Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Vayerné Zibolen Ágnes: Kisfaludi Károly „vészei" és „nyugalmas teremtései"

kedvelt motívumának, a sajátosan ábrázolt égboltnak jelentőségét és csökkentette az eseményes rész hangséilyát —, így született ez az ceuvre-jében modernül ható, eredeti ízű mű, melynek illusztratív jellege erősebb más műveinél. Ugyanilyen gondolatot ébreszt a szemlélőben — mint megállapítottuk, indokoltan — az a festménye, melyet Ernst Lajos, az 1921-es kiállításon „Boszorkányok tánca" elnevezéssel állított ki (31. kép). A kép jobb sarkában a szemlélőnek háttal álló, a mozgalmas jelenetet figyelő férfi s a mellette kuporgó Mefisztódigura Goethe Faustjának illusztrációira terelte figyelmünket. Ilyen sokfigurás, önálló alkotása Kisfaludynak más nincs, bár a festmény holdvilágos égboltja, a gótikus templom romantikus omladéka s a tűz vörhenyes sugéirzása mesterünk sokszor hasznédt festői eszközei. A tűz körül sürgölődő boszorkánysereg kivételével sikerült a festmény témájának és részleteinek eredetét megtalálni Goethe Faustjának legkorábbi eredeti német illusztrációiban. Faust széles gallérú köpenyes, visszahőkölve ügyelő alakja változtatás nélküli tükörképe Gustav Heinrich Naecke Faustjának, amely 1815-ben jelent meg az Urania, Taschenbuch für Damen lapjain (32. kép). Az égbolt minden egyes szörnyét és seprűnyélen lovagló boszorkányát az 1816-ban Stuttgartban kiadott, „Umrisse zu Goethe Faust", Moritz Retzschtől származó illusztrációin fedezhetjük fel (33. kép). Egy másik Retzsch-féle lapon széles bitófán látjuk ugyanazt a vékony vonásokkal jelzett két akasztott embert, kik a Kisfaludy festményen a jobb oldalon tűz fényétől megviléigítottan láthatók (34. kép). Festményünk „kövér kocán lovagló"

40 vén Baubója is ott vágtat ezen a képen. Kisfaludy ebben a művében ügyesen továbbfejlesztette az átvett ötleteket, könnyedén oldotta meg a térben és időben egymást követő események ábrázolását, s hangolta egybe saját kelléktárának tájképi és építészeti háttéri készletével. A kompozíció nem erőltetett, színben és tömegben jól elosztott, azonban az alakábrázolás síkszerűsége, anatómiai fogyatékosságai régi mesterségbeli hiányosságról tesznek újból tanéiságot. A magyar irodalomtörténet nem ismer ilyen régi hazai Faust-hagyományt; Kazinczyék Goethe-fordításaiból is kimaradt a Faust. Elvont gondolatvilágának magyar nyelvű tolmácsolására nyelvújító nemzedékünk éigy látszik nem vállalkozott: „nem merik, vagy nem tudják átlépni a Faust világ határát" állapítja meg Turóczi-Trostler József, Goethe Faustjának magyar fordításairól szólva.

41 Csodálói és megértői között elsőként Bajzát és Kölcseyt tartja számon irodalomtörténetünk s utánuk az értők, elismerők között Vörösmarty, Petőfi, majd Madách neve következik. Toldy Ferenc, Kisfaludy kortárs monográfusa az első életrajzban annyit jegyzett fel: „s mi különös, Goethét meg nem szerethette, noha Faustját csodálta."

42 Ez a Walpurgis-éj, ahol festőnk a szemlélő szerepében Fausttal azonosítja magát, ezt az adatot irodalomtörténeti jelentőségűvé emeli: Kisfaludy Károly volt szóbanforgó képével a goethei mű első magyar tolmácsolója. A megértés és átérzés mélységét tanúsítja az, hogy festményét éppen az a Moritz Retzsch-féle Faust-illusztráció ihlette, amelyet maga Goethe, az egyre sokasodó illusztrációk között is mindvégig a legjobbnak tartott.

43 Kisfaludy saját romantikus hajlandósága pedig a Walpurgis-éj motívumában, a zaklatott tömeg fantasztikus nyüzsgő forgatagában találta meg a megfelelő témát. Tájképeinek, „tengeri és széirazföldi vészeinek" és „nyugalmas teremtéseinek", továbbá illusztratív hangulatú, tájban lejátszódó tematikus műveinek sorát egy különálló, kisméretű olajfestménye zárja, a „Tájkép tóval" (35. kép). Hosszú évekig Toldy Ferenc magas kort megért leányai őrizték, apjuknak maga Kisfaludy ajándékozta. E kétarasznyi kép a nyugalmas teremtések csoportjéihoz tartozik. Magas hegy vidé ken, szelíd tavacskát hatalmas fatörzs, sziklák s egy romfal fog körbe, szemből gyors, fehérhabú patak ömlik belé. A táj ismeretlen, de hangulatának romantikája ismét csak az egyedüllétet, a nagy hegyek s a kis tó ellentétében a védtelenségét érezteti. Szerkezete; egységesebb, mint nagyobb igényű vásznaié, festésmódja nagyvonahibb. Kisfaludy oeuvre-jéhez ezenkívül még néhány — az eddig tárgyaltaktól elkülönülő — olajfestésű kép, illetve másolat tartozik. Teljesen társtalan művei között az „Itatás" (36. kép). Zölddel benőtt romos fal tövében, sekély vizű patakban tarkafoltos tehenek és tisztaszőrű birkák édlnak, a partról fiatal lány őrzi békés pihenőjüket. E művében Kisfaludy újból csak olyan XVII. széizadi holland mestereket választott mintaképül, akik itáliai iskolázottságukkal tűntek ki. Képének motívumai Jan Asselyn és Ndcolaes Berchem életképeire vezethetők vissza. FDcsetkezelése igen gyakorlott, a kőfal struktúrája, a felhőzet, a romokat beborító növényzet nem olyan aprólékos, mint más festményeinek hasonló részletei. Ez a kép is ugyanúgy egy türelmesebb, fáradtabb hangulat termése, mint a klasszicizmus és a romantika bécsi biedermeier változatának negédes levegőjét tükröző, feltehetően utolsó éveiben festett három másik vászna: a Vénusz és Amor, a Hébe és a Bűnbánó Magdolna. Ezek is másolatok. Annak ellenére, hogy e három művében más és más, önálló stílusú mestert követ — a francia rokokó nagy festőjét, François Boucher-t, a francia klasszicizmus kismesterét, Huet Villiers-tés Heinrich Fügert, a klasszicizmus nagy osztrák képviselőjét —, a méisolatok egyformán édeskések. Festményeinek színezése, porcelán simaságú testfelületei, rutinossá vált, deegyskálájú alakábrázolása, szinte kézjegyszerűen hitelesíti eműveket. A Boucher-reminiszcenciákat idéző Vénusz, a dohányszelence tetejére festett Vénuszának késői rokona (37. kép). Anyagábrázolása, a bársony és fátyol érzékeltetése, a test megfestése azt bizonyítja, hogy évek során biztos technikai tudást szerzett, de tudása a felületen maradt, mivel csak másolási gyakorlatokból született, természeti stéidiumok és a kompozíció belső felépítésének egyéni kísérlete nélkül. Ezt tanúsítja az e körhöz tartozó másik festménye, François Huet Villiers