W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)
Csőre Pál: A magyar vadászati szaknyelv kialakulása
Az természetes, hogy a „dama" szót egyik a másik után őznek értelmezi, hiszen ebben az időben nem élt még (illetve már) dámvad Magyarországon. Hasonlóképpen nem adnak megfelelő tájékoztatást a bölény elnevezéséről vagy a jávorszarvasról, mert - bár ezek akkor még éltek a Kárpát-medencében, (a jávorszarvas talán csak mint váltó vad) - nagyon kevesen voltak, akik láttak ilyen vadat. A szótárak szerkesztői éppenséggel nem tartoztak a természet ismerői közé. Még Pápai Páriz Ferenc (1649-1725) is ezt írja: „Bölény: bison, Vison, ein Auerochs, Visen-Stier", továbbá: „Alces, Jávor, szamár szabású vadállat". Azután „őz: Dorcas" stb. Az ismeretlen állatok neveit összekeverték. így például azt olvashatjuk itt, hogy „dám-vad: platyceros..." De az illető talán már látott dámvadat, vagy csak a német irodalomból ismerte ezt a vadat, mert itt megjegyezte, hogy „ein Damhirsch mit breiten Hörnern". Itt találunk egy érdekes kifejezést is, „Captator, venator, Thewezo", és azt is olvashatjuk, hogy „thaveszni" annyi, mint madarászni. Ez a szó még az ugorkori nyelvből maradt meg. 1 Érdekes kutyaelnevezés - valószínűleg valamelyik kutyafajtára utal - a „licisca" szó, amely a 14. században jön elő (Sasinek: Glossarium), és először agarászokkal és gazdáikkal említik, de feltételezik azt is, hogy a vizslások voltak idomítóik. A „tőr" szó más értelemben szerepelt régen. A 14. században előfordul, mint hurok, csapda, vagy mint madárfogásra használt háló. Ez az értelme még a 17. században is előjön: a nyírbaktai erdőrendtartás 5. pontja kimondja, hogy „az erdőkben és az egész határban való tőrhányás megtiltatik". Hasonló tilalmat mond ki az ilyen vadfogást célzó eszközökre az Approbatae Constitutiones (1653), mint az erdélyi törvényhozás egyik gyűjteménye: „Mások marhájában kárt tehető eszközökkel, tőrökkel, csövekkel, kaptákkal vadászni... tilos légyen." Már a besztercei szószedetben említik és az Oklevélszótárban is szerepel a számszeríj, mint „zamscirig". A szláv nyelvből vettük át, ahol jelentését „balista"-ként adják meg. Ezt néhol nyílpuskának írják 2 . Egy helyen találkozunk az „üzbégek" említésével is. Ez már egy igen régi törvényben bukkan fel, nevezetesen Szent László király III. törvényében, amely szerint az üzbégek a megállapított ünnepnapokon jöjjenek az udvarhoz. Azt ma már nehéz volna megmondani, hogy kik voltak ezek az üzbégek, egyesek régen úgy gondolták, hogy szökött szolgák, míg Lehoczky szerint vadfogók 3 . A „vadkert" is mást jelentett akkoriban, nem vadaskertet, hanem vad állapotban lévő, nem művelt kertet 4 . A fentiek után célszerűnek látszik végignézni a vadfajokról szóló elnevezéseket, amelyek nemcsak azért érdemelnek figyelmet, mert régi eredetűek, hanem azért is, mert ma már nem használatosak, legalábbis nem a régi értelem' Mészöly G.: Az ugorkori vadászélet magyar szókincsbeli emlékei. Ethnographia 1951. 277. 2 Eördögh T. 5 Lehoczky T.: Bereg vármegye keletkezése. Századok 1872. 455. ' 1358: „pomerium vulgo wadkerth dictum". A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára.
