W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Gáspárdy András: Jövevényszavak szerepe a magyar állattenyésztés szókincsének alakulásában

kővel tele volna, hogy semmit nem ér, mivel nincs bánya s bányász benne." De a magyar parasztok ebben az értelemben mindig is bányászok voltak és évszázadok óta művelték kötelességüket, tehát ez inkább a közéleti nyelvre, mint az állattartás/tenyésztés nyelvére vonatkozott. A végvári dalnokok énekelték szomorúan, hogy nem csak nemzetben, de az irodalmi nyelvben is megszűkültünk, mely a 17. század végéig eltartott. Az évszázadokat túlélő gazdag népnyelv ekkor olvadt össze az irodalmi nyelvvel (két nyelvi réteg konvergenciája). A Rákóczi-szabadságharcot követően Magyarországon, a német és osztrák tartományok éléstárában fejlett volt az állattenyésztési ismeretanyag. Mindemellett, a kor kihívásainak megfelelően megindult az egyetemi szintű orvos- (1769), állatorovos- (1787) és gazdászképzés (Georgicon, 1797) egyelőre idegen nyelven. Majd csak 1840-ben vált először ténylegesen lehetővé, hogy a közoktatás nyelve magyar legyen. A nem kedvező szellemi környezet ellenére Nagyváthy pedig magyarul és tudományosan ír, kevés idegen szóval, vagyis a magyar nyelv a 19. század elején elég gazdag volt kora állattenyésztésének szabatos leírásához. A nyelvújítás új szavak tömeges, elvszerű gyártása volt az abszolutizmus korának (18. század végétől) elnémetesítő törekvéseivel szemben, a tudományok közül főként a filozófia, az orvostudomány, a nyelvtudomány, a növénytan területén, kevésbé az állattan és az állattenyésztéstan (tenyésztés, tartás) területén. Mindemellett a nyelvújítás nagyon sok népi elemet tartalmazott. Máig fennmaradtak az állattenyésztéssel kapcsolatos új szavak: futam, győzelem, horpasz (bár ez létrehozatalakor gúnyolódásra alkalmasnak találtatott). Arany János sem a túlzott nyelvújításnak, sem a teljes bezárkózásnak nem volt híve, ő az egészséges nyelv fenntartását pártolta, a nyelv parazitái ellen kelt fel. A szókincsbővítés nemcsak a szükséges szavak, de a divatszavak átvételét és a külföld majmolását is maga után vonta. Csokonai Vitéz Mihály Cultura című vígjátékában Szászlaki, a németbarát mondja: „...Az én udvaromban mindent, mindent külső országivá teszek. Cselédem mind idegen nemzetűek, annál fogva pallérozottak lesznek. Anglus lovat, svaitzer marhát, spanyol juhot, khinai disznót, török kecskét, olasz pulykát, norvégiai ludat, alexandriai kacsát, nigritiai tyúkot sat. szerzek udvaromba, a mint ezt láttam Justitzrath Svevelhaj, lord King, Sinyor Di Carapellegrina és mossiő emigrant Demiente értelmes és tudós külföldi zseniknél..." A mai tudomány és a különböző szakágak nyelvével kapcsolatosan a nyelvrontó körülmények között mindenképpen meg kell említenünk a rohammunkával készülő szakfordítások káros nyelvi hatását is. Az idegen szakszavak és kifejezések tekintélyes része ilyen fordításokból kerül a magyar nyelv áramába. Egy-egy fogalomkörhöz tartozó szavakat bizonyos szakma, társadalmi réteg vesz át, s ezek itt honosulnak, s innen terjednek tovább a társadalom többi szereplőjéhez (vízszintes és függőleges terjedés).