W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Oroszi Sándor: Erdélyi hatások a magyar erdészeti szaknyelv kialakulásában

Wagner Károly (akinek mindkét munkájában Divald Adolf volt a segítője, a gyakorlatiasabb, az összeütközéseket is jobban vállaló munkatársa) 1862-re állította össze az erdészeti szavak német nyelvű gyűjteményét. Ezt küldték szét az országban - például Cégére is. Válasz azonban csak csekély számban érkezett, így főleg a saját maguk magyarítására voltak utalva. Ráadásul a magyar kifejezések nyelvtudósok általi ellenőrzése, megbírálása is elmaradt, mert a szótárt 1868-ban ki kellett adni.

11 1867-ben, az osztrák-magyar kiegyezést követően ugyanis mind az erdészeti oktatás, mind a közigazgatás nyelve magyar lett, amihez a megfelelő segédeszköz kellett. A Divald-Wagner-féle műszótár ajánlásai alapján nyert polgárjogot például az erdészettudomány alapágait meghatározó erdőművelés (Waldbau), erdőhasználat (Forstbenutzung), erdőrendezés (Forsteinrichtung) és erdővédelem (Waldschutz). Ezek a német kifejezések tükörfordításai, de továbbiakban, a műszótár megjelentetése után is várták a jobb javaslatokat, a nép nyelvén élő különb kifejezéseket. Ennek érdekében az Országos Erdészeti Egyesületen belül létrehozták az új műszótár szerkesztőbizottságát, aminek az elnöke Bedő Albert, országos főerdőmester volt. S róla is tudni kell, hogy erdélyi, székely család sarja, aki Sepsikőröspatakon született, s mindvégig a székelyek ügyének egyik legfőbb szószólójaként tartották számon.

12 Az (új) műszótár ügye mind az 1870-es, mind pedig a közvetlen századforduló éveiben megélénkült, de a kiadásig nem jutottak el. Előbb Wagner halála (1879), majd az erdőtörvények (1879, 1898) körüli sok teendő akadályozta meg egy ilyen, országos egyetértéssel létrehozott mű kiadását. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a munka terepi része, a szógyűjtés teljesen abbamaradt volna. A munkatársak közül legelőször a brassói erdőfelügyelőt, Nagy Gyulát említhetjük meg, aki igazán lelkesen foglalkozott a szavak gyűjtésével.

13 Vizsgálódási körébe nemcsak a Székelyföldet, hanem a hétfalusi csángókat is bevonta. Ez utóbbiaktól leste el például a boszlány vagy a fát költeni kifejezést. Az előbbi fiatalost, sűrű bozótost (ciherest, amit székelyföldi szóként tartottak számon) jelentett. A fát költeni kifejezést pedig mindenféle anyag-(fa-)mozgatásra, mai fogalmaink szerint a közelítésre és a szállításra használták, illetve Nagy Gyula arra ajánlotta. A magyar erdészeti szaknyelvben azonban egyik sem honosodott meg. Van azonban olyan székelyföldi kifejezés, ami a műszótárban is szerepelt, majd a szakirodalomban is használatban volt, de aztán mégis kiveszett. Ez pedig a harapégés. A szótár készítői a Bodenfeuer, Lauffeuer, azaz az avartűz, illetve futótűz kifejezésére ajánlották, de a 20. századra már legfeljebb csak tájszónak maradt meg. Pedig a dél-erdélyi származású Téglás Károly az erdővédelem szakirodalmában is igyekezett népszerűsíteni.

14 " Divald A.-Wagner K. 1868. 12 Oroszi S. 1989. " Nagy Gy. 1883. " Téglás K. 1893. 268.