Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
Fehér György: A magyar mezőgazdaság történetének rövid áttekintése, 1848-1956
ellenkezőleg, a teljesíthetetlen beadási rendszerrel, a nyomott központi felvásárlási árakkal a folyamat ellen hatott. Eközben az erőszakkal létrehozott szocialista nagyüzemek eredményei még a gazdaságon kívüli kényszer eszközével sújtott magángazdaságokét is alulmúlták. A tarthatatlan helyzet kezelésére jó alkalmat kínáltak a Sztálin halála után Magyarországon végbement politikai változások, ennek következményeként a mezőgazdasággal kapcsolatban Rákosinál ésszerűbb álláspontot képviselő Nagy Imre helyzete jelentősen megerősödött. A szakirodalomban nevéhez fűződő, az 1953 közepén elkezdődő reformkísérlet központi eleme volt a termelés feltételeinek javítása, könnyítés a parasztságra nehezedő adóprésen. A mintegy két évig tartó folyamat során eltörölték a kuláklistát, és elengedték a beadási hátralékot. A többlettermelésre ösztönözve növelték a felvásárlási árakat, évekre előre rögzítették a begyűjtési előírásokat, ezzel a magántulajdonosok számára kiszámíthatóbbá tették a gazdálkodást. Az intézkedések lehetőséget adtak a tsz-ekben és a tszcs-kben dolgozóknak a közös gazdaságból történő kilépésre. Ezt az alkalmat tömegesen használta ki az erőszakkal kollektivizált tagság. Rövid időn belül valóságos kilépési hullám vette kezdetét, és pár hónap leforgása alatt a különböző szintű társas gazdaságok által művelt földterület nagysága 2,5-ről 1,6 millió kat. holdra csökkent, miközben érezhetően javították a továbbra is ott dolgozók termelési körülményeit (olcsóbb géphasználati díj, a háztáji gazdálkodás feltételeinek megkönnyítése). Az „új szakasz" politikája ismét reményt ébresztett a parasztságban, ennek köszönhetően mintegy kétszázezer magángazdaságban kezdődött el a termelés. A mezőgazdaság a korábbinál jobb pozícióba került az állami forráselosztás során megvalósuló beruházások tekintetében is. A termelési kedvre jótékony hatással volt az 1953 eleji fordulat keretében megvalósult életszínvonal-javító intézkedések nyomán megnövekedett lakossági vásárlóerő, ez fokozta az élelmiszer-fogyasztást, a piaci keresletet. A mezőgazdaság szempontjából is kedvező folyamat azonban mindössze két évig tartott. Nagy Imre pozícióinak gyengülésével már 1955 közepén visszatértek a korábban egyértelműen sikertelennek bizonyult piacidegen irányításhoz, ennek egyik elemeként a kormány rendeletben tiltotta meg a kenyérgabona-felesleg szabad értékesítését. A parasztságot ismét becsapták, cserbenhagyták. Kiábrándultsága fokozódott, hiszen a gazdaságpolitika újra kísérletet tett a kollektivizálás folytatására. 1956 elejére a társadalom minden rétegében fokozódott az elégedetlenség, változást követeltek. Ezek között az agrárproblémák megnyugtató megoldását célzó elképzelések is megfogalmazódtak, igaz, hogy ezek nem kerültek az 1956-os forradalom eseményeinek fő sodrába. A magyar társadalom közel felét kitevő parasztság, a nemzeti össztermék mintegy 1/3-ának előállítója, minden valós sérelme ellenére nem állt a forradalom középpontjában: követelései háttérbe szorultak más, egyébként szintén azonnali megoldásért kiáltó problémák mögött. A magyar történelem nagy tragédiája: amikor a parasztság több évszázados vágya teljesült, azaz megérhette a termőföldhöz jutás, a tulajdonossá válás élményét, akkor ez az állapot csak „pillanatnyi" ideig tartott. Néhány esztendő után kiderült, hogy a falvak népét akaratuk és beleegyezésük nélkül egy gazdasági szempontból irracionális politikai játszmába vonták be, amelyből a kitörésre csak évtizedek múlva és óriási gazdasági, erkölcsi áldozatok meghozatala után nyílt lehetőség. Az árat - immár sokadszor a történelem során - ismét a parasztság fizette meg.
