dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)
Bodnár Éva: Néhány reformkori új szerzeményünk
NÉHÁNY REFORMKORI ŰJ SZERZE M É N Y Ü N K Új Magyar Képtárunk állandó kiállításán az első négy teremben nemzeti művészetünk kezdeteit, reformkori festészetünk értékeit mutatjuk be. Itt azonban csak kis hányada látható a XIX. század első feléből származó festményeinknek, múltszázadi tanulmány i gyűjteményünkbe lépve ismerhetjük meg jobban és sokrétűbben festészetünk e hőskorát. A kutató a neves művészek mellett alig ismert, jóformán a feledés homályába merült múltszázad eleji mestereink munkáit tanulmányozhatja, és a reformkori festészet legjelentősebb műfaján, az arcképen kívül, a tájkép, az életkép ábrázolását, sőt a történelmi festészet első zsengéit is megtalálhatja. Ez a gazdag és változatos gyűjtemény hű képet ad reformkori képzőművészetünk legizmosabb ágáról, festészetünkről. Nemcsak egy-egy már a saját korában is neves, elismert tehetség művészi kibontakozását szemlélteti jól anyagunk id. Marko Károly, Brocky Károly, Barabás Miklós fejlődését, — hanem sok szürkévé fakult névről is letörölhetjük több, mint egy évszázad porát. Ezeknek a névszerint alig ismert festőknek szerepe nem korszakalkotó ugyan, de működésük a nagy együttesben — mint az épületekben az egyes téglák — nélkülözhetetlen; szervesen illoszkednok abba a munkába, mellyel nemzeti képzőművészetünk alapját a XIX. század elején lerakták. A Magyar Nemzeti Galériában reformkori anyagunk további gyűjtését is egyik legfontosabb feladatunknak tekintjük, habár ezen a téren korántsem kell olyan nagy hiányokat pótolnunk, mint például a XX. század, főleg a két háború közötti idő festészetének bemutatásában. Ha egy magángyűjtő fölajánlásában, vagy ha a szerény műtárgypiacon egy-egy gyűjteményünkbe illő reformkori festmény felbukkan, igyekszünk megvásárolni, gondolva arra, hogy nemzeti festészetünk kezdeti korát a legapróbb részletekig híven ki kell egészítenünk. Néhány ilyen új szerzeményünket — amelyekkel reformkori anyagunk Nemzeti Galériánk megalakulása óta gyarapodott szándékozón) most bemutatni és a hozzájuk fűződő adatokat röviden ismertetni. 1958 ny^arán Lándor Tivadar gyűjteményéből szép, de restaurálásra szoruló reformkori portrét vásároltunk meg, amely Kováts Jánost, a bőkezűségéről és nemes adományairól ismert egri származású irodalomtörténészt és nyelvészt ábrázolja. A képet a Lándor-család évtizedek óta, mint Miklóssy József múltszázad eleji görögkatolikus ikonfestő legsikerültebb arcképét tartotta számon. Gyűjteményünkbe is, mint Miklóssy művét vezettük be, minthogy restaurálásra azonnal nem kerülhetett sor, a kép szignatűráját, így megsötétedett, állapotában a leltározáskor csak alig kivehetően J. M. monogrammként és 1820-as évszámban sejtettük. A családi hagyományon kívül, Miklóssy József nevének kezdőbetűit vélve a J. M.-ben, az is megerősítette szerzőségét, hogy az újjárendezett Egri Képtárban Kováts Jánosnak igen életteli, jó kvalitású, hasonló arcképét ismerjük tőle 1824-ből; és hogy a Magyar Történelmi Képcsarnok is őriz egy Miklóssy arcképet Kováts Jánosról 1832-ből, amely az egritől csak részleteiben tér el. Új szerzeményünk gondosabb tanulmányozása, ós elsősorban a festmény letisztítása folytán előtűnt jelzés alapján megállapítottam, hogy a festmény Hesz János Mihály egri festő munkája, A restaurálás következtében a festménye szignatúrájában a J. M. kezdőbetűkön és az 1820-as évszámon kívül a következő név és szöveg vált olvashatóvá: ,,J. M. Hess Agriensis pinx 1820." 1 (38. kép.) Hesz János Mihályt (1768—1833 után) irodalmunk elsősorban, mint oltárképfestőt tartja számon. Az Egerből Bécsbe került művész számos hazai és osztrák templom oltárképét festette: Szamosújváron, Egerben, Esztergomban, Agárdon, Nagycenken, Bécsben, Salzburgban stb. Új Magyar Képtárunk mindössze egy művét őrizte eddig, Szent Család szentekkel című kisméretű vallásos kompozícióját 1813-ból, amelynek jelzése a névaláírás betűformáiban is megegyezik új szerzeményünkével. Hesz Jánostól csak két arcképet ismerünk a Magyar Történeti Képcsarnokban: Fusz János zeneszerző képmását 1819ből és Károlyi József pasztell portréját. Az irodalom még ezeken kívül két arcképét jegyezte fel a múlt századi neves közgazdászról és műgyűjtőről Ózdi Sturmann Márton-ról és feleségéről, Sembery Anna Máriáról 1795-ből. Kováts Jánost ábrázoló festményéről azonban nem történt említés. Hesz Kováts Jánost markánsarcu, nyílt tekintetű, tömpeorrú, borotvált, energikus, megnyerő, javakorabeli férfinek ábrázolja. Barna sujtásos magyar ruhában a századeleji divat szerint fehér ny T akfodorral, álló prémgalléros mentében, melyen piros szalagon I. Ferenctől kapott kitüntetése függ: „Franciscus Imperator Austriae" felirattal és I. Ferenc arcképével. Derekán szép markolatú, finom ötvösmunkájú kard. Jobbjában kékesszürke fedelű Montesquieu kötetet tart, baljával márványasztalra támaszkodik, melyen egymás mellett három könyv látható — alighanem az ábrázolt legkedvesebb olvasmányai — Biblia Sacra, Corpus Juris és Cicero.
