W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Gáspárdy András: Jövevényszavak szerepe a magyar állattenyésztés szókincsének alakulásában

Az ősi szavak nagy része az emberi és állati testrészekre vonatkozik: fő, fül, szem, száj, nyelv, váll, hát, csecs, far, láb; és a felbontott állatok belső szervei: ín, csont, szív (szü), epe, ér, máj, bél, valamint néhány állattal kapcsolatos fogalom: hím, emse, hal, egér, róka, méh, lúd, fecske. A magyarság története során ősi nyelvébe átvett jövevényszavakat, amiket az átadó nyelvenként röviden így tagolhatunk: Őstörök szavak, összefoglalóan; a honfoglalás előtti és a kun-besenyő időkből, ezek a szavak nem hatnak idegenként: kérő (quereh, csuvas), vályú (olug, köztörök), bika, ökör, tulok, tinó, üsző, borjú, ürü, kos, toklyó, üvecs, gyapjú, kecske, olló, disznó, ártány, serte, karám, köpü, író, sajt, túró, teve, tyúk. Arja nyelvek szavai, iráni jövevényszavak a Kr. e. 8. és 3. században (szkíta, szarmata): tehén (dhenus, óirán), tej (dháyati, óirán 'szopotat'), nemez (namat, óirán), hús, öszvér, szekér, gulya. Oszmán-török szavak: hárem. Görög szavak: paripa (herélt). Latin szavak: kolosztrum (föcstej), iskola. Német szavak: már a 14. századtól jelen vannak minálunk, majd felerősödve a 16. századtól, amikor Magyarország a Habsburg-birodalom részévé válik, s a reformáció megindul. (Keleti középbajor-ostmittelbaierisch) hatás. A 17. századtól a felnémet területi (oberdeutsches Sprachgebiet) hatás uralkodik el: lajstrom, virsli, karmonádli. Olasz szavak: istálló (Stála, 1291), pálya (pallio), szalámi, strucc, kagyló, szamár, prém, csonka laktáció (cionco, olasz és laktáció görög-latin). Szláv szavak: a vándorlás alatt és a honfoglalástól kezdődően egészen napjainkig: bárány, jerke, birka, kakas, jérce, kacsa, gácsér, csuka. Rutén szavak: berbécs (berbece, 'juh'), cáp (\áp, 'kecskebak'), pakulár (päcurar, 'pásztor'), orda (urdä, 'túróféle'), ókula (vakisa vagy varga?). A rutén szavaknál maradva a Cigája juh elnevezésével kapcsolatban néhány gondolatot vetek fel bővebben. Feltételezzük, hogy a fajta neve összefüggésben áll régóta kitenyésztett gyapjútermelő képességével. A cigája szó eredetére - holott eddig sok kútfő román (esetleg román közvetítésű) kölcsönszónak tartotta - nincs magyarázat a román nyelvben. A cigája szó, mint melléknév (tigae) román nyelven rövid, hullámos, finom, selymes gyapjút jelent. Főnévként azt a juhot jelöli, amelyik ilyen gyapjút termel. A szó első írásos említése 1649-ből való, amikor is egy campulungi kereskedő levelében egy brassói kereskedőtől ilyen gyapjút kér. Ezek után nem meglepő, hogy a román nyelvben a rackára és változataira használt curkán (Çurcana) szó pedig hosszú, durva gyapjat, illetve ilyen gyapjat növesztő juhot jelent. Az etimológia tehát egyelőre ismeretlen.