Sánta Ákos: Vadászfegyverek - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 4. (Budapest, 2018)

Izabella főhercegasszony egyik lányával és a főerdésszel cserkelésen. Karapancsa, 1897

ti. A serpenyőbe finom szemcsés lőport öntenek, vagyis felporozzák. A billentyű meghúzására az elsütőkar egyik vége lesüllyed, a másik csapos vége kiugrik a kerék vájatából, a kerék visszapördül, és a tengelyre csavarodott lánc visszaforgatja eredeti helyére. Közben a pirithez vagy kovához dörzsölődve szikrát vet, ami meggyújtja a finom szemcsés lőport. A láng a gyújtólyukon (gyúlyuk) keresztül begyújtja a lőport a fegyver csövében, s így bekövetkezik a lövés. A szerkezet kiküszöbölte a kanócos muskéta hiányosságait. Nedves időjárásra kevésbé volt érzékeny, és ami a legfontosabb, szinte korlátlan ideig tűzkész állapotban volt tartható.3 Hátránya, hogy a kerekes závár gyártása nagy kézimunkaerő-igénye miatt körülményes volt, ami jelentősen növelte a fegyver árát, továbbá könnyen meghibásodott. Az új elsütőszerkezet előnyeit hamar felismerték, s így a vadászok között gyorsan elterjedt. Várak inventáriumai, főúri gyűjtemények, fegyvertárak jegyzékei igazolják a keréklakatos fegyverek széles körű elterjedését és használatát.

Az első, a vadászatban általánosan elterjedt lőfegyver a kovás elsütőszerkezetű puskák csoportja.4 A kovás lakatot a 17. század első harmadában találták fel, és a 19. század közepéig használták. Számos változatban létezett. A legkiforrottabb változata az ún. franciakovás szerkezet, ami széles körben a 17. század második felében terjedt el. A kovás lakatnál a lőportöltet begyújtását a felporzó lőpor közvetítésével a kovakő és az acél öszszecsapódásától keletkező szikra végezte. A cső megtöltése a keréklakatos fegyvernél már ismertetett módon történt. Ezután a kakast kézzel felhúzták félállásba és felnyitották a gyújtóserpenyő fedelét. Következett a serpenyő felporzása finom szemcsés fekete lőporral, a fedél lezárása, majd a kakas teljes felhúzása, ami által az ütőrugó megfeszített helyzetbe került. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a rugó hatására a kakas (a pofái között a kovával) a durva felületű acéllemeznek csapódott - ami a serpenyőfedél meghosszabbított toldata volt -, s az így keletkezett szikrák (izzó acélrészecskék) a serpenyőbe öntött finom lőport begyújtották. A keletkezett láng a gyúlyukon át berobbantotta a csőben lefojtott lőportöltetet, a hirtelen kitáguló lőporgázok ereje pedig kilőtte a lövedéket. A kova formáját pattintással érték el. A kovakődarabot beszerelése előtt kellően hegyes alakúra képezték ki, hogy a fedélhez való ütközéskor keletkező súrlódás biztosabb szikracsiholást eredményezzen. Behelyezés előtt a jobb felfekvés érdekében ólomlemezbe vagy posztódarabba tekerve rögzítették a kakas pofái közé.5

A 18. század folyamán egyre tökéletesebb kovás lőfegyvereket gyártottak. Ebben a században már

3 Erről Bethlen Miklós is megemlékezik: „Sokáig kész, feltekert felporzott puskával strázsával voltunk" BETHLEN Miklós: Önéletírása I. kötet. Budapest, 1955. 174.

4 NORTH, A. - HOGG, I. V.: Lőfegyverek könyve. H. n„ 1992. 39-57.

5 FARKAS Tivadar: Lőfegyverek rendszertana. 1. kötet. Budapest, 2000. 22-23.

8