dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)
A. Tyihomirov: Rombauer Oroszországban
a művész hagyatékában azok a művek, amelyeket Oroszországban készített. Igaz, hogy két legjellegzetesebb portréját (1813. évi önarcképét ós Feszler 1821-ben festett arcképét) 1824-ben Oroszországból a művész már magával vitte hazájába. Rombauer oroszországi munkássága természetesen nemcsak azért érdekes számunkra, mert hazájában a művészt az Orosz Művészeti Akadémia tagjának tartották. Ezt az állítást, amint az alábbiakban látni fogjuk, nem erősítik meg a nálunk található okiratok. De feltétlenül érdekes, hogy az orosz élettel való érintkezésben hogyan alakult, hogyan bontakozott ki az akkoriban átmeneti korszakot élő magyar festészet sajátos egyéniségű képviselőjének művészete. A XVIII. század végén és a XIX. század elején Magyarországon a művészet feudális-barokk formáit új művészeti formák váltották fel, amelyek a valóság racionálisabb és realisztikusabb szemlélete alapján fejlődtek ki. Új társadalmi viszonyok vannak kialakulóban, s a polgárság először tesz kísérleteket arra, hogy nemcsak mint haladó, hanem mint forradalmi osztály is a színtérre lépjen. Ebben a történelmi pillanatban Magyarországon is (éppen úgy, mint számos más országban) a portréfestészet a művészetnek egy olyan ága volt, amelyben az új törekvések először mutatkoztak meg világosan az új művészeti kultúra elemeiként. A nemesi, feudális portrét felváltja a „felvilágosodott szellemű" portré — ha szabad ezt a kifejezést használnunk, s később a „raznocsinyec", a „kispolgári", bécsi változatában a „biedermeier" arcképfestészet. Figyelembe kell vennünk, hogy az arcképfestőket, akiknek köréből Rombauer kikerült, elsősorban közvetlen tanítóját, Stunder János Jakabot (1759—1811) s részben Donát Jánost (1744—1830), valamint Joseph Kreuzingert is (1757—1829) a magyar felvilágosodás legkiválóbb képviselője, Kazinczy Ferenc (1759—1831) édesgette Magyarországra. Kazinczy bensőséges barátja volt Rombauernek élete utolsó éveiben, miután a művész Eperjesen telepedett le. 4 Kazinczy maga nemcsak egész galériát gyűjtött össze a kultúra képviselőinek portréiból, hanem a haladó magyar értelmiség köreiben elő is segítette az ilyen kezdeményezéseket. Ezek a gyűjtemények már alapvetően különböztek az előző korszak előkelőségeinek családi portrégalériáitól. Többek között magáról Kazinczyról 23 ízben festettek arcképet. 7 Magának Kazinczynak az alakja rendkívül jellemző arra a nemzeti „kultúrforradalomra", mely Magyarországon a XVIII. század végén és a XIX. század elején ment végbe. Az előkelő református családból származó Kazinczy részt vett a magyarországi iskolai oktatás irányításában II. József uralkodása idején. Kazinczy, aki maga is költő és író volt, s egy kissé festő is, lefordította Gessner Messiását és Shakespeare több drámáját, ugyanakkor mint művészeti kritikus és mint az első magyar irodalmi folyóirat, a „Magyar Museum" szerkesztője is tevékenykedett. Kazinczy részt vett Martinovics híres jakobinus összeesküvésében. Martinovics és társai két titkos társaságot szerveztek „magyar reformátorok társasága" és a „szabadság és egyenlőség társasága" elnevezéssel. Ezekben a társaságokban 465 ember vett részt. A rendszer forradalmi átalakítását, a magyar nemzeti köztársaság megalakítását s a jobb ágyrendszer eltörlését követelték, a Marseillaise fordításait, „a polgár katekizmusát", s a jövendő országgyűlésre vonatkozó javaslataikat terjesztették. Az összeesküvést leleplezték. Vezetőit — Martinovicsot, Hajnóczit, Szentmarj ayt és a költő Laczkovicsot 1795 május 20-án kivégezték azon a helyen, mely attól a naptól fogva a „Vérmező" nevet viseli. Kazinczyt is halálra ítélték, de megkegyelmeztek neki, s hat és fél évi fogság után szabadon engedték. Teljesen lemondott a politikai tevékenységről, de a magyar nyelv elismertetésének és megújításának egyik legtekintélyesebb harcosa lett. A mai kritika világosan látja, hogy e területen végzett munkája is több szempontból szűklátókörű volt (ez a folklór kincsének lebecsülésében, az „európizmusban" stb. nyilvánul meg). De kora magyarországi kultúrájának képviselői sokkal többre becsülték hagyatékát. Halála után Eötvös így írt róla: „Kazinczy nem kevés művet hagyott ránk, hanem az egész irodalmat, új életre keltve az egész nemzetet" (az orosz szöveg szószerinti fordítása. Ford. megjegyzése). Kazinczy, ugyanúgy mint Stunder, szabadkőműves volt. Ami a Kazinczy által pártfogolt portrétisták művészi munkásságát illeti, ez eléggé kétirányú volt, még az arcképfestés területén is. Ezek közé tartozott Rombauer tanítója, a dán származású Stunder és Kreuzinger, aki mellékesen megjegyezve Oroszországban is dolgozott, s 1799-ben, Bécsben kitűnő és egyáltalán nem sablonos arcképet festett Szuvorovról. Mindezek a művészek udvari emberekről és mágnásokról is festettek arcképeket, de készítettek újszerű „felvilágosodott szellemű" portrékat is. A lényeges az, hogy egyes művekben elvi szempontból újszerű vonásokat találunk. (Lásd Kazinczy Kreuzinger által festett portréját, amelyet a budapesti Nemzeti Galériában őriznek; reprodukciója megjelent Garas Klára „Magyarországi festészet a XVIII. században" című könyvében, XIII. tábla. 8 ) A magyar portréfestészet problémái túl bonyolultak ahhoz, hogy teljes mélységükben feltárjuk itt ezeket a kérdéseket. Az általunk ismeretetett adatok csak annak megmutatását szolgálják, hogy milyen művészi-szellemi környezetből került ki Rombauer; egyúttal mindaz, amire itt rámutatunk, még egy ok arra, hogy Rombauert a magyar nemzeti iskolához soroljuk, ami szintén a vitatott kérdések közé tartozik. Valóban az a helyzet, hogy míg a magyar művészettörténészek egyhangúlag magyar művésznek tartják Rombauert (sőt hazafias érzésű magyar művésznek is), a szlo-
