dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

Kisdéginé Kirimi Irén: Jegyzetek Gyárfás Jenő művészetéhez

nyú fellendüléssel együtt járt a művészetek iránti igény megnövekedése is. Természetesen jellemző a korra, hogy megrendelői ünnepi, pompázó alkotásokat kívántak építésztől, festőtől, szobrásztól egyaránt. A nagy millenniumi emlék mellett országszerte emlékszobrokat rendeltek, vármegyeházák dísztermeibe illő festményekre hirdettek pályázatokat. Az egykorú hírlapok, különösen a Vasárnapi Újság, nagy figyelemmel kísérték a készülő műveket s így a művészi alkotások egy ideig országos érdeklődés homlokterébe kerültek. Az 1849 utáni történeti festészetünk komor levegője helyett az ünneplés pompáját kívánták a történeti festészettől is. A nagy évforduló patetikus történeti levegőt árasztott, a megrendelők is ennek jegyében bírálták a benyújtott vázlatokat s adták ki megbízásukat. Az 1896-os ezredévi művészeti kiállítás seregszemléje volt a termésnek: Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Bihari Sándor, Pállya Celesztin, Than Mór, Zemplényi Tivadar és sokan mások mutatták be nagyméretű történeti vásznaikat.

1 Erősen színpadszerű hangulat jellemző az ünnepség minden mozzanatára s így az akkor született festményekre is. Országszerte ünneplés folyt. A vármegyék is méltóképpen akartak ünnepelni, s kiadták megbízásaikat a múltat bemutató történelmi témájú festményekre. Bihar megye Nagyvárad számára Bihari Sándornál megrendeli Zsigmond király találkozását Szt. László sírjánál Clászló Jagelló királlyal, Komárom megye Feszty Árpádot bízza meg „Árpád győzelme Szvatopluk felett Bánhidánál" c. festmény elkészítésére. Körösfői Kriesch Aladár Torda városának dolgozik „Az 1567-i tordai országgyűlés" c. festményén. Temes megye esetében azonban — úgy látszik — közrejátszott a Habsburgokkal szemben tanúsított 48-as magatartás is. Az esküszegő király és a nemzeti hős családjának ellentéte, az akkori időkben eléggé közérthető nyelven beszélt. Ezt az ellenzéki alaphangot Gyárfás rendkívül finom festői eszközökkel fokozta s gazdag lélektani jellemzéssel tette még kiélezettebbé. Már egymagában az a tette is, hogy Petőfi forradalmi versét írta a kép felső jobb sarkába: „Megesküdött a király Hunyadi Lászlónak Esküszöm az Égre Az Ég Istenére Bántani nem foglak!" bizonyítja, hogy ez az ellenzéki magatartás valóban egyaránt megvolt a szándékban és a megvalósításban. A kép tere és kompozíciója szinte tükörképe a Tetemrehívásnak, és eléggé szokványos kompozíciós sémát ismétel. A kissé oldalról nézett gótikus templomtérben az oltár lépcsői ferdén illeszkednek az alapvonalhoz. Az oltár elé fehér lepellel terített állványra tett szentségtartó a megvilágított rész legfelsőbb pontja. Innen lefelé, elnyújtott háromszögbe csoportosulnak az alakok, és a templom hajóját kitűnően érzékelteti a talajra terülő palástok hosszú vonala. A fény kettős: egyrészt az ablakon besugárzó külső, másrészt a gyertyafény, amely a talapzat fehér leplét s a mellette térdelő kirányt kettős fénysugárzásba burkolja: a fehér fény és az aranyló fény találkozik rajtuk s a kettő érintkezési felületén finom szürke adja az átmenetet. Ezt a kettős fényjátékot átszövi a tömjénfüst szétoszló, rétegesen elterülő szürkéje. Szemmel látható Gyárfásnak a „belső atmoszférára" való törekvése, a Tetemrehívás egyszerűbb világítási problémáival szembeállítva. De ugyanezt a festői gazdagodást figyelhetjük meg néhány igen szép részleten is. A gyermek Mátyás feje Szilágyi Erzsébet fátylán keresztül sejtelmesen bontakozik ki. Érzésünk szerint a kép egésze Gyárfás meggazdagodott festői igényeiről beszél. Még érdekesebb a kép lélektani felépítése. A tömegek elosztása a képről világosan leolvasható, a kép bal sarkába szervetlenül illesztett s erősen elrajzolt két záróalakkal együtt. A tekintetek nem egyetlen gyújtópont felé irányulnak, megoszlanak a nézővel szemben térdeplő király s a Hunyadiak között, vagy pedig a földre vetődnek. Ez már egymagában is bizonyos lélektani megosztottságot érzékeltet. A király nem néz fel az égre vagy a szentségtartóra, hanem tétovázó tekintettel révedez maga elé, miközben az eskü szövegét mondja. A főpapi ornátusban levő pap a kezében tartott keresztet nem emeli magasba, hanem jobbjában mélyen leereszti. Mindebben már benne van a Petőfi szöveg sugallta tartalom. Az esküszegés előreveti árnyékát. Ilyenformán bonyolult festői s lélektani építménnyé válik a kép. A festmény az 1896-os ezredévi országos kiállításon mint „grand art" terméke szerepelt. A műről a kortárs Kelety Gusztáv a következőképpen nyilatkozott: „Kissé színpadias berendezésű, de egyébként kifogástalan kompozíció, melynek sok beható tanulmányra valló részletei, szép egyensúlyban tartva, műszaki szempontból is igen ügyes, talán gyakorlatában kissé megzsibbadt ecsetre vallanak. Kár, hogy Gyárfást, kinek jövőjéhez régebben oly vérmes és jogosult reményeket fűztünk, csak ez az egy műve képviselte tárlatunkban. Néhány régibb jeles művének melléhelyezése úgy reá, mint a közönségre nézve tanulságos lett volna, s talán azt az intelmet erősítette volna meg újra, hogy a nagy feladatokra hivatott festesz a művészi produkció eleven pezsgésű központjaitól hosszabb ideig félre nem vonulhat, amit büntetlenül talán egyedül a tájfestész engedhet meg magának, ki csupán a természet emlőin csüngve, idilli munkásságban történelmet és múzeumokat, társadalmat és irodalmat könnyebben nélkülözhet."

2 A tanulmány valószínűleg már azután született, hogy Gyárfás 1895-ben Temes megye által történelmi képre hirdetett pályázatra benyújtotta vázlatát. A kompozíciónak már teljesen érettnek kellett lennie a tanulmány készítésekor, mint erre alább rámutatunk.