Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - Romány Pál: A „Nagy Imre-tanszék" és utóélete

„új szakasz" utóéletét, 1956 gyümölcsét, a háborús nemzedékek tapasztalatait és a mindennapok kivételes konzekvenciáit. Azt, hogy a magyar nemzetgazdaság nem békélhetett meg - nem békélhet meg - semmiféle agrárkrízissel. Olyan falusi migrációval különösen nem, amely gazdátlanná tenne egy-egy vidéket, és feszültséget teremtene a városokban. Az „agrárpotenciált" így sikerült akkor - az exportban is - hasznosítani az ország érdekében. Epilógus Magyarországon jobbára a politikatörténet a történelem tanított és számon tartott tartománya. Forradalmak, országhatárok, királyok történetei foglalják el a találmányok, a műszaki-gazdasági tervek megvalósításáért küzdők és más „hétköznapi" cselekvők történeteinek a helyét. Ez utóbbiak között pedig sokan vannak, akik övéik között kiválóan tették a dolgukat, nem is a távoli messzeségből üzenték, hogy „előre!", hanem itthon, terheket vállalva mondták: „utánam!" Jóllehet előfordul, hogy nincs más megoldás, mint az előbbi változat, ám mégis: a közös fellépéshez, a megvalósításhoz a jelenlét legtöbbször nélkülözhetetlen. Reformjainkat - évszázados tapasztalat immár - nemzedékeknek kellett vállalniuk. Megtalálni a megvalósítás útjait, felismerni a megvalósítás Bethlen Gábor-i embereit nem könnyű a műszaki és természettudományokban, a társadalomtudományokban, valamint a gyakorlatban sem. Sokan hitték, vallották, hogy a rendszer azt támogatta (támogathatta), amit Moszkvában tűrtek, azt tűrte, amit ott tiltottak, továbbá azt tiltotta, amit nem tudott volna eltitkolni. A valóság azért feltehetően változatosabb volt ennél. Természetesen más volt időszakonként, és némelykor megyénként is. A hely és az idő történelmi tényező. A 20. században számos, jelentős, országosan elismert agrárvezetőt vehetünk számba Magyarországon. A századnak csupán a második felét tekintve: Nagy Imrét, Erdei Ferencet és Fehér Lajost. Nevük elválaszthatatlan a század agrárviszonyainak értelmezésétől - máig ható -, értékelésétől és vizsgálatától. Attól az időtől, amikor még a társadalom mintegy felének az élete, mindennapjainak alakulása közvetlenül függött a falvak sorsától, a „földművelésügytől". Másképpen: a társadalmi vagy éppen a műszaki-biológiai reformoktól. Nagy Imre neve együtt jelenik meg az 1945-ös földreformmal, a félfeudális állapotokat eltörlő, főrendek nélküli társadalom kialakulásával. Szorosan kapcsolódik a hazai agrárcivilizáció, oktatás-kutatás fellendülésével, majd az ún. új szakasszal és benne a jogfosztó kuláklista s más igazságtalanság, jogfosztottság felszámolásával. A Nagy Imre-kormányhoz tartozik a másfél évtizedes háborús kényszergazdálkodás, a begyűjtési rendszer - Erdei Ferenccel, Z. Nagy Ferenccel, Gyenes Antallal vállalt - hazai megszüntetése. Az Elnöki Tanács által kiadott 1956. 21. sz. tvr. annak az önmagát túlélt parancsuralmi gazdálkodásnak vetett véget, amely előbb a német, később a szovjet „megrendelések" kiszolgálására szorította mezőgazdaságunkat, a magyar falut. (Kiskunfélegyházán például háromszáz gazdálkodót - 10 pengőtől 8000 pengőig - büntettek a gabonabeszolgáltatás elmulasztásáért már 1941-ben! Említésre érdemes, hogy a hírhedt gumipitypang-termesztési kísérletei a német hadigépezet sürgetésére indultak, miképpen más, későbbi előírások is gyakran a hadigazdálkodással, a háborús készülődéssel függtek össze. Eszak-