dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)
Farkas Zoltán: Képzőművészetünk és Európa
108. László Mednyánszky (1852-191!)): Pêche sur la Tisza. Mednyánszky László (1852 — 1919) : Tiszai halászai. formateremtő erővel Párizs művészetéhez, mint ő? Akár fekete korszakát, akár ki színesedésének korát elemezzük, majd ha aztán vetélytársakat keresünk hozzá — ismét hangsúlyozom, hogy nem a francia művészetben — hanem a többi nemzetekében, fogunk ugyan bár nem sokat találni, de győztest aligha (13. kép). Folytathatnók a sort Csók Istvánnal, ezzel a nagytehetségű művésszel, akit nc nevezzünk se impresszionistának, se valami egyéb izmus követőjének és iparkodjunk minden lekicsinylő elfogultságtól mentesen örülni érzékies színességének, optimista naivságának (16. kép). Ugyan találunk-e hozzá hasonlót olasz vagy német földön? Bizony Mednyánszky László sem fog rosszul járni, ha őt is összehasonlítgatjuk nyugati festőkortársai val. Az ő elnagyolt műveit is ki kell hagyni a számvetésből. De sejtelmesen borongós, a végtelenség mélyébe vos:'.ő tájképei között elég akad és az alvilág elesettjeiről festett megrázó ciklusában sem kevés, amelyet belevethetünk az európai versenybe (ION. kép). Vagy talán a még újabb időkből nem volna szintén elég ütőkártyánk? Dehogy nem. Például Derkovits Gyula kifejlett korának alkotásaival. Messzire elmarad mögötte a Nyugat proletár-művészete. Mert nemcsak eszmeiségében volt kiváló, hanem olyan új festői formákat teremtő, amelyet keresve kereshetünk a hasonló témakörű művészek között. Hol van párja színskálájának és tömörítő komponálásának ? 0 is ama víziós magyar alkotók közé tartozik, akik kényszerítő erővel diktálják rá műveik szemlélőjére különös és különálló szemléletüket. S ha már erről van szó, Egry Józsefnek a valóság ultratransfigurációját nyújtó festményei sem kevés súllyal esnek latba. Senki sem festette még ilyen magával ragadó erővel a fénynek mindent magába nyelő sodrát, a térnek és a tárgynak egymásba olvadását. Nincs rokona sehol, akármennyire keresünk is a. ma annyira szokásos módon ősöket, társakat hozzá (112. kép). Bernáth Aurélról sem feledkezhetünk meg. Átszellemültségéhez nincsen sok hasonló az európai festészet versenyében, átszellemültségéhez, melyben rajz és szín térré és tárggyá válnak, egy különös világgá, mely csak az övé, de ahová szívesen követjük, mert megnemesít. Majdnem kifelejtettem Koszta Józsefet, aki hamar túlnőtt kezdeti valóságfestésén és pompás színlátományokba öltöztette az alföldi tájat, népét és együt-