójelbe tette azt az általa némileg primitívnek tartott megjegyzést, hogy míg a 16. század elején lehetetlen egy olasz és egy németalföldi festményt összetéveszteni, a század vége felé számos nehezen megkülönböztethető határesettel találkozunk, párhuzamosan azzal, hogy az északi manierizmusban az itáliai befolyás egyre aktuálisabbá válik.

1 Nem egyedülálló tehát, ha korábban olasz iskolákhoz sorolt képekben a flamand késő-manierizmus nagyhatású mestere, Otto van Veen műveit ismerjük fel. „Firenzei festő, 1600 körül" meghatározással vezettetett be a Szépművészeti Múzeum leltárkönyvébe a Bizományi Áruháztól 1978-ban vásárolt „Allegória"

2 (1. kép). Ez a meghatározás azonban a képnek a múzeumba kerülésekor gyanússá vált, és stfluskritikai alapon azonnal Otto van Veen neve merült fel. A zsúfolt, mégis áttekinthető kompozícióra, a teátrális, de manierista túlzásoktól mentes gesztusokra, a klasszicizálóan lekerekített formákra, valamint a hideg tónusú, sima festésmódra számos példát látunk van Veen életművében.

3 Formai és tartalmi szempontból egyaránt jó analógiának tűnik a mester 1974-ben Londonban elárverezett képe

4 (2. kép). A tumultuózus jelenetben a puttók feltűnő rokonságán túl az egymásnak felelő diagonálisokra épített komponálás és a plasztikus, mégis lágy formák finom szfumátóval történő alakítása is azonos kézre vall. Az „Inconsultae Iuventutis Typus" felirattal ellátott festményen a szerelem és a mámor csábításának kitett ifjút Minerva oltalmába veszi, megakadályozva, hogy az alélt férfiú szájába Venus kebléből tejet fröccsentsen. Az Erény és a Bűn harca a fiatalember megnyeréséért voltaképpen a „Herkules a válaszúton"-téma sajátos változata. A budapesti képen maga Herkules a főszereplő. Stúdiószerű szobája ajtaját már nem tudja becsukni a csábításokat megtestesítő puttók előtt, ezért buzogányáért nyúl, hogy felvegye velük a harcot, miközben az erények az ablakon át menekülnek. A képnek egy csak apró részletekben eltérő változata 1601-es évszámot és latin nyelvű feliratot is visel, melynek alapján „Az emberi szenvedélyek" címet kapta. Újabban merült fel egy harmadik példány,

7 ezen a bal oldalon még egy figurával több látható, Invidia megszemélyesítője, hajában kígyókkal. A méreteket öszszehasonlítva feltételezhetjük, hogy mindhárom vászon kisebb-nagyobb mértékben csonkítva van, az alakok léptéke azonban egyforma. Igen közeli, tehát még a műhelyben készült másolatokról lehet szó, bár csupán fotók alapján nagyon nehéz a kvalitást megítélni. Ezzel a témával Peter de Jode I. készített metszetet Otto van Veen után, melyet Wurzbach így ír le: „Die Begierden und Leidenschaften. Herkules kämpft mit der Keule gegen die bősen Begierden."

8 A vágyakat és szenvedélyeket megszemélyesítő puttók között különös szerepet kap a jobb előtérben labdát ütögető alak, a Balgaság, vagy még pontosabban a Könnyelműség jelképe. A kőre dobott kispárnán alvó társa a Lustaságra utal, majd sorban jönnek a többiek a Gazdagság,

9 a Harci kedv, az Ital, a Hatalom, a Hiúság csábításának jelvényeivel. De mind között első Ámor, akit az asztalról hadakozva, felemelt kezében zablával, a Ratio jelképével próbál megfékezni Temperantia, a Mértékletesség. Mögötte a Hit látható a horoggal, míg a hátán égő oltárt cipelő gyermek a Jámborság, a vallásosság képviselője. A kép tehát ahhoz is útmutatást ad, hogy hogyan kell küzdeni a káros szenvedélyek ellen. A keresztény erények mellett - a kor és a festő humanista műveltségének bizonyságaként - Minerva támogatására is utal a háttérben a Gorgó-fővel díszített pajzs. Ami az ábrázolás ikonográfiái előzményét illeti, alapmotívumát bizonyára Ripától vette: a rossz gondolatok elhárításának ábrázolásán nála csecsemők a „pensieri cattivi" megszemélyesítői, melyeket a férfiúnak a hit segítségével kell leküzdenie.

10 Hogy Otto van Veen ismerte ezt a perszonifikációs típust, arra egy közvetlenebb átvétel lehet a bizonyíték. Az Emblemata Horatiana „Quis dives? Qui nil cupit" feliratú ábrája a példa rá, melyen Herkules lába alatt három puttó terül el, a hatalom, a gazdagság és a szerelem attribútumaival.

11 A budapesti képen látható közismert jelképek, mint a korona és jogar, a borospohár, a pávatoll, stb. mellett szerepelnek ritkábban előfordulók, melyek magyarázatára szintén az Emblemata Horatiana lehet segítségünkre.

12 A fentebb említett zabla a 153. szám alatt „Ratio dux certa viarum" felirattal az Értelem szerepét hangsúlyozza. Az 51. és 110. számú emblémák Minerva pajzsát és Herkules buzogányát használják a Bölcsesség és az Erő kifejezésére, melyek segítik az embert az élet keserves útján, s a többi erénnyel együtt a halandót halhatatlanná teszik. Érdekes az Idő értelmezése. Míg Chronos általában a múlandóságra, a földi dolgok veszendőségére utal - ez a szerepe az itt közölt londoni festményen is (2. kép) -, a stúdió falán az