dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)
Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában
Dcrko\'itsnál mindig az államhatalom jelképe. Rajta kívül ÍI- kompozíció figurái mind a pesti ós vidéki szegénynép jellegzetes képviselői. A mű szereplőinek ilyetén összeválogatása arra vall, hogy Derkovits nem közömbös utcai helyzetképet kívánt adni. Szomorúság üli meg ezt a művet is, az emberek maguk elé révednek, legtöbbjük lehorgasztott fejjel ballag. De ez a tompult szomorúság már nem az 1920 — 22-es képek időtlen mélabúja, hanem az akkori Magyarország proletárjaié. Bárha stílusa még meglehetősen korlátozza, ezek az emberek test- és fejalkatukat tekintve már nem elvont, hanem tipikus, társadalmi osztálykaraktert viselő személyek. Átmenetinek neveztük ezt az 1927-es stílusát, aminek ez a, kép legbonyolultabb megnyilvánulása. A kompozíció kavargásában nagyobb zárt, tagoló elemeket helyez, de így is zsúfolt, nehezen áttekinthető a rendje. Gyengéje ez a képnek. A jobban rendezett, kevesebb alakkal komponált rézkarcváltozat (1927) épp ezért, s az alakok kifejezőbbé formálása, következtében hatásosabb, kitűnő grafikai alkotás. 76 Roppant nehéz feladatra vállalkozik, amikor az utca viszonylag nagy téri mélységében zajló kompozíciót síkban igyekszik tartani ; ebben a. villódzó napfény jelenléte is zavarja. Célját rálátásos ábrázolással és a sommázott síkformák szűkszavú színezésével — kék, barna és sárga varriánsaival - igyekszik elérni. Mindez csak részben sikerül. Színben sem kielégítő, kaleidoszkop-hatású a kép. Derkovits maga is érezhette gyengéit, s a vászonhiány mellett ez is oka lehetett annak, hogy 1934-ben a hátlapjára festette a Dunai homokszállít ók-at. Az Coca elemzett hibái és erényei egyként a továbbhaladásról, a művészedében megindult döntő fordulatról tanúskodnak. Mesterünk világosan megfogalmazza a polgári esztétikától gyökeresen eltérő hitvallását az 1927-ben rendezett kiállításának katalógusában 77 . Idézzük teljes egészében ezt a módfelett fontos dokumentumot : „Képet festeni annyit tesz, mint egy síkon, tehát két dimenzióban tiszta festészeti elemekkel, vonallal és színsíkokkal, a. síkot, mint egyedüli monumentális festészeti formát tiszteletben tartani. Festészetemet minden illuzionisztikus elemtől megszabadítani akarom, mert szerintem csak úgy jöhet létre egy erős festészet, ha tisztára festői formákkal dolgozunk ós festjük az (del jelenségeit mindenhonnan, hogy mentül intenzívebben tudjuk magunkat kifejezni. Össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval, mert az embernek biztosan van közölni valója. Mint festőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni. Azt hiszem, hogy teljesítem is ezt, mikor az aktualitásokat tudomásul veszem." Korszakalkotó nyilatkozat ez. Különös meggyőzőereje abban rejlik, hogy nem teoretikus, hanem gyakorló művész mondta ki és igazságát remekművekkel hitelesítette. A nyilatkozat első, a stílusra vonatkozó része a művész 1927-ben elért stílusának elméleti vetülete, a második, a tartalomra, vonatkozó pedig eljövendő nagy korszakát anticipálja, Az itt megmutatkozó ellentmondás világosan látható az előbb elemzett Ucca c. kép stiláris-tartalmi ellentéteiben. Az „illuzionisztikus elemtől" megfosztott síknak monumentalitást teremtő szerepét ekkor még a polgári esztétika, elvi befolyása szerint értelmezi és alkalmazza, s ez ellenkezik az ő tartalmi igényeivel. Derkovits további művészi gyakorlata folyamán dől el, hogy az ellentmondásos tétel egymásraható két komponense közül melyik a művészetét lényegében determináló hatóerő. Majd láthatjuk, hogy a tétel mindkét tagja, fontos, de az utóbbi a döntő, az ellentmondás megoldását az eredményei. Az utóbbi nélkül a polgári festészet üres síkdekorációhoz jutott. Derkovits viszont tétele második részének megvalósításával olyan realista festészetet teremtett, amelyben a monumentális síkformának jelentős szerepe van. így vált a modern művészet valódi forradalmárává, azzal, hogy a polgári festészeti kultúra szétzilálta alkat elemek bői nagyszerű szintézissel új realista művészetet hozott létre. — De lássuk s kövessük ezt a. fejlődést a műveken, amelyekkel legutóbb gyárapod ot t gyűjt eményünk. Igen becses darabja, újszerzeménycinknek az 1928 márciusában készült Halas csendélet™, (I. színes melléklet.) amely jelzi a merész fordulatot, elszakadást az izmusoktól és elindulását újfajta realizmusának útján. Méltán okozott meglepetést és feltűnést keletkezése idején. 79 A fentiekből láthattuk, hogy 1927-ben Derkovits válaszúthoz jutott és három lehetőség között választhatott : 1. Egyhelyben toporog és provinciális képviselője marad a polgári avantgárd izmus egy már „túlhaladott" fázisának, mint több kortársa. 2. Követi a burzsoá festészet „fejlődését" az irracionális és absztrakt légiókba. 3. Kitűzi maga elé a nagy célt : a festészet valósággal és társadalommal való kapcsolatának helyreállítását. Az előző kettő az árulást, emberi-társadalmi elkötelezettségének feladását jelentette volna, Tudjuk, hogy erős jellemmel vállalta a politikai harcot ; logikus, hogy művészi vonatkozásban is vállalta a magányos harcos szerepét, s a három alternativa közül szükségképp az utolsót választotta. A Halas csendélet 80 tehát az intenzív valóságkifejezés mohó keresésének extrém megnyilvánulása, Ez a montázs-kép azért meghökkentő, mert látszólag a dadaisták, konstruktivisták stb. útjára lépett vele.
