Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Szakács Sándor: Az ötvenes évek agrárpolitikája - különös tekintettel a „kulákkérdésre"

gángazdák földjei rosszabb minőségű, illetve lakóhelyüktől távolabbra eső földekre szoruljanak. A tagosítások gyakorisága és kíméletlensége miatt megszűnt az egyéni termelés biztonsága és tovább romlott eredményessége. A „dolgozónak" (nem kuláknak) minősítettek a tagosító kényszer hatására vagy aláírták a belépési nyilatkozatot, vagy pedig kényszerűségből „felajánlották" az államnak földjüket. (Sok csereterületet művelésbe sem vonták, vagy eleve elhagytak.) A tagosítások következményeit jellemzi egy korabeli felmérés. E szerint: „Hat hónappal a tagosítás után 400 megvizsgált gazdaságban a kiadott csereingatlanoknak már csak 70%-át művelték, és sok helyen, ahol még megvoltak a csereingatlanok, arról beszéltek, hogy fel fogják azokat ajánlani. Különösen magas a felajánlás aránya azokban a községekben, ahol másod- vagy harmadízben hajtanak végre tagosítást. Szinte általános, hogy a harmadszori csereingatlant a gazdák már nem vállalják művelésre."

75 A tagosítások során „megszegték az önkéntesség elvét, s ami az egyénileg dolgozó parasztok gyakori zaklatásával járt. Vannak olyan községek, ahol az utolsó évek folyamán kétszer, sőt háromszor tagosítottak, és ezzel kapcsolatban kétszer vagy háromszor cserélték, vették el az egyéni gazda földjét, és adtak helyette másikat."

76 A folyton súlyosbodó terhek, gazdasági térvesztés, tagosítás, egyéb korlátozó intézkedések következtében mind több magángazdaság, különösen sok kulákként kezelt gazdaság szűnt meg részben vagy egészben. 1949 nyarától a kuláknak minősítettek közül egyre többen és gyorsuló ütemben „ajánlották" fel földjüket vagy gazdaságuk egy-egy részét az államnak. Ennek következtében a kulákgazdaságok összes területe - ideszámítva a kulákká nyilvánított középparasztokét is - 1952 nyaráig az 1949. évinek egyharmadára, 1953 közepéig pedig mindössze 17%-ára csökkent. A „földfelajánlás" tömegessé válásának csúcspontját 1952 és 1953 első fele képezte. 1953 júniusára a „földfelajánlás", illetve a földek gazdátlanná hagyása következtében csaknem egymillió kat. holdra nőtt azoknak az ún. „állami tartalékföldeknek" a területe, amelyet már sem a tsz-ek, sem az ugyancsak rendkívül gyorsan szaporodó állami gazdaságok nem tudtak művelésbe venni, vagyis amelyek teljességgel kiestek a termelésből. Példátlan tékozlását jelentette ez az egyik legfontosabb magyar nemzeti kincsnek, a normális körülmények között életet adó termőföldnek.

77 A kényszer, illetve az adminisztratív rendszabályok „oda vezettek", hogy „dolgozó parasztságunk jelentékeny része... otthagyta földjét".

78 75 Adatok és adalékok a népgazdaság fejlődésének tanulmányozáshoz, 1949-1955. KSH, Bp., 1957. Szakács Sándor: A mezőgazdasági termelés és néhány történeti jellegű befolyásoló tényezője (1945-1955), 92., Simon P. [1979] I. m. 27. 76 Rákosi Mátyás 1953. július 11-i, budapesti pártaktíván tartott beszéde. In Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. 1955. 77 Simon Péter: A párt gazdaságpolitikája a szocializmus alapjainak lerakása időszakában, 27.; Mezőgazdasági Statisztikai Zsebkönyv, Bp., 1959. Orbán Sándor: A parasztság szerkezeti átalakulásának kérdései a demokratikus és szocialista agrárforradalom időszakában, In Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944-1962). Szerk. Balogh Sándor és Pölöskei Ferenc, Akadémiai Kiadó. Bp., 1979. 52. 78 Rákosi Mátyás 1953. július 11-i, budapesti pártaktíván tartott beszéde. In Válogatott beszédek és cikkek. 955.