dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)

Csengeryné Nagy Zsuzsa: A tánc motívuma Medgyessy Ferenc művészetében (1881—1958)

E vázlaton nem csupán az alakok mozgásának dinamikus lendülete, hanem a vonalak lázas szövevénye is érzékelteti a tánc vérpezsdítő hevét (Kat. 42.) (70. kép). Az eddig felsorolt domborművek többalakos tánckompozícióin kívül, úgyszólván egész élete folyamán kísérte Medgyessyt a magábanálló táncoló nőalak körplasztikai megoldásának problémája. Az 1923-ban mintázott Táncosnő-t (Kat. 9.) (75. kép) 1934-ben egy második (Kat. 3.) (76. kép), majd 1954-ben egy harmadik változat követi (Kat. 4.) (77. kép). Mintha magának a Táncnak a múzsája lebbenne újra meg újra az alkotó-művész elé ezekben az ihletett, időtlen szépségű alkotásokban. Az első változat — az 1923-ban készült — fodrozódó leplekbe burkolt alakjával talán valamivel líraibb, lágyabb későbbi nővérénél. Az 1954-ben mintázott szobron már csodálatosan klaszszikussá érik a korábbi alkotás hamvas bája. Mindkét szobor — mozdulatának költői finomságával — inkább érzékelteti, mint valóban táncolja a táncot. A gyengéd karok és lábak alig lendülnek, a fej szelíden meghajlik. Az üde, sokfigurás Szüreti menet (Kat. 16.) (74. a-b kép) ismét a tánc motívumához vezet bennünket. A szüretelek között külön csoportot alkot a furulyázó parasztlegény és az előtte tánclépésben haladó két parasztlányka alakja. Hangulatuk csupa derű, meglebbenő mozdulatuk azonban inkább csak táncos jókedvet, mint valódi táncot ábrázol. Ez a relief, különösen a táncoló csoport problémája, sokat foglalkoztatta Medgyessyt. Gazdag rajzhagyatékának számos lapja rögzíti a táncolók majd több, majd kevesebb alakot szerepeltető variánsait (Kat. 31— 36.) (72—73. kép). A rajzok kezdetben ínég teljesen antik levegőt sugároznak, s a táncolók mozdulata is dinamikusabb lendületű. A kész domborművön nélkülözzük ugyan a rajzvázlatok egyik-másik megejtő szépségű figuráját, örömmel köszöntjük azonban a hazai levegőt, mely szőlőhegyeink vidám szüreteit idézi. A Szüreti menet tánccsoportja az első, amelyen Medgyessy, eddigi táncábrázolásaival ellentétben, nem az általános emberit, hanem a hazai, népi jelleget hangsúlyozza. A Gellért-kát (IV. tábla) vázlatának táncosnője azonban már nem csupán karakterével és ruházatával árulja el magyar voltát, mint a Szüreti menet lánykái, hanem megragadóan jellegzetes, móltóságteljes táncmozdulata is félreismerhetetlenül magyar (Kat. 17.). ,,Az áhítatos, ős, szent, Az ázsiai, mély, nagy, Szilajbús, boldog méla, Pogány és büszke lélek"

6 lendül táncra ebben a pompás nőalakban, a hangszerét pengető gyermek melódiájára. Medgyessy, aki Izsó Miklós mellett a legtöbb táncábrázolással ajándékozza meg a magyar szobrászatot, ezzel a ragyogóan megragadott figurával éppúgy a népinemzeti karakter tolmácsolójává válik a tánc motívumán keresztül, mint Izsó, a maga Táncoló paraszt sorozatával. Mozgalmas, derűt árasztó menetként vonult fel előttünk Medgyessy táncolóinak sora. Egy szemlélődő, nyugalmat sugárzó életműben a ritmus, a dinamizmus formát öltött követei. Vajon mi késztette a művészt, mi volt az a kívülről ható vagy belülről kényszerítő indíték, ami legbensőbb énjének nyugalmából időnkónt a Tánc múzsájának ligetei felé űzte ? A vonzalom talán, ami Medgyessyt az ősi kultúrák képzőművészeti alkotásai felé fordítja ? Az antik művészetnek számos produktuma nyújt táncábrázolást,

7 az etruszkok pedig, akikhez a művész saját vallomása szerint különösképpen vonzódott,

8 még a táncot-kedvelő többi antik kultúra közül is kitűnnek szenvedélyes táncszeretetükkel, táncábrázolásaik gazdag anyagával.

9 Feltehető-e tehát, hogy Medgyessyt az antik táncábrázolások vagy talán éppen az etruszk művészet táncolói ihletik, amikor újra meg újra a tánc képzőművészeti megformálásának problémája felé fordul Î Semmi esetre sem abban az értelemben, hogy konkrétan egyes művek, motívumok, formák hatottak volna szobraira. Az antik művészet táncábrázolásai között nem találtunk olyan szobrot vagy domborművet, mely Medgyessy valamelyik táncot mintázó szobrához szorosan kapcsolható lenne. Nála különben is nehéz feladata volna annak a kutatónak, aki művészetével foglalkozva vonásról vonásra nyomon követhető formai és tartalmi analógiákat keresne alkotásai és az antik művészet mesterművei között.

10 Találóan jegyzi meg róla László Gyula, hogy ,,ő teremtő, s nem követő ember."

11 A hatás fogalma Medgyessynél tehát nem a szokott módon értendő, hanem olyképpen, hogy tehetsége rezonál arra a tartalmi, formai, és pszichikai összességre, amit antik művészet alatt értünk, s ebben a tág értelomben táncábrázolásai valóban rokonok az ott fellelhető hasonló tárgyú alkotásokkal. Valahogy így határozható meg az a kapcsolat is, ami Medgyessyt Izsó Miklós Táncoló paraszt sorozatához fűzi. Nyilván nem stiláris vonatkozásban inspirálja Izsó a merőben más stílustörekvések útját járó XX. századi mestort, mégis nem lehet csupán a vóletlon játéka, hogy mindketten annyiszor ós oly ihletetten nyúlnak a tánc motívumának szobrászati megformálásához. Medgyessynél és feltehetően Izsónál is,

12 szerepet játszik az antik kultúrák öröksége, hiszen alig van kor és alig van mester, aki ennek adósa ne lenne. Véleményünk szerint azonban, van ebben az esetben az antik kultúráknál döntőbb erőközpont, melyből a két mester tehetsége, mint közös forrásból, ihletet merít. A népi-nemzeti karakter megragadása, művészi tolmácsolása egyaránt jellegzetes sajátsága Izsó és Medgyessy életművének. Medgyessy Turáni lovas, Ősmagyar, Körösi Csorna Sándor stb. című műveinél tematikailag is félreismerhetetlen a mester szándéka, és ugyanez a szándék ihleti jónéhány táncábrázolását is. A Szüreti menet, Gellértkút, a Móricz Zsigmond emlékmű táncoló figuráin (Kat. 23., 29—30.) a tánc motívumával mondja el legbensőbb vallomását népéről, s törekvése ezen a ponton találkozik Izsó célkitűzéseivel. Miként az egyes ember karakterének meghatározásánál döntő szerepet játszanak mozdulatai, ugyanígy valamely nép jellemének, temperamentumának megítélésénél is igen jelentős szerep jut a táncnak. Ezt az