Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - UNK JÁNOS: Növénytermesztés (lektor: Bócsa Iván)

A cukorrépa termesztés feltételei közül a gépesítés fejlődött a leggyorsabb ütemben: a betakarításban alkalmazott cukorrépakombájnok választéka és teljesítménye lehetővé tette a kis területen cukorrépát termesztő üzemek igényeinek kielégítését is. A kukorica után a cukorrépa-ágazatban is kialakultak a termelési rendszerek (KITE). Akkor a cukorrépát 4 termelési rendszer keretében termesztették. A rostnövények területe viszonylag kicsi, népgazdasági és üzemi jelentősége ugyanakkor figyelemre méltó. A rostkender területe fokozatosan csökkent, 197l-re a korábbi 30 ezer ha-ról 10 ezer ha-ra. A termésátlag 20 év alatt közel megkétszereződött, 75-80 q/ha körül alakult. Az olajnövények közül legnagyobb jelentőségű a napraforgó. Termesztésében kialakult egy önálló rendszer, mely növény társítás sal oldotta meg az alkalmazott géprendszer kapacitásának kihasználását (kukorica). A káposztarepce és olajlen termőterülete viszonylag állandó volt. 1975-ben 6000 ha káposztarepce és 2500 ha olajlen terület egészítette ki, egynéhány termelési rendszer társított növényeit. A szója termesztése az 1970-es évek elején növénytermesztésekben új jelenség volt. 1972-73-ban a korábbi- sikertelenségek után és tekintettel a fehérjehiányra - mintegy 15 amerikai és hazai nemesítésű fajtával - kisparcellás és nagyüzemi kísérleteket állítottak be. A kísérletek jó eredményekkel szolgáltak, így a szója területe 1974-ben közel 15.000,1975-ben 25.000 ha volt. A dohány vetésterülete csökkenő irányzatúvá vált. 1970-től területe már csak 15-17.000 ha. Ennek oka nagy kézimunka igénye, viszonylag alacsony hozama, a munkafolyamatok gépesítésének hiánya. 1971-75 között erőfeszítések történtek a termesztés korszerűsítésére. 1974-ben a dohányterület 80%-án termesztettünk minőségi dohányokat. A burgonya fontos népélelmezési cikk. Az ország évi burgonyaszükséglete 1,5 millió t, melyet hazai termelésből elégítettünk ki. Külföldi fajták behozatalával és termesztésével, korszerű technológiával a 350-450 q/ha termés elérhető. A vírusos leromlás megakadályozására rendszeres, gyakori, időközönkénti vetőgumó cserét kellett végrehajtani. Szálastakarmány-termesztés Az össztakarmányterületen belül 5 év alatt némileg növekedett a lucerna termőterülete, s a silókukorica vetésterülete is. A rét-legelőterületnél módosulás nem történt. Legnagyobb jelentősége a lucernának volt. A szakemberek véleménye, hogy a fajtakérdés ez időben megoldott volt. Az 51,5 q/ha terméseredmény mellett azonban a fajták termőképességét csak 50%-ban használták ki. Sok volt a tartalék még ebben a növénytermesztési ágazatban is. Nem eléggé céltudatos a területkiválasztás. Országosan alacsony a tápanyagutánpótlás. A lucerna öntözése ebben a periódusban előtérbe került, mert fellendülőben volt a zöldlisztexportunk. Az évelő pillangósok közül e periódusban még a vöröshere-termesztés volt jelentős. Területi nagysága az 5 évben nem változott, termésátlaga valamelyest emelkedett, 1974-ben 36,2 q/ha-ra. A többi pillangósnövény helyi jelentőségű. A tömegtakarmányok közül a legnagyobb területet foglalt el a silókukorica. 1975. évi területe 200.000 ha, 1974-ben az átlagtermés 189,2 q/ha volt. Az egynyári szálastakarmányok jelentősége egyre csökkent. Mindezekből az OMEK-látogatók a következőképpen tájékozódhattak: A látni- és tanulnivalókkal 1400 m

2 fedett és 4800 m

2 szabadföldi területen, valamint üzemi bemutatókon ismerkedhettek meg. Tájékozódhattak a terméshozamok fokozásának, a költségek csökkentésének ajánlott módszereiről, a komplex technológia alkalmazásáról, a termelési rendszerekről, működési feltételeiről. A növénytermesztési pavilon összefoglaló képet adott a növénytermesztési rendszerekről, elterjedésük mértékéről, eredményeiről, az agrokémiai centrumok jelentőségéről, fejlesztési elképzelésekről. Mindezt reprezentatív termékbemutatók egészítették ki.