Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Sipos József: Agrárkutató az emigrációban

mi és politikai következményeinek felmérésében a KMP II. kongresszusán is zajló éles vitákban 1929-ben és 1930 elején neki volt igaza. E vita ismételt megnyitása érdekében azonban Nagy Imre - mint azt A mezőgazdasági termelés és birtokmegoszlás Magyarországon című kézirat változatai bizonyítják - nem a KMP II. kongresszusán hivatalossá emelt, szerinte helytelen állásfoglalásával, hanem az OMGE megállapításaival vitatkozott. Saját szakmai és politikai meggyőződésének bizonyítása érdekében megvizsgálta az ugarterületek alakulását az utolsó ötven évben, annak megoszlását a nagybirtok és a parasztbirtok között. Ugyanígy a trágyázás mértékének alakulását és e gazdaságok termelési struktúráját. Ezekkel az adatokkal bizonyította, hogy a feudális maradványok és az antidemokratikus birtokstruktúra miatt a „paraszti gazdálkodásban az egyoldalú szemtermelés dívik". Mindezek következményének tekinti az állattenyésztésben és a takarmányféleségek termelésében mutatkozó, a parasztgazdaságokat súlytó nagymértékű aránytalanságokat is. E tanulmánya végén - véleményünk szerint helyesen - így foglalta össze mondanivalójának lényegét: „Amint láttuk tehát, az antidemokratikus birtokmegoszlás akár félfeudális maradvány, akár a kapitalista kizsákmányolás következménye, a kisparasztság kevésföldűsége, rét- és legelő hiánya azáltal, hogy se trágyázni nem tud kellőképpen, sem ugaroltatás által földjét pihentetni nem áll módjában, továbbá az által, hogy az ilyen körülmények között legkönnyebben termeszthető búzát és kukoricát kénytelen termelni, a kisparasztság extenzív, sőt rablógazdálkodásának válik az okává."

15 Ezt az állítását alátámasztotta a paraszti és a nagybirtok 1925-1929 közötti termésátlagainak ismertetésével és elemzésével is, illetve azzal, hogy bizonyította: 1911-hez képest 1925-ben a parasztgazdaságok búza- és rozstermelésének „mind nagyobb és nagyobb gabonamennyiségét kénytelen piacra vinni". E megállapításai az állatállományra, az állattenyésztésre és a paraszti birtokok szétaprózódására is jellemzőek. Mindezekből levonta a következtetést: „a birtok megoszlás félfeudális maradványai" nagymértékben „fojtogatják a kevésföldű parasztságot. Egyben azonban az is tisztán áll előttünk, hogy arról a kérdésről, vajon a kisbirtokon, vagy a nagybirtokon való gazdálkodás előnyösebb-e, vitatkozni felesleges. A nagybirtok előnye vitathatatlan. Jelentheti-e azonban ez a megállapításunk azt, hogy mi nem harcolunk a birtokmegoszlás félfeudális maradványai, az antidemokratikus birtokmegoszlás ellen a nagybirtok felosztásáért? Jelentheti-e azt, hogy mi elfordulunk a parasztság alapvető földszegény tömegeitől, hogy mi helyeseljük az elbukott magyarországi proletárdiktatúra helytelen, földet nem osztó, a nagybirtokot szocializáló, s nagyüzemmé deklaráló politikáját? Egyáltalán nem! Ez csak azt jelentheti, hogy megértettük, s minden fenntartás nélkül magunkévá tettük, a gyakorlatban pedig helyesen alkalmazzuk Lenin tanításait, hogy fel fogjuk osztani a nagybirtokot még akkor is, ha ebből gazdasági hátrányok származnak, mert a földkérdést, a parasztkérdést nem mint gazdasági kérdést, hanem mint a hatalomért folyó harc alapvető kérdését tűzzük a proletariátus elé. Tehát fel fogjuk osztani a nagybirtokot, hogy a parasztság alapvető tömegeit megnyerve, vele szövetségben, megszerezzük a hatal15 Uo. 265.