dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában

Még halála évében megjelent róla egy tekintélyes polgári szorzó tollából a művészetének forradalmi tartalmát kilúgozó kis könyv. Idézzünk néhány szemelvényt ebből a sterilizátor szerepét betöltő írásműből : „Hasztalanul ragaszkodott bizonyos külsőséges proletár jelleghez — minden erőfeszítés meddő maradt : nem tudott tettekre váltódni, som pedig festményei képérteimébon kifejeződni ... a festői felfogással sikerült megszabadulnia attól az érzelmi nyomatéktól, amelyet a téma ismétlése őrá nézve jelentett . . . Harcai ezentúl tisztára a művészi közlésforma, egyértelműségéért folytatott harcok voltak. Kizárólag a vásznon zajlottak le a festészet anyagai és az alkotókifejezés szellemi eszközei között . . . Képességeit az utolsó években csak (a, kolorizmus) kibányászásara fordította s egy gondolat alaki beteljesítésére használta fel sugallatát . . . virulhatott . . . (az) önértelmű, mélységes líra,"68 Idézett szerző véleményével nem állt egyedül, csupán legkulturáltabb megfogalmazója volt a polgárság torzító, meghamisító véleményének. Vakmerő logikával l'art pour l'art-ista művészt csinált a harcos, realista proletárművészből. De lássunk tisztán. A burzsoázia csak az így sterilizált, szalonképessé torzított Derkovitsot volt hajlandó elfogadni. Még erre is csupán az ún. progresszív polgárok voltak képesek. A nagy művészt meglátták benne, s mivel erről nem akartak lemondani, hát meghamisító) magyarázatokkal magukhoz idomították, főképp halála után, amikor Derkovits koronatanúként már nem vallhatott ellenük. Mesterünk egész pályája bizonyítja, hogy ő maga és művészete irritáló idegen test volt kora művésziében. Személyisége proletármi volta val elkülönült az akkori művészvilágtól, csak szimpatizánsai voltak, de igazi művészbarátai nem. Kölcsösönen idegennek érezték egymást, mert tudták, hogy mesterünk azokhoz tartozik, akikről József Attila azt mondta, hogy „új nép, másfajta, raj, másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj". Művészete pedig realista és szocialista vonásaival olyan anyagként viselkedett a többieké közt, amely bizonyos tulajdonságai miatt vegyi elemzéskor csak hasonló, de nem azonos képletet mutat. Derkovits nyers, szókimondó egyéniségével úgy lobogtatta ezt az izgató művészetet a polgárság szeme előtt, mint bátor torreádor a vörös posztót, Lássuk be, hogy a burzsoázia, uralmon lévén, kényes helyzetben volt, nem tehetett mást, mint nyugalmat színlelt és „bebizonyította" hogy az a vérlázító valami nem más, mint lágy, fehér selyemkendő : „önértelmű . . . líra". — A mi dolgunk megmutatni, ki is volt Derkovits és milyen a művészete. Kötelez bennünket erre a nagy örökség, amelyet ránkhagyott. „Születtem, elvegyültem és kiváltam" — József Attilának ez az önjellemzése Derkovitsra is ráillik, ha nem az elvont tehetség szempontjából, hanem úgy értelmezzük, hogy bár mindkettőjük a, polgári társadalomba és kultúrába született bele, de minthogy különleges, erős egyéniséggel testesítették meg osztályukat, személyiségükkel és művészetükkel csakhamar kiváltak a polgári környezetből és egész mivoltukban osztályuk, a proletariátus képviselőiként léptek fel. Mint művészek, új kuliéira, a proletárkultúra előhírnökei lettek. És mert történetesen zseniális művészek, egyszersmind ez új kultúra messzivezető élt ját megvilágító; fároszok, nagy példaképek is. - Derkovitsnál miként történt az elvegyülés és a kiválás folyamata ? Főként erre az igen fontos kérdésre igyekszünk némi feleletet adni az újszerzeményű Derkovits-képeink alább következő elemzéseivel. A sorrakerülő műveken mesterünk stílusát és annak változásait vizsgáljuk, azonban nem csupán morfológiai elemzéseket . végzünk. Ugyanis meggyőződésünk szerint a stílus, a mű formai-szerkezeti karaktere végső fokon tartalmi-világnézeti feltételekkel függ össze. A művészi formának mindig világnézeti, filozófiai alapja van, amely mindenkor megfelel az uralkodó társadalmi osztály szemléletének és e szemlélet produktumaként fogandó fel. A stílus tehát, mint korhoz kötött sajátos formai konstrukció, a kor mondanivalóinak keretéül, bizonyos idő múlva korlátjául is szolgál. Következéskép]) az alapvető stílusváltozás mindig a világnézet lényeges vagy gyökeres változását jelzi. így hát nyilvánvaló, hogy a stílus és a világnézet, a forma és a, tartalom közt egymásra haté) összefüggés van. Derkovits Gyula stílus változásaiból is csak úgy ismerhetjük meg művészete kialakulását és lényegét, ha nem rekedünk meg a formai kérdések külső elemzésénél, hanem ha az előzőek belső rugóit, mélyenfekvő okait kutatjuk. Főkérdésünk ugyanis az, hogy miért fejlődött Derkovits stílusa a kubista-expresszionista stílustól a realizmus irányába, és miért nem követte a polgári művészetet a maga végletesen elvont és irreális alakulásában '! Erre a, kérdésre csak akkor találhatunk kielégítő választ, ha stílusváltozásait összefüggésben vizsgáljuk azokkal a benne egyre jobban érlelődő társadalmi-világnézeti mozzanatokkal, amelyeket sorsszerűén, egész valójával átélt és amelyeket énjének szerves részévé fogadott, szubjektumának objektív^ tartalmaként magába olvasztott. Keletkezési sorrendben tárgyaljuk a nyolc újszerzeményű festményt ( Koncert. 1921— 22, Püspöksüveges önarckép. 11)23, Utca. 1927, Halas csendélet. 1928, Végzés. 1930, Halkereskedő. 1930, Bútorkészítő.