Bányai József: A vadászat tárgyi eszközei - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárgykatalógusai 2. (Budapest, 2010)
5-6-szoros nagyítású, magas hegységekben a 8-10-szeres nagyítású látcsövet tartották a legmegfelelőbbnek. Vadászatok alkalmával ritkán használt, mégis igen praktikus eszköz volt a hótalp. Eredetét Szibériához kötik a kutatók, elterjedése a skandináv országokra volt jellemző. Magyarországon a székely vadászok Erdélyben rendkívül sok formában készítették, s nemcsak a nagy hóban volt használatos. A pákászok, csikászok a lápvidéken is gyakran viselték, így védekezve az elsülylyedés ellen. Vízivadvadászatok alkalmával az igen óvatos vadkacsák éberségének kijátszására gyakran alkalmaztak csalikacsákat. Az 1860-as években Ausztráliában már használták ezeket a fából és nádból készült eszközöket, egy évtizeddel később már a magyar vadászlapokban is hirdették a nádból és gumiból készült csalikacsákat. EGYÉB VADÁSZATI TÁRGYAK A múzeum Vadászati Gyűjteményében vannak olyan tárgyak is, amelyek nem kapcsolódnak a szorosan vett vadászfelszereléshez, mégis különböző meggondolásból szívesen hordták, használták az elmúlt korok vadászai. „Eb a vadász kutya nélkül”- tartja a mondás. A jól idomított kutya záloga a sikeres vadászatnak. Az idomítás kellékei az apportbak és az ebsíp. Tűzifa vágására kisbaltát, a cserkelőutakon belógó, zavaró növényzet levágására pedig a fűrésszel ellátott vadászbotot használták, ami hajlított tölgyfából készült, és egy hosszában lévő hasítékban fűrészlappal látták el. A vadásztáskára szerelhető madártartó hálót a vadászaton lelőtt apróbb madarak (fürj, fogoly) szállítására használták. A vadászatnak hódoló jómódú polgárok lakásában gyakran megtalálható volt a vadászpuskák tárolására szolgáló fegyverszekrény. Gyűjteményünkben is van egy ilyen darab: az 1870-es években készült, alul fiókos, metszettüveges, diógyökérből, 5 vadászpuska számára kiképezve. Zerge- és muflonvadászatok alkalmával a magas hegyfokok, meredek szirtek megmászását segítette a jégcsákány. Elterjedt volt a sétabot használata is. Ezeket szarvasagancsból készített nyéllel, nádból készült szárral, külön a vadászok számára gyártották. Érdekesség egy első világháborús légvédelmi géppuskalövedékből készített réz öngyújtó, szarvas, mókus, fácán és vadkacsa ábrázolásával. Fronton szolgáló katonavadász készíthette. Töltővessző, kalaptű, vadászasztal, szivarvágó, pecsenyesütő és kézmelegítő-muff stb. egészíti ki a gyűjteményt. A teljes Vadászati Gyűjtemény egyik legritkább és legértékesebb tárgya egy, a 19. század közepén készült Részlet az állandó vadászati kiállítás fegyverterméből főúri-fővadászi öv, a végén ezüst kürttel. Készítője ismeretlen, de a készítés helyét és idejét ismerjük: Ausztria, Bécs 1853. Sajnos azt, hogy kinek a számára készült, ki viselte és milyen alkalmakkor, még nem sikerült megállapítani. A jó pipa a vadászember féltve őrzött személyes használati tárgya. A dohányzás és a dohány török közvetítéssel jutott el hazánkba a 17. században. Általánosan a 19. században terjedt el. A nemesi életformához — főként a táblabíróvilág Magyarországán - hozzátartozott a vadászat és a pipázás élvezete. A főurak és nemesek kastélyaiban és kúriáiban általában volt dohányzószalon, dohányzószoba. A férfiak a vadászat befejezése, illetve a vacsora elköltése után ide vonultak vissza iszogatni, pipázni, beszélgetni. A pipák anyaga változó: készítették cserépből, porcelánból, fából, tajtékból, míg az angol pipák esetében gyökérből. A 20. század első felében a dohányosok többsége már cigarettázott, szivarozott, ezért a pipakészítés és a pipázás egyre inkább hanyatlásnak indult. A múzeum tulajdonában 5 tajték-, 3 fa-, 4 cserép- és 8 porcelánpipa található. A tajtékpipák közül az egyik 1786-os „hamis évszámos”, lándzsás medvevadászatot ábrázol. A fapipák közül az egyik szintén vadászjelenetes a 19. század közepéről, a porcelánpipák mindegyike vadászjelenetes. Festett, illetve matricás eljárással készültek, kettőnek a vízzsákja is megvan. Ezeket a pipákat inkább ajándékba adták, mintsem szívták. A pipák elhelyezésére a 18. század végén egy újfajta bútordarab jelent meg: a pipatórium.25 Ezek a kiegészítők különböző formákban készültek. Az elhelyezendő pipák számától függően voltak asztalra, polcra helyezhető, falra akasztható, asztal és szék formájúak. Ezeket egy vagy több fiókkal, illetve vájatos tartólappal látták el. Gyűjteményünkben is van egy, a 19. század első felében készített, falra akasztható egyfiókos, 7 pipa tartására alkalmas pipatórium. 25 A magyar pipa története - a magyar történelem a pipákon. Budapest, 2001. 97.
