dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)
Szíj Béla: Berény Róbert életútja gyermekéveitől a berlini emigrációig
korlatoknak és kísérleteknek. Megértette és messzemenően csodálta Oézanne-t, Degas-t, Toulouse-Lautrec-et és a primitíveket. . . Szerette a zenét s a legváratlanabb pillanatban felkapva hegedűjét szélesen, lágy rezonálással folyó hangon, keleti szenvedéllyel improvizált. Saját kompozícióinak vagy a klasszikusoknak kottalapjai mindig ott voltak asztalán. Elkerülte a nélkülözés és lemondás fájdalmát. Kényelemben élt és rendszerint jól öltözködött. Szülei tehetősek voltak és jól gondoskodtak róla. Csaknem egyenlő időközönként kapott otthonról, Budapestről anyagi és élelmiszer ellátást. Ezeket általában megosztotta kevésbé szerencsés magyar barátaival, ünnepi összejöveteleken műtermében. Engem mindig szívesen láttak. . . Berény 1907 elején visszatért Budapestre, azóta nem láttam többé. Egy közös barátunk kedvessége folytán felújítottuk barátságunkat. Bár óceánok választanak el s több mint egy félévszázad telt el — az értékes barátság emléke fiatalságunk lendületének és tüzének visszhangjától ragyogó és gazdag..." Berény 1907 elején valóban visszajött, s még ez évben egy hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban Pór Bertalannal. 25 1908-ban újra Párizsban van, s a Salon des Indépendants kiállításán szerepel. A La Grande Revue-ben Mam-ice Denis műveinek rajzos elemeit dicséri. 26 Ekkori éveinek s általában fiatalkori munkásságának egyik legfontosabb műve az 1909-ben festett Kancsós csendélet 27 (4. kép). Ez igazolja legjobban, hogy a cézanne-i képalakítás plasztikai és szerkezeti szilárdulása, valamint színgazdagsága mily elemi erővel ragadta meg Berényt. Ugyanakkor meggyőz arról is, hogy a maga nyersebb, patetikusabb, de mégis csak sajátos formaérzekét most is megőrizte. 1909 a Nyolcak alakulásának éve. Munkásságukról egyre tisztább kép alakul ki. A Magyar Nemzeti Galéria adattárában levő levelek és egyéb dokumentumok, a róluk ugyancsak ott elhangzott előadások, a rajzaikból megrendezett kiállítás, a mesterekről eddig megjelent önálló monográfiák, a Művészet, a Magyar Zene, a Jelenkor c. folyóiratok, a Művészettörténeti Értesítő, Kernstok, Berény stb. cikkei, az elkészült vagy készülő egyetemi szakdolgozatok mind újabb lépésekkel viszik előre a kutatást. A csoport vezére Kex'nstok Károly (1873—1940). Az egyik legdinamikusabb társuk Berény Róbert, tőle származik az elnevezés. Alakuló megbeszéléseiket a Japán kávéházban és főleg Orbán Dezső (1884—) műtermében tartották. Kívülük még Czigány Dezső (1883—1939), Czóbel Béla (1883—), Márffy Ödön (1878—1959), Pór Bertalan (1880—), Tihanyi Lajos (1885—1935) voltak az alapító tagok. 1909-ben rendezték első kiállításukat, „Új Képek" címmel a Könyves Kálmán kiállító helyiségben. Ekkor Jakobovits Artúr is velük állított ki. A második kiállítás megnyitása 1911. április 29-én volt a Nemzeti Szalonban. 28 Ez alkalommal Fémes Beck Vilmos és Vedres Márk, valamint Lesznai Anna és Lehel Mária szerepeltek mint meghívott művészek. Harmadik együttes fellépésük szintén a Nemzeti Szalonban volt 1912 november és december hónapjaiban. Czigány, Czóbel, Kernstok, Márffy, Lesznai más irányú elfoglaltságuk miatt ezen nem vettek részt. Czóbel csak eszmei szolidaritást vállalt velük, képeit nem küldte, de az a körülmény, hogy ő már korábban Párizsban a Fauves-okkal együtt szerepelt, feltétlen emelte az eszmei szolidaritás értékét. 1911. évi kiállításuk megnyitásáról Orbán Dezső levele így tudósít: 29 „... az emberek fenyegetődztek, öklüket rázva kérték vissza a belépődíjat. Ugyanakkor persze szokatlanul nagyszámú közönség tolongott a kiállításon. A vélemények megoszlottak, de csak két kategória volt. A dühöngök és lelkesedek. Közömbös nem volt senki. A haladó gondolkozású írók, szobrászok és zenészek lelkesedéssel állottak mellénk. A Waldbauer—Kerpely quartett hangversenyt rendezett a kiállítás helyiségeiben ingyen, önzetlenül. A közönség nem akart hazamenni, lelkesen vitatkoztak, izzó légkörben..." Természetesen ötven év után nem lehet pontosan emlékezni mindenre, de azért nem kételkedhetünk a ma is friss erővel dolgozó művész jellemzésének igazságában. Lesznai Anna is hasonlóan írta meg emlékezéseit: 30 „. . . Tudom, hogy az egész csoport forró hittel és egyszersmind annak tudatában látott neki a kiállításnak, hogy esetleg szigorú ítéletekkel és meg nem értéssel fognak találkozni. Hiszen új és eddig Pesten alig látott merészséggel éltek, azzal a szabadsággal, hogy felforgassák a művészetben dívó eljárásokat és irányokat. Jelen voltam a megnyitáson. Barátaimmal drukkoltam és boldog, büszke voltam, hogy bár nem voltam tagja a Nyolcak csoportjának, felkértek arra, hogy velük állítsam ki hímzéseimet. A közönség váratlan számban özönlött a Nemzeti Szalonba. Ez nagyon felbátorítóan hatott a kiállítókra..." A kifejező eszközöknek Lesznai által említett, eddig itthon alig látott merészsége abból a talajból táplálkozott, mely a századeleji európai piktúrát is forrongásban tartotta. Ez a forrongás irodalmi és zenei életünkre is kihatott, s akik ezt megértették, azok szolidaritást vállaltak a kiállító művészekkel. A fentemlített műtörténeti és zenei folyóiratok már több részletet közöltek a Nyolcaknak Ady Endréhez és Bartók Bélához, illetve a Nyugat írói köréhez és az Új Magyar Zene Egyesülethez fűződő szoros kapcsolatairól. 31 ' 32 ' 33 Vizsgálódásunkat más területen is folytathatjuk, a Huszadik Század c. társadalomtudományi folyóirattól az Auróra c. irodalmi és művészeti hetilapig stb. stb. (Óvatosan és alapos kritikával kell néznünk ezeket a kapcsolatokat különösen Bartók Béla esetében, aki a legszilárdabb következetességgel járta a maga útját s nem tartozott egyik irányhoz vagy törekvéshez sem.) A végső következtetések mindenesetre azt mutatják, hogy volt egy olyan radikális szellemű vonal, amely feltétlen érdeklődéssel és rokonszenvvel nézte a Nyolcak mozgalmát. És mint tényeket meg kell említenünk a következőket: Berény Róbert festette Bartók Béla egyik legfontosabb portréját, Lesznai 8" 115
