dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

Csengeryné Nagy Zsuzsa: Rippl-Rónai József (1861—1927) interieurjei

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861 — 19 2 7) INTERIE ŰRJEI 1961-ben ünnepelte a magyar képzőművészet RipplRónai József születésének századik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Galéria reprezentatív kiállítással adózott emlékének. E kiállításon vonzó sokszólamúsággal bontakozott ki a mester ellenállhatatlan varázsú művészete. Harmonikusan egymáshoz kapcsolódva szemlélhettük a művész különböző stílusperiódusait, és azokon belül változatos, az élet ezerféle villanására érzékenyen rezonáló témakörét. Az arcképek, aktos-kompozíciók, csendéletek, tájképek között azonban újra és újra megállítottak bennünket magas művészi igénnyel festett, bensőséges hangulatú interieurjei. Xem feledkezve meg az „Öreganyám" vagy a Babitsportré léleklátó erejéről, a „Kuglizok" vagy a „Kövezik a kaposi főutcát" pompás életközelségéről, mégis az az érzésünk, hogy valamennyi témakör közül az intérieur az, ahol Rippl a legteljesebben rátalál c lagára. Fekete-, színes- és ún. „kukoricás" korszakában egyaránt festett interieuröket. Számszerűleg sem csekély ezek sora,

1 különösen megnő azonban a jelentőségük, ha meggondoljuk, hogy főműveinek számbavételénél minduntalan interieurjei ötlenek emlékezetünkbe. Az „Alkonyat egy intim szobában" (1892) (39. kép) még franciaországi korszakának alkotása, de már megtaláljuk benne a későbbi „nagy" interieurök, a kaposvári szobabelsők számos sajátosságát. A félhomályba burkolódzó szoba tárgyait meghitt részletességgel sorolja fel. A homályból csupán az íróasztalnál ülő, és a nézőnek hátatfordító nőalak kék köténye és egy kék váza azúrja villan elő. Érdekes módon, a szemlélőnek teljesen hátat fordítva foglalatoskodó alak figuráját Rippl később csak nagyon elvétve alkalmazza szobabelsőin (Konyhában, Fehér fal, barna bútorok pl. ), pedig ennek fokozott intimitását és hangulatformáló jelentőségét már a német romantika festői is (elismeri ék, akiknek egy i k kedveli intérieur motívumuk volt. Ebben a korszakában még arcképein, a nagyszerű „Öreganyám"-on (1892) vagy a „Kossuth-imádó Ripli bácsi"-n (1897) is felhasználja az interieur-motívumok segítségét az ábrázolt karakterének megvilágítására. Az „Öreganyám" merev empire karosszéke, a „Kossuth-imádó Ripli bácsi" öblös biedermeier fotője vagy a falon függő Kossuth-kép szervesen hozzá tartozik a figura jellemzéséhez. Késői nagy arcképeinél, pl. a Nyugat írógárdájának portrésorozatánál Rippl eltér ettől a megoldástól, és csupán az arc vagy esetleg a kéz karakter jegyeinek visszaadásával jellemez. 1902-ben elhagyja Franciaországot, végleg hazaköltözik szülővárosába, Kaposvárra és ezzel a mozzanattal kezdetét veszi festészetének az a periódusa, melyet az egymás után napvilágot látó remek szobabelsőiről „kaposvári interieurök korszaká"-nak is szoktak nevezni. Rippl magával hozza a franciaországi esztendők úttörő stílustörekvéseinek eredményeit, a Nabis-kör ihlető barátságainak emlékét, s e nagyszerű termékenyítő erő most belehull az otthon, a szülőföld, a dunántúli táj formáló, alakító talajába. S a termés —• kitűnő interieurjeinek egész sora — a családi-kör melegét, az otthon varázsát ünnepli. A képek témája az otthon, magának a művésznek az otthona. A szobabelsőket családtagjai népesítik be, akiknek élete ezek között a falak között pereg le. Az a körülmény, hogy saját otthona, életének és szerettei sorsának színhelye az, amit vásznain rögzít, döntő fontosságú a rendkívüli mértékben családias és otthon-szerető Rippl-Rónainál. Nincs a magyar képzőművészetben művész, aki maradandóbb emléket állított volna képein szüleinek, mint ő. Ha szüleiről ír, tollát is ugyanaz a mélységes gyermeki szeretet vezeti, mint ecsetjét.

2 De nem csupán szerető szívű gyermek, hanem általában rendkívül ragaszkodó családtag. Szülein kívül felesége, Lazarine, hozzátartozói, elsősorban a sovány, nagyorrú, öreg rokon, Piacsek bácsi visszatérő szereplői az interieuröknek. Az emberekhez hasonlóan a tárgyak is ismétlődnek jellegzetes szobabelsőin. Az öreg biedermeier bútorokat, a nagyvirágos kasmír kendőt, az aranyozott fa angyalt — sok-sok más tárggyal együtt — jó ismerősként üdvözöljük szinte valamennyi interieurjén. Meghitt otthonosság ömlik el ezeken a képeken, valami halk líra, amely éppen annak a mély érzelmi kötöttségnek a szülötte, amely Ripplt az ábrázolt szobákhoz, a megszokott tárgyakhoz és a szereplő személyekhez fűzi. A képek egy része, mint pl. a Karácsony (1903), a Szomorúság (1903) (40. kép) még sokat megőrzött a fekete korszak sötét színeiből. Később ez megszűnik, egyre több a világos, derűs színfolt. A „Fehér fal, barna bútorok" (19C3) c. képe a világos és sötét színfelületek egyensúlyára épül, míg az „Öreg úr és mandolinozó asszony" (1905) (41. kép) vagy a remek „Piacsek bácsi babákkal" (1905) (42. kép) már a vidám színek örömét hirdeti. Képeinek festési módjáról már sok szó esett a Rippl irodalomban, most csak annyit kívánnék megjegyezni, hogy az a mellérendelési elv, melyet Rippl síkszerű, dekoratív ábrázolásmódjával szobabelsői egy részénél követ, különösképpen kedvező éppen ennél a témakörnél. E képek varázsa