dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában

6 Tarthatatlannak véljük Genthon István azon álláspontját, amelyet Derkovits fejlődésének szerves mivoltával kapcsolatban foglal el az emlékkiállítás kapcsán írt, egyébként igen szép és igaz cikkében. A számunkra abszurditásként ható rész így szól : ,,Azt hiszem sokan voltunk, kiknek emlékezetében Derkovits Gyula művészete úgy élt, mint szakadatlanul készülődő, szerves, célokhoz érő, élj célok felé törő fejlődés. A kiállítás egyik — ez a negatívum — meglepetése az volt, hogy a tények az emlékezet ellen szóltak. Brutálisan úgy lehetne megfogalmazni, hogy két Derkovits Gyula festő van, 1930-ig egy jelentéktelen és modoros kísérletező, 1930-tól kezdve nagy művész, ki szinte előd nélkül jelenik meg". (Az Orsz. Szépművészeti Múzeum Közleményei. 1955. 6. sz. 104—105. o.) Itt nincs mód részletesen vitatnunk Genthon kolléga állításának igazvoltát. Azonban azt hisszük, dolgozatunkban az adott keretek lehetőségeihez mérten elég világosan jeleztük az 1928 — 30-ra tehető döntő változást, önállósodást, és gondoljuk, meggyőzően sikerült rámutatnunk azokra a mozzanatokra is, amelyek kétségtelenné teszik, hogy Derkovits 1930. előtt nem volt csupán „jelentéktelen és modoros kísérletező", s hogy odáig vezető útja „szakadatlanul készülődő, szerves, célokhoz érő, éij célok felé törő fejlődés volt". Ha majd sor kerül arra, hogy korábbi műveit összevetjük a hasonló modorban alkotó kortárs-mesterekével, kitűnik, hogy azok nem jelentékenyebb kísérletezők nála. A „két Derkovits" tézist szülhette a szerzőben az előbb, majd utóbb alkotott művek közt tényleg mutatkozó szembeötlő különbség, azonban a beható, a művek folyamatát követő vizsgálódás próbáját semmiképp nem állja ki ez a mechanikus kettéosztás. IJT D. Gyné i. m. 142. o. 98 OSzM Adt. 9070-C/56.