dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

N. Pénzes Éva: Zala György portrészobrairól

ZALA GYÖRGY PORTRÉSZOBR

AIROL A XIX. és XX. század fordulóján dolgozó magyar szobrászok között feltűnő tehetségű, sokat foglalkoztatott emlékműszobrászunk volt Zala György. Galériánk szoborgyűjteményében néhány kiemelkedő jelentőségű portréját őrizzük. A nagy formáló készségű művész reprezentatív köztéri szobrai mellett, szívesen mintázta — már egészen zsenge művészként is — kortársait, barátait és művészkollégáit. Ünnepeltségének mámoros, alkotásokban gazdag korszakában sem hagyott fel a szobrászat ez örök témájával. Az újbarokk szobrászat dekoratív álpompájának hódoló mester portrészobrain sokszor egészen más jellegű plasztikát teremt. A portrémintázás problémájával mint emlékműszobrásznak is feltétlenül foglalkoznia kellett. Az emlékszobrok rendszerint valakii öl vagy valakinek az emlékére készülnek. A fő hangsúly ez időben a portrészerűségen volt, a megemlékezettre való hasonlóság elengedhetetlen fontosságú e művek elfogadásánál. Arcképszobrait illetően, a kor általános követelményeként, hamarosan kialakult művészetében a reprezentatív és intim portrék kettőssége. Az előbbit rendszerint gazdag megrendelők igényeihez szabta. Ilyenfajta portréi szorosan kapcsolódnak emlékműszobrászatának dagályos naturalizmusához. Ezeknek az arcmásoknak feltétlenül tükrözniök kellett a feltörekvő polgáiság emelkedettségét s nem utolsósorban gazdagságát. Mindezt egy portré keretein belül nagyon nehéz feladat megvalósítani, különösen, ha az márványból vagy bronzból készült. A gazdag megrendelésekkel együtt járó terhes igényeket mesterünk maradéktalanul igyekszik kielégíteni, ha kell, feladva a plasztika konkrétságát, festői kompozícióvá oldva fel a szobor zárt formáit. A magas fokéi mesterségbeli tudással rendelkező művész könnyedén varázsolja anyagába az élethű portrék gazdag sorát, tisztult idealizmussal örökítve meg az ábrázoltakat, díszes kosztümjeikkel hangsúlyozva kiválóságukat. A kosztümök túlzott jelentősége is az emlékszobrok egészségtelen hatásának tulajdonítható. A ruha egyben rangjelző kelléke mind az emlékszobornak, mind a reprezentatív portrénak. Az erőltetett hangsúlyozással az egyébként is jellegtelen portrék így sok esetben semmitmondóvá lesznek. Az arc és a kosztüm feleslegesen hosszas leírásából unalmas, művészileg semmitmondó munkák születtek. Negatív vonásokkal terhes portréi, melyeket rendszerint a főrendekről, nagypolgárokról és azok családtagjairól mintázott, aktualitásukat régen elveszítve semmivé váltak, a múlttal együtt feledésbe merültek. Plasztikájának gyöngyszemei azok a kedves, meghittseggel, egyszerűséggel formált, kitűnően jellemző szobrai, amelyeket közvetlen barátairól mintázott. Ezek között is kiemelkedő helyet foglal el Ligeti Antal

1 portréja (53. kép). Az idős mester arcvonásait bansőséges szeretettel faragta márványba. A ruha díszítő szerepét csökkentve, az arc karakterének kidomborításáia törekedett. Az évek barázdáitól erősen szabdalt arcéi, idősödő ember fáradt tekintetéből mély emberség s melegség árad. Ezzel egyidőben, a 80-as évek végén vagy a 90-es évek elején mintázta egyik legérdekesebb Női tanulmányfejét,

2 (54. kép) mely tojásdad arcú, csupaszvállú fiatal nőt ábrázol. Érzékeny arca, klasszikus metszésű szemei, megkapóan formált vállai a durvakezelésű márványba simulnak. Néhány jellemző, karakteres vonás megragadásával ezek a portrék sokkal többet mondanak a maguk egyszerűségében, mint megannyi hangoskodó arcmásszobra. A szobrász számára itt a sokatmondó karakter művészi kidolgozása volt a fontos. A művész munkája a modellből indult ki, a szobrász nyelvén mondva el arcának finom árnyalatait, jellemző vonásait. A művészi portré két egyéniségből tevődik össze: akiről készült s akinek a kezemunkájából születik. A művész teremtőereje jelentkezik benne s a mintázott fej is kap valamit ajándékba ebből. Ezek a momentumok emelik ki e portrék művészi szépségét, szinte felkiáltójelként figyelmeztetve a tehetségre, ami ellen oly sokat vétett ő maga és a megrendelők egyaránt. Zala erősen eklektikus mester, igyekszik elsajátítani a renaissance szobrok nagyszerű felépítését, alkalmazza a barokk mozgalmasságát, párosítva a francia művészet kitűnő emberábrázolásával. Különösen pályája kezdetén tapasztaljuk e kedvező hatást. Ekkor maga is mondja, hogy szereti a franciákat, amennyiben klasszikusok és ezzel a feltétellel szereti Rodint is. Érdeklődésére utal, hogy Ligeti Antal szilárdfelfogású portréjában közvetlen rokonságot érzünk Rodin első kiállításra beküldött művével, a Zúzottorrú emberrel. Klasszikus megfogalmazáséi portréihoz sorolhatjuk még Jókai Mór, Deák Ferenc és Gyenes László szobrait. 1893ban fejezi be a nagy magyar mesemondó, Jókai Mór mellszobrát.

3 Meleg barátság fűzi az íróhoz. Jókait velünk szembenézve ábrázolja egyszerű ruhában. Az arc szeretetteljes és hű mintázására fordítja minden igyekezetét. Mesterien jellemzi az író barátságos, tréfálkozó lényét. 1902ben készül el a kiegyezés fáradhatatlan szellemének, Deák Ferencnek mellszobra.

1 Az idős, fáradttekintetű embert megértéssel mintázta. Sima ruhája jelentéktelen, annál