dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)

A. Tyihomirov: Rombauer Oroszországban

festett. Ha összehasonlítjuk Jakovlev akadémikus portréinak értékeit és érdemeit ezekkel a munkákkal, habozás nélkül megmondjuk, ki közülük az idegen". Ma már nehezen tudjuk megállapítani, hogy az 1820. évi akadémiai kiállításon Rombauer milyen művei szerepeltek, s milyen „különféle személyeket, férfiakat és nőket" ábrázoltak ezek a képek. Korábban már beszéltünk Rombauer számos portréjának kemény festői megoldásáról (kétségtelenül kivételesen sikerült az 1813-ban festett két önarcképe). Ami azonban Feszler portróját illeti, ennek a legkevésbé lehet hibájául felróni a síkszerűséget, s természetesen nem egyetlen érdeme a hasonlóság, hiszen legjobb munkáiban a művész valóban beleélte magát az ábrázolt személyek lelki világába, s modelljeit nem csupán lefestette, hanem jellemezte is. Ebből a szempontból nem lehet érdektelen, ha összehasonlítjuk Rombauer munkáit Jakovlev portréival, amint erre Besztuzsev felszólít bennünket. Ivan Jeremejevics Jakovlev (1787—1843) legjobb munkái közé tartozik 1811-ben festett önarcképe (Állami Tretyakov Galéria, leltári szám: 5205. repr. a katalógusban). Ezért a festményért kapta meg Jakovlev annakidején a „naznacseimij" címet, s a jól felépített piramis-kompozíciójú kép a művész mesterségbeli tudásáról tanúskodik. Helyes rövidülésben festette meg a művész a kezeket, az ábrázolt alak kezében tartott gipsz Vénusz mellszobrot, s magának a konstruktív felfogású kerek fejnek a síkjait is. Jakovlev vel összehasonlítva Rombauert szakmailag képzetlen művésznek érezzük. Azonban Jakovlev képéből hiányzik az ábrázolt ember egészen sajátos egyéni jellegzetességeinek átérzése, amit megtalálunk Rombauer minden portréjában, még legrosszabb „iparosmunkáiban" is. Meg kell említenünk Rombauernek még néhány olyan képét is, amelyeknek megőrzési helyét nem ismerjük, amelyeket azonban a forrásművek szerint Rombauer pétervári tartózkodása idején festett. A budapesti jegyzék három olyan portrét említ meg, amelyek különböző időkben különféle kiállításokon szerepeltek, de később eltűntek a művészettörténészek szemei elől.

35 Ez a három kép: 1. Zöld bársonykabátot viselő ismeretlen férfi arcképe; 91 X 61; aláírás: Joh. Rombauer, St. Pétersbourg. 1811-ben Rombauer Emilnek, a művész unokaöccsének gyűjteményéhez tartozott, s 1904-ben bemutatták egy eperjesi kiállításon. 2. Egy fiatal gróf arcképe (1815). 1937-ben a Nemzeti Szalon kiállításán szerepelt (Kovács Béláné gyűjteménye). 3. Egy állítólagos önarckép, amelyet Szentpétervárott festett az 1820-as években. Bemutatták a „Magyar biedermeier" 1913-ban rendezett kiállításán. Rombauer Emil gyűjteményéhez tartozott, ahol 1840-re datálták. •1. l'uskin arcképe. Állítólag 1831-ben festette. A feltevés alapja egy kevéssé megbízható újságközlemény, mely a Világosságban jelent meg (1921. febr. 4.). Azonban, mint tudjuk, Rombauer 1831-ben már régen nem volt Oroszországban. 1820—1824 között Rombauer a portrét viszont már azért sem festhette, mert ebben az időben Puskin Oroszország déli vidékein tartózkodott (Krím, Kaukázus, Kisinyov, Ogyessza, majd Mihajlovszkojeban, száműzetésben). 1820 előtt viszont Puskin túl fiatal volt ahhoz, tiogy megörökítsék, azonkívül ez túl költséges is lett volna számára.

36 Rombauer hazájába magával vitt képei közül Divald Kornél megemlít még egy arcképet, mely „öregebb urat" ábrázol nagy hajjal s összenőtt bozontos szemöldökkel, kidolgozása vázlatos, de igen érdekes.

37 Azonkívül Divald utal arra, hogy Rombauer Csartorizsszkij herceg részére Krisztus feltámadását ábrázoló képet festett 400 rubelért.

38 Bár ebben az időben a művészeti munkák díjazása különféle és sokszor véletlenszerű volt, ez az összeg semmiképpen sem bizonyítja, hogy Rombauer műveit nagyra értékelték (jusson eszünkbe, hogy Puskin Dalvig özvegyének Kiprenszkij által festett arcképéért 1000 rubelt fizetett.) A feltámadást — jobban mondva a kép vázlatát vagy változatát — bemutatták 1913-ban a „Magyar biedermeier" c. kiállításon. Azonkívül a vázlatot kiállították 1904-ben Eperjesen is. A képet Rombauor egy másik változatban is megfestette Bobrinszkij gróf számára (budapesti jegyzék, 64. sz.). A vallásos témájú alkotások közül Rombauernek egy képe maradt meg a Szovjetunióban (igaz, hogy nagyon megrongált állapotban). A Rigai Állami Képzőművészeti Múzeumban őrzött kép egy Madonna, ovális keretben (93 X 76), aláírással a hátlapján (J. Rombauer pinxit 1819). A múzeum katalógusa a 79. oldalon, 321. szám alatt említi meg. A száraz és hideg felfogású kép még hidegebb, mint Ingres híres Ostyás Szüze, melyre némileg emlékeztet kompozíciójában. * Rombauer 1824 tavaszán utazott el Oroszországból. Júniusban hajón megérkezett Lübeckbe, s onnan Drezdán és Bécsen keresztül ez év őszén jutott el Eperjesre (Presovba), ahol rokonai éltek. Ebben az időben poggyásza, melyet Dánián át küldött haza (s melyben Oroszországból magával vitt képei is voltak) még nem érkezett meg, s nem is mutathatta meg képeit barátjának, Kazinczynak, akivel a hazaérkezése utáni első napokban találkozott.

39 Rombauer még 25 évet élt és dolgozott Eperjesen, ahol portrékon kívül templomok számára oltárképeket is festett. Eperjesen Kazinczyn kívül barátságot tartott fenn egy Jozef Ginovszkij nevű szlovák festővel is. 1831-ben meghalt Kazinczy, 1842-ben Rombauer orosz felesége (Amália Baumann), akiről a festő egy megható sírfeliratban emlékezett meg.

40 Rombauer azokban a napokban halt meg, amikor Eperjes, az egész országgal együtt, a branyiszkói győzelmet ünnepelte. Lyka Károly Rombauerban az 1848—49-es szabadságharc egyik magyar hazafias