dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

Telepy Katalin: Telepy Károly ifjúkora. Naplótöredéke 1848—49-ből

TELEPY KÁROLY IFJÚKORA. NAPLÓTÖREDÉKEI 1848— 49-BŐI Telepy Károly személyében olyan művészről emlékezünk meg, aki nemzeti festészetünk felvirágoztatásának egyik előharcosa volt, s aki közel öt évtizedes szívós, kitartó, önfeláldozó munkával szolgálta a magyar művészet ügyét. Mint ifjú érte meg 1848 magasztos küldetését, az ezután következő elnyomás kilátástalan sötétségében pedig az ő áldozatos tevékenységének is köszönhető, hogy a magyar művészet ebben a szomorú időszakban fentmaradhatott. Ez a feladat — a magyar művészet ápolása — egész életét végigkíséri a kiegyezés idején, majd a kapitalizálódó Magyarország hamis dicsőséget hirdető évtizedeiben és a Millennium ellentétekben vajúdó korszakában is. E miszsziót teljesítő hivatásról adnak számot a múlt század folyóiratai, 40 évi titkári, műtárnoki tevékenysége a Képzőművészeti Társulatnál, több ezerre tehető művészlevclezésének emlékei, s végül a több száz tájkép, melynek mindegyike a hazai föld szeretetét sugározza, Olyan tehetségeket látott felnőni, mint Munkácsy, Paál, Mészöly, Madarász, Benczúr stb. nemzeti festészetünk legnagyobbjait. Nem volt olyan művész, akivel hivatali tisztségében összeköttetésbe ne került volna, Munkácsytól kezdve, valamennyien barátai voltak, s nagyon sokan köszönhették az ő befolyásának, hogy művészi pályán maradhattak. A mindenkor segítő készséget a nemzeti ügy iránt már a szülői házból hozta magával. Édesapja Telepy György a magyar színjátszás egyik korai megbecsült alakja, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a Nemzet Színház megalapításában is. Érthető, hogy a gyermek majd ifjú jellemére, ambícióira formáló erővel hatott a családi környezet. Gyermekéveit a Reformkor forrongó, lázas időszaka tölti ki — látta a magyar színjátszás úttörőinek heroikus küzdelmét a nemzeti nyelv és kultúra kifejlesztése terén. Nem csodálatos tehát és nem is véletlen, hogy ifjúsága — a magyarság nemzettéválásának küzdelmes éveiben — egész életére szóló indítékot jelentett számára, Telepy Károly 1829. dec. 25-én született Debrecenben. Apja már ekkor az első magyar színészek tiszteletre méltó gárdájához tartozott. Színes életpályája és a magyar színészet terén kimagasló munkássága megérdemli, hogy kissé bővebben foglalkozzunk személyével, annál is inkább, mert mint festőt is számon tartották. Családi neve Telepianovich volt, apja Timoteusz, görögkeleti parochus, anyja az erdélyi Thurzó család leánya, Anna. E házasságból két fiú született, József és a kislétai anyakönyvi kivonat

1 tanúsága szerint ] 800. okt. 7-én György. Györgyöt apja papnak neveltette, Bécsben végezte a teológiát. Felszentelésére azonban nem került sor, mivel elvi ellentétet látott saját gondolatai és a liturgia előírása szerinti mondanivaló között. Búcsút mondott tehát a papi pályának, s a vármegye szolgálatába szegődött. 1818-ban Szabolcs megye alispánja mellé került jurátusnak. A családi hagyományok szerint beleszeretett az alispán lányába, akit azonban a család megszöktetett előle. Azonnal a lány felkutatására indult, Megfordult mindenütt, ahol a lány rokonságát tudták, de nyomára nem akadt.

2 Az utazás azonban hasznára vált. Már Nagykárolyban összekerült az akkor ott működő Megj^eri Károly színtársulatával s „a fiatal írnok ellenállhatatlan vágyat érzett a színész mesterség iránt".

3 Lengyelországban, Németországban, de különösen Bécsben már nagy kedvvel tanulmányozta az akkori színházi viszonyokat. Megtanult mindent, ami a színház körül elsajátítható volt, s azt hazatérve Megyeriéknél hasznosította. 1820-tól kezdve a magyar színjátszás leglelkesebb úttörői közé tartozott. A korabeli sajtó, környezete s a nagyközönség igen nagyra becsülte tehetségét, sokoldalúságát. Színész, író, díszlettervező, díszletfestő, játékrendező s a technikai berendezések készítője, irányítója. Ezzel a felsorolással azonban korántsem merült ki ezerféle tevékenysége, mert ezenfelül még festő- és fordítóként is emlegetik. Munkáját a hazaszeretet irányította, fűtötte. „Varázserővel hatotta át őket a lelkesedés, amely megédesítette a vándorlás nyomorát, feledtette a méltatlanságokat velük. Ők nemcsak a művészetnek, de a nemzetnek is apostolai voltak. Ennek a missiónak tudata megedzette erőiket, s képessé tette őket minden szenvedés elviselésére."

4 1821-től a nagyváradi, debreceni, kolozsvári, majd a miskolci társulatnál működött. Ez időtől nevezi magát Telepynek. Maga írja a mulattató vígjátékokat a közönség színházbacsalogatására, ruhákat tervez, játssza a komikus szerepeket, díszleteket fest. Szigligeti írja róla, hogy az alatt a negyedfél hónap alatt, amit Székesfehérváron töltöttek, hét látványos darab díszleteit állította ki papirosból, ők, fiatal színészek alig győzték a díszleteket ragasztani.

5 Szabad idejében szívesen festegetett •— többnyire nagyméretű, sziklás, erdős tájképeket. Ezek közül fentmaradt néhány,

8 így a Magyar Nemzeti Galériában is őrzünk egy kisebb tájképét, amely Diósgyőr környékét ábrázolja

7 (33. kép), s Lyka Károly is említi, hogy megfestette Szeged várát.

8 A „Regélő" 38. sz. műmellóklete pedig 1836-ban szintén Telepy György rajza volt, Majer István metszetében: Szeged vára a bánsági oldalról.

9 Egyike volt ő azoknak a korai tájkópfestőknek, akik megfelelő fel-