dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)
Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában
likvidálta a kezdetben eredményesen szervezkedő illegális Kommunista Pártot, amely harcba kívánta vinni a népet a fasiszta rendszerrel szembe. Az opportunista Szociáldemokrata Párt pedig semmit sem törődött a parasztsággal, a munkásosztályt meg álnokul kiszolgáltatta az államhatalom terrorjának. Derkovits élesen látta, felismerte a helyzetet. Választhat ot t az árulás és a reménytelennek tűnő harc között. Az utóbbit választotta. A párt szervezői 1930 elején már egyre ritkábban látogatják Derkovits lakását, majd végleg elmaradnak. Közülük ki börtönbe került, ki pedig külföldre menekült. Ám a Hunyadi-tér 10-es házból tovább folyik a harc, immár egyedül. Derkovits művészete eddig is szűkszavú volt, azonban ezentúl még tömörebb lesz, szinte csak tőmondatokban beszél, de szavai forrók, mint csikorgó fagyban a ziháló ember lehellete. Finoman árnyalt színfoltjaiban van is valami lehellctszerű, többnyire oly könnyedek, hogy szinte lebegni látszanak. Azonban ő élesen karakterizáló formákat alakít velük. Kompozíciója mindig hibátlan, akár egy'jól megoldott egyenlet, mégsem, sosem hatnak kiszámítottnak. Témáit rajzok során érleli kompozíciókká. A kép nála csaknem mindig a gondolati tartalomból ered, azonban mire végső megfogalmazásig jut, témája képi vízióvá kristályosodik. Árgus szemekkel, folyton figyeli a világot és vázlatfüzete mindig kéznél van ; mindenütt, mindig rajzol. Kézírása megőrzi a három elemit végzett iparos darabosságát, rajzstílusa viszont végül úgy hat, mint egy sokatírt művelt ember írásmódja. Es most lássuk e rövid jellemzés után, hogy mely művei kerültek gyűjteményünkbe az utolsó három és fél év terméséből, amelynek már csaknem minden darabja remekmű, vagy legalábbis időtálló alkotás. Nyissuk e képek sorát az 1930-ban festett hunyorító önai-ckép-^e\— (Sz. M. 1933.). A merészkivágású kis képről, ahol a fej vertikálisan, részben elmetszve a jobbsarokba szorul, napfénytől hunyorítva, félszemmel néz ránk egy gyanakvó, magába zárkózott, szinte gőgös férfi ; darabos vonásait csak néhány találó ecsethúzás jelzi, színei az izzó téglavörös árnyalatai. A következő ugyancsak önarckép, feleségével ; címe : Végzés' 1 '1 (N. G. 1957). Formában és tartalomban egyik legizgalmasabb kompozíciója ; az újszerzeményéknél tárgyaljuk. A Temetés 14 (V. K. 1951.) és Halkereskedör > (N. G. 1957.) a polgárságot maró szarkazmussal ábrázoló művek sorába tartozik. A tipizálás frappáns volta mellett a Temetés-t a fekete és szürke ellentétérc épített színvilág tónusgazdagsága és foltelosztásának szép ritmusa teszi artisztikus szempontból becsessé, valamint a mindebből következő monumentalitása, freskószerű hatása, bárha a kép mérete mindössze 29 X 62 cm. A Halkereskedő a szimbólumerojű szatirikus kompozíciók egyik legkiemelkedőbb darabja, (Ugyancsak az újszerzemények közt tárgyaljuk.) Itt említjük meg a már 1931-ben készült Úrhölgy-* (28. kép) és Telefonáló 27 (Sz. M. 1950.) című festményeit, mivel ezek az előző két kép témakörébe tartoznak. Jellemzésül azt mondhatnók, hogy Derkovits ezekkel magának a burzsoá osztálynak portréját adja. Főként az Úrhölgy érdemel különös figyelmet. A lornyonos kávéházi dámát megszólalásig elevenné varázsolja. És a mű mégsem válik naturalisztikussá. Ettől mindig megóvja Derkovitsot a kevéssel sokatmondás artisztikuma és stílusbiztonsága. A negédes mosolyéi „úrhölgy" hajának vörösesokker és busztjenek világosokker folt ja, valamint a háltérben szivarozva pöffeszkedő ,,úr" fehér-fekete sziluettje zárt képi és gondolati egységet alkot. A könnyed rajz pedig csak ott nyer némi akcentust, ahol a külső és belső karakter hangsúlyozása megkívánja, Újfajta, modern realizmus ez, céltudatos továbbfejlesztése annak, amit már Goya elkezdett s a XIX. századi kritikai realisták magas fokra emeltek. A realizmusnak az a fajta szövete ez a festészetben, amelybe legutoljára Van Gogh és Toulouse-Lautrec szőtt élénk színeket és amelynek legszebb fonala Picassónál szakadt meg 1905 körül, bár a nagy spanyolfrancia mester azóta is többször utánanyúlt. A nagy társadalmi feszültséget jelző képek egész sorát festi és rajzolja 1930-3l-ben. Gyűjteményünk idevonatkozó festményanyaga kiegészítésre szorul. 28 De az egyik legfontosabb, az 1930 szeptember I-i nagy munkástüntetés élményéből fakadt Kenyérért 29 (F. K. 1948) (27. kép) című drámai hatású festményét magunkénak vallhatjuk. .Mesterünk egyik legimpulzívabb, legbeszédesebb képe. Méltán emlegetik Terror címen is. Roppant szűkszavú ez is. Tárgya egy képzelt szemtanú zihálón előadott mondatával közölhető : ,,A csendőr puskatussal fejbeverte ... ő földre zuhant . . . kiömlő vére szétfolyt a földön ... a lóganajra meg egy darab kenyérre . . . a csendőr aztán puskáját lábhoz tette . . .". Valóban : a képen jobbra fenn egy pár bokán felülig ábrázolt csizma közt a földön puskaagy . . . mellettük balra a sarokban egy halott munkás, tárt melléből alig valami látszik . . . nyitott szájii feje nekifeszül a lucskos földnek ... a vér szétfolyik belőle a lóürülékre meg egy darab elhullajtott kenyérre. A kép színvilága olyan fehéres-szürke, mint dermesztő télben a köd és sivár, mint terror idején az emberi élet ; csak a két csizma és a puskatus sötét, mint a lesújtó és eltipró hatalom ; csupán két meleg szín van a képen : a. kiömlött piros véré és az aranyló kenyéré.
