W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)
Oroszi Sándor: Erdélyi hatások a magyar erdészeti szaknyelv kialakulásában
már nem azzal a céllal készült, hogy a magyar erdészeti szaknyelvre hatással legyen, hanem egyféle számvetésként: ez volt a székelyföldi erdészek, erdei munkások és a köznép erdőkkel kapcsolatos nyelvi világa. Kádár Zsombor könyvéből szemelvényképpen a közismert 27 erdészeti szakszót, a hajkot említem meg. Miután leírja Gyarmati Sándor, majd Czuczor Gergely-Fogarasi János szótárainak idevonatkozó adatait (ez utóbbiak szerint egyébként a hajk székely szó!), még további szakirodalmi adatokat is idéz, amely szerint a rovatk, a gübü, a csapás és a bevágás szintén hajkot jelent. Szintén a szakirodalomból idézi, hogy a „hajk szóban ősi finnugor műveltségünk egy fontos eleme őrződött meg". Végül pedig saját gyűjtéséből a félig, féligelés (Gyergyó) és a bréjelés (Mezőbánd) szavakat írja fel, mondhatnánk úgy is, hogy az utókornak, az öröklétnek. Igen, mert a Marosvásárhelyt élő idős, „öreg barátunk" (aki az idén az Országos Erdészeti Egyesülettől életműdíjat kapott) után már aligha akad olyan erdész, aki ezekkel a kérdésekkel Erdélyben foglalkozna. Ráadásul a szavakat használó adatközlők is hiányoznak, így a szavak elvesznek. Ezeket a szavakat nemcsak az etnikai átalakulás, hanem az életmódváltozás is koptatja, divatjamúlttá teszi. Vigaszunk csak az lehet, hogy ez a könyv, ez a dokumentum fennmarad. És itt térhetünk rá az egyetemes magyar erdészeti szaknyelv kérdéseire, sőt magának az erdészetnek a mai problémáira is. A közelmúltban jelentek meg Halász Aladár szerkesztésében a magyar-angol és az angol-magyar erdészeti szótárak. 28 Ezekben bizony jócskán találunk olyan kifejezéseket, ahol az angol szó magyar megfelelőjét hiába keressük. Visszajutottunk a műszótáralkotás problémájához? Nem, a helyzet sokkal bonyolultabb. Globalizálódó világunkban a nemzeti nyelven oktató felsőbb iskolák kerülnek veszélybe. Az iskolák, ahol a fiatalok egy-egy szakma nyelvi világával is megismerkednek. Továbbá a tudományos műhelyek, kutatóintézetek, ahol a magyar nyelven való publikálás egyre kevésbé lesz a tudományos eredmények megismertetésének (elismertetésének) az eszköze. Aztán maga az erdészet is a kihaló „testvérszak", a bányászat rémével nézhet szembe; alárendelt, kisegítő szerepre kényszerül a környezet- és természetvédelem elsőbbségét hirdető (de gyakran ellene cselekvő) világunkban. Ebben a helyzetben mégis szükség van magyar erdészetre, magyar erdészekre, akik a magyar nyelvű szakirodalmat olvassák, azt művelik és tanítják! Legyen ez a hit előadásomnak a végső kicsengése, amihez ismét tanúnak hívom Kende Zsigmond 1862. december 31-én, Cégén kelt levelét: „miszerint én /.../ távolról sem hiszem, hogy a részvétlenség ördögi szelleme szegény hazánkat annyira megátkozta légyen; miszerint az erdőszetet, az országok és nemzetek boldogulásának legfőbenjáróbb üdvét elenyészni - a' szent ügynek apostolait pedig örökre elnémulni engedje." 29 27 Kádár Zs. 1999/b. 2B Halász A. 1998., 1999. " Lásd az 1. számú jegyzetet.
