Vörös Éva: Erdélyi Mór fotográfiái - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 3. (Budapest, 2012)
Erdélyi Mór: Haggenmacher Gőzmalom hoz, hogy a múzeum fényképgyűjteményében való elhelyezés, továbbá a múzeum kiállításai alkalmával való bemutathatás végett huszonhat képből álló egy-egy negatív sorozatot, vagyis összesen két teljes sorozatot tárcám hitele terhére megrendeltessék.”99 Erdélyi a megbízást követően bőséges válogatási lehetőséget biztosított. Az első alkalmával megállapítást nyert, hogy a „felvétel helye gyanánt megjelölt községek nagy része, úgy mint Sóvárad, Harasztkerék, Kibéd, Mezőfele, ... Vajdaszentivány, Makfalva, Mezőmadaras, Baczka- Madaras, Sárpatak, Zenta ... román, illetőleg szerb megszállott területre esnek, s így a mai magyarországi munkásélet bemutatásánál” nem jöhettek számításba.100 A végleges 12 fénykép helyszíne: Békéscsaba, Csorvás, Orosháza, Püspökladány és Szentes. Elkészült a magyar és a francia nyelvű magyarázó szöveg is. Fontos volt, hogy a fényképek, „a mezőgazdasági munkásságot le-Erdélyi Mór: Ferenc József vadászaton hetőleg otthonában, házi munkái között, magánéletben ábrázolják, hogy így helyzetüket elsősorban szociális szempontból szemléltessék”.101 ÖSSZEGZÉS A katalógus eredményeként összeállt Erdélyi Mór fotográfus fényképeinek repertóriuma is. Ennek kapcsán szükségesnek tartjuk röviden a fotográfiák állapotát is érinteni, hiszen az Erdélyi-gyűjtemény bemutatása történeti és retrospektív szemlélettel készült. Száz éves fotográfiákról lévén szó, a képek történetéhez a sérüléseik is hozzátartoznak, különös tekintettel arra, hogy a megmaradt fényképek nem mindegyike van jó állapotban. A katalógusban 270 darab Erdélyi Mór által szignált fénykép került részletes leírásra és 142-ről készült digitális reprodukció is. A válogatás fő szempontja az agrártörténeti vonatkozások kiemelése volt. A Mezőgazdasági Múzeum Eredeti Fényképek Gyűjteményében található Erdélyi Mór fotográfiák is alátámasztják azt az egyöntetű véleményt, mely szerint a fotográfus jogosan ^érdemelte ki az Osztrák Császári és Magyar Királyi Udvari Fényképész, továbbá a Német Császár és Porosz Király Ö Felségének Udvari Szállítója címet. Alkotásai, üzleti tevékenysége, nemzetközi keretek között végzett munkája, széles körű látásmódja a korszak világszínvonalú fotográfusává emelték. 99 MMglM MD 1928/183. 100 MMgNl MD 1927/766. 101 Uo. I I