W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)
Knézy Judit: Étel alapanyag- és ételnevek a Dunántúlon a 17-18. században
kukoricapép neve elsősorban gánica, és a főzelékpépnek számító krumplislisztes főtt, szaggatott étel neve a dödölle. De a két elnevezés keveredik. A sterc pedig újabb jövevény, és zsíron pirított lisztes pépet jelent a DélDunántúlon, de 17-18. századi adatot ez ideig nem tártunk fel ezekről. A durvább lisztből, esetleg tejjel, tejtermékkel kevert, valamivel ízesített és kisütött lepényféle neve sokfelé a prósza a Dunántúlon, akár köles-, akár hajdina-, akár kukoricaprószáról van szó. A búzalisztes prószát már kelesztették is. Egy 1747-ben folyó boszorkányperben emlegették a prósza sütését. 30 Bár a málé, sült kukoricalepény értelemben inkább a kelet-magyarországi területről ismert, egy somogyi pap prédikációjából a következő mondatot jegyezték fel: „sem komámnak, sem sógoromnak egy meleg máléért könyöke alá vánkost nem varrok", itt köles vagy kukoricalepény értelme lehet e szónak. 31 Baksay Sándor említi Sárközi István nagybajomi földbirtokos műgyűjteményével kapcsolatban, hogy volt benne egy szabadalomlevél a csökölyi eklézsiától, melyet a kurátor szerzett a töröktől azzal, hogy egy tál meleg túróslepényt vitt neki. 32 Vékony sült, szárított lepény értelmű a laska és a gabonca vagy gubanica is, a palacsintától eltérően nem zsírban sütötték ki ezeket. Mindegyiket felhasználták arra, hogy rétegesen lerakják és megtöltve újra átsüssék, ekkor már megzsírozva vagy megtejfölözve, mint erről 1818-ból az őrségből hírt adtak 33 , a későbbi adatok igazolják ezt. A kenyeret megelőzően készült a sóból, vízből, lisztből gyúrt - a szakirodalom által - lepénykenyérnek nevezett mindennapi étel. Ez a kenyér szerepét töltötte be a kelesztett kenyér megjelenése előtt. A kásák mellett nagy jelentősége volt a fő ételféleségek rendszerében. Az olasz eredetű pogácsa névvel akkor kezdték jelölni, amikor a kelesztett kenyér töltötte be a mindennapi fő étel szerepét. De a többi, finomított, ízesített pogácsa mellett (túrós, vajas, diós, káposztás) a böjti és ínségesebb időkre korlátozódott az eredetileg kenyérnek tartott kelesztetlen étel, de már sós pogácsa néven. Ez olyan egyszerű étel volt, hogy talán nem is tartották érdemesnek a feljegyzésre. A főtt tésztákra vonatkozóan a falusi lakosság köréből aránylag későiek az adatok, de 1737-ben „mácsik" (mákos metélt vagy csík) főzéséről beszéltek az egyik nagyszékelyi perben. 34 30 Schräm F. 1970. Ii. 516. 31 HőkeJ. 1873. 247. 32 Knézy J. 1984.141. 33 Kardos L. 1943. 118-119, írja, hogy a béles búzalisztből készült, a gabonca hajdinából, és ez utóbbit és a laskát is megtöltik. 31 Schräm F. 1970. II. 515. Nagyszékely, Tolna megye.
