W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Szabó László Péter: A talajtan és agrokémia nyelvezete Magyarországon a 19. században

chlór, salétromsav és a különböző korhadási származványok (televény). A könyv növényélettannal foglalkozó része részletesen ismerteti a növények szerves és szervetlen alkotórészeit. Külön kiemeli a négy legfontosabb elem, az éleny (Oxygen), köneny (Hydrogen), széneny (Carbonium) és a légeny (Nitrogenium) szerepét és fontosabb vegyületeit úgy, mint a köneny és légeny egyesülésével képződő ammóniát (légköneg), az éleny és légeny egyesülésével keletkező salitromsavat.

12 Az elemek és vegyületeik nyelvújítás kori elnevezései csaknem végigkísérték a 19. századi kémiát és a talajtant (1. táblázat). A legtöbb nyelvújítási szóhoz hasonlóan, a szóalkotás hagyományos módjain, szóképzés, összetétel és elvonás útján keletkeztek. Leggyakoribb módszer két megcsonkított szó összevonása volt, ilyenek, mint csőr (cső+orr), lég (levegő+ég), rovar (rovátkolt+barom).

13 A század végére először a kémia szaknyelvéből - Than Károly, a 19. század második felének meghatározó kémikus egyéniségének hatására -, majd az agrár-szakirodalomból vesztek ki. Felváltotta őket az eredeti magyar név, vagy a magyar köznyelvbe is beépülő, nemzetközileg is elterjedt görög és latin kifejezések. Csupán néhány szó maradt meg közülük máig: a török-csuvas eredetű kéneső kifejezést felváltó higany (híg anyag szóösszetételből) és a horgany, a cink korabeli neve, ami a horganyzott bádog, a cinkkel bevont vaslemez közkeletű neve lett. Az 1880-as években megjelenő mezőgazdasági szakkönyvek döntően már a ma is használatos elnevezéseket használták, a jelenlegi helyesírástól néhol eltérően, és esetleg zárójelben megadva a nyelvújítás során kapott nevet.

14 ,! Sporzon P. 1865. 88. " Bárczi G. 1963. 306. 14 Lásd bővebben: Cserháti S.-Kosutány T. 1887. és Bálás Á. 1888.