Korner Éva - Gellért Andor szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. szám (Budapest, 1965)

Mangáné Heil Olga: Adalékok Dési Huber István művészetéhez

ablak egyik szárnya nyitva, a másik kissé behajtva, fent szélesen festett drapéria, a behajtott ablak felét is függöny takarja. A függöny és drapéria hullámzó mozgását ismétli az asztalra terített bordó takaró. Cserép vázában napraforgók, gyümölcskosár, és egy szegett cipó vannak az asztalon. Mögöttük kifolé fordítva a tájra, az ablak alatt kanyargó, távolba vesző útra kinéz, szinte kilép a vándor. összegezve a felsorolt és bemutatott kompozíciókból leszűrhető tanulságokat, az alábbiakat kell elmondanunk. Dési Huber István a festőpálya kezdetén, amint azt maga is megvallotta, a „kubizmus bűvöletében"

3 élt. De volt még egy másik vonatkozás is, mely a harmincas évek elején művészetét mind a képszerkesztés, mind pedig a festői előadás szempontjából meghatározta. A két modern magyar festő, Bernáth Aurél és Derkovits Gyula művészetével foglalkozó tanulmányában írta a következőket: „Először volt a szándék. A megváltoztatásra irányuló elszánt akarat. Gyűlöltünk mindent, ami csak művészet, s a formát lerángattuk elefántcsonttornyából. Azt hittük, elég a tartalom és a stílus magától is megszületik és elég kívánságaink világgá kiáltása, hogy tetté váljon mindaz, ami vágyaink gőzében gomolyog. Tévedtünk. — A formaproblómák elutasításával a kísérletező kutatás jogát dobtuk el magunktól és ezzel a szemlélet módszerét, a mesterség, a műhelymunka gyakorlatát silányítottuk el. A valóság eltorzult szándékaink tükrében és csak lassan tört fel bennünk a megismerés, hogy a mechanikus osztályszemlólot alkalmatlan érzéseink kifejezésére. — Sztrájkokat, tüntetéseket, tömegfelvonulásokat rajzoltunk ebben az időben — negatív eredménnyel."

4 Az idézet, benne a többes szám a Szocialista Csoport működésének első, 1936-ig terjedő szakaszára, a csoport állásfoglalására, művészet- és osztályszemléletére vonatkozik. Dési Huber szinte csak egyedül ós igen hamar felismerte azt, hogy ha elfogadja és maradéktalanul érvényesíteni akarja a maga művészetében a csoportban uralkodó szemléletet, nem jut tovább. Belső igénye nagyobb volt, a mondanivaló, mely benne készülődött és közlésre kívánkozott, parancsoló erővel hajtotta őt egyrészt a magyar és európai hagyományok mélyebb ismeretéhez, másrészt egy árnyaltabb, a „dolgokat térben és időben együtt" látó szemlélet kialakításához. Konfliktusa a csoporttal ebből eredt, s ő nélkülük, bizonyos mértékig a társak ellenére, vitázva, harcolva jutott előre. Magáról vallja a jó baráthoz küldött levelében: „. . . a mondanivalók emberi része, úgy az egyéni, mint az általános, mindinkább fostői-, vagy rajzproblémává mélyül. Nincsenek programjaim; festek, mert részemre ez az élet legmagasabb és legtisztább formája, de mikor festek, vagy amikor a motívumok, a vizuális tények előtt állok, az egész mindenség, az egész komplikált és félelmetes, varázslatos és döbbenetes élet átrezeg rajtam. "

5 Nem kétséges, Dési Huber egész hagyatéka bizonyítja, hogy mikor önmagát felszabadítja a „mechanikus osztályszemlélet" béklyói alól és az osztályproblémák szélesebb alapon nemzeti problémákként vetődnek fel művészetében, témaköre is kibővül, hatósugara megnövekszik, a „varázslatos és döbbenetes" élet nagyobb darabját fogja át. Ezt a fejlődésmenetet kísérik és világítják meg a tanulmányunkban bemutatott kompozíciók. Az a hat festmény, amelyeket egymással párhuzamba állítva bemutattunk, szakaszosan mutatja azt, hogyan győzi le először önmagában, majd kifejező erejében is az idegenséget, a dologiságot, mely a „Nyitott ablak", vagy a „Kisöreg" első változatában azonossá, majd kettőssé tette a képteret, a kinti és a benti világot. E két kompozíció antitézise a „Kisöreg" (Babával játszó kislány) második változata és a „Konyhasarok". A festő, úgy tűnik megtalálta azt a sarkallót, ahonnan a dolgokat együtt látja, önmagában megteremtette azt a szemléletet, amely a dolgok tér- és időbeli együttlátását, a kompozícióban pedig a tér egységét megteremthette. Vizsgált kompozícióink között a két legkésőbbi, a „Vándor az ablakban" két változata, a szintézis, az ellentmondás teljes feloldása. A világ a festő számára többé nem idegen anyag. Az ellentmondás intellektuális feloldása Dési Huber piktúrájának kései, 1940—1944 közötti szakaszát alapvetően meghatározta. Mint a „való világ mérnöke" lép fel, és a megteremtett harmónia foglalja el a korábban legyőzhetetlennek látott és láttatott ellentmondás helyét. Mangáné Heil Olga