W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Gáspárdy András: Jövevényszavak szerepe a magyar állattenyésztés szókincsének alakulásában

Jövevényszavak szerepe a magyar állattenyésztés szókincsének alakulásában GÁSPÁRDY ANDRÁS „Boncolj csak nyelvész! Hát baj, hogy az áldozat elvész? Tartozik ez tereád? ... Egy bizonyos: Nem anyád!" (Arany János) Kezdjük a mondanivalót a jelenben megfogalmazott cím megmagyarázásával. Az állat szó, mint létezési forma a 17. század elején még minden lényre (emberre, állatra, istenre), szubsztanciára egyaránt vonatkozott. Pázmány Péter még így ír: „...A keresztények Istene Egy állattyába személyébe Három, a tellyes szent Háromság egy bizony Isten. ... Calvinus sok helyen írja, hogy a Fiúnak külön állattya, substantiája vagyon az Atyátúl." A tenyésztés szavunk ebben az alakjában is viszonylag új, Nagyváthy Jánosnál a tenyésztés helyett tenyésztetés, a tenyésztő helyett tenyésztető áll. A jövevényszó pedig az idegen szavak egyik fajtája; az, amelyik maradandóan szervült a magyar nyelvben. Tovább osztható a szükségletet valóban kielégítő, a műveltséggel kapcsolatos szükséges jövevényszókra, illetve az ezt nem megvalósító felesleges jövevényszókra. A jövevényszavak mellett megkülönböztetjük a szókölcsönzést (idegen jelleget felmutató szó egyszeri vagy ritka előfordulását), a nemzetközi vándorszót (amiknek szerepe fontosságuknak és érdekességüknek megfelelően alakul) és a nyelvjárást (amit időben azonos, de térben részben elterjedt rokon értelmű szavak alkotnak). A fentiek alapján a címet a tudománytörténeti konferencia fő vizsgálódási időtartamának (16-19. század) nyelvezetére ültetve, nagyjából ez a korabeli cím adható: „Az lábas jószágaink tenyésztetésébe bekerült idegen szóknak környüljárása." Az idegen szavakat több módszerrel kereshetjük és dolgozhatjuk fel. Az első az ún. „szótárforgató etimologizálás" (Hadrovics elnevezése), amikor is a rendelkezésre álló szószedetek lapozgatásával, a szobatudósok kényelmével másoljuk át az információkat. A második az önálló gyűjtőmunka, levelek, oklevelek, történeti dokumentumok, emlékiratok tanulmányozása, ami a korábbinál lényegesen több időt és energiát felemésztő, kis hatékonyságú, ám biztos módszer. A harmadik a személyes rátalálás, ami szinte csak a vak véletlenen múlik, de a szorgos kutatót Fortuna kegyeibe fogadja. A nyelvtudomány hozzávetőlegesen 500 szót tart ősi magyarnak, ebben az esetben az ősi szavak és az ezekre épülő többi szó azonos szótőkre vezethetők vissza.