Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FARKAS GYÖNGYI: A magyar mezőgazdaság hivatalos képe az 1945 és 1985 között megrendezett országos mezőgazdasági kiállításokon (lektor: Pálmány Béla)

A hetvenes években jelentek meg nagyobb számban az iparszerű termelési eljárásokat a mezőgazdaságban meghonosító ún. termelési rendszerek. Széles körű elterjedésük ebben az időszakban annak volt köszönhető, hogy a mezőgazdasági termelés szigorodó feltételei mellett a termelési rendszerben résztvevő gazdaságok lehetőségei jóval nagyobbak voltak (pl. könnyebben jutottak korszerű nyugati gépekhez, technológiai eljárásokhoz). A reform visszafogásával egy időben szenvedte el első jelentős kudarcát az az elképzelés is, miszerint a szocialista országok függetleníteni tudják gazdaságaikat a világpiac hatásaitól. A hetvenes évek elejének olajárrobbanása és az azt követő nyugati technológiai váltás nemcsak a hazai termékek világpiaci értékesítési lehetőségeit érintette rendkívül kedvezőtlenül, hanem tovább növelte a szocialista országok technológiai lemaradását is. A hetvenes évek végére nemcsak a lelkes "utolérni és túlszárnyalni" jelszóból lett illúzió, hanem kérdésessé vált az is, hogy egyáltalán tartható-e a fejlett tőkés országokhoz viszonyított szintkülönbség. A hetvenes évektől egyre gyakrabban felvett nyugati kölcsönök, melyek az ország súlyos eladósodásához vezettek, döntően nem a technológiai fejlesztést, a termelés átalakítását szolgálták, hanem a meglévő gazdasági rendszer életben tartásának finanszírozásához kellettek. Ugyanakkor az ország külkereskedelmében a mezőgazdasági kivitel igen nagy szerepet játszott. Az 1975 utáni másfél évtizedben nemcsak az alapvető mezőgazdasági termékekből (gabona, hús) bonyolított le az ország nagy tömegű kivitelt, de olyan, többnyire a kistermelők, háztáji gazdaságok által előállított termékekből is, mint. pl. méz, nyúl, galamb, pecsenyebárány, minőségi borok stb. Éppen ezért a mezőgazdaság a kezdődő gazdasági válság körülményei között is rentábilis maradt (bár kinyílt az agrárolló a 80-as évek elején). Annak ellenére, hogy alapvetően politikai-ideológiai szempontok alapján az agrárpolitika továbbra is a "szocialista" tulajdonon alapuló nagyüzemi termelést támogatta, a háztáji és a kisegítő gazdaságokban folyó kisüzemi termelés a hetvenes évektől jelentős fejlődésnek indult. A nyolcvanas évek közepére a mezőgazdasági termékek egyharmadát már ezekben a törpegazdaságokban állították elő. Ennek hátterében az a felismerés állt, hogy a nagyüzemek bizonyos tevékenységeket (zöldségtermelés, egyes gyümölcsök termelése, liba- és nyúltartás, vetőmagvak termelése) nem tudtak gazdaságosan elvégezni, ezért ezt átengedték a háztáji és a kisegítő gazdaságoknak. A reformellenes gazdaságpolitika időszaka után gyorsan nőtt a nagyüzemek kiegészítő tevékenysége is. A nyolcvanas évek közepére a mezőgazdasági szövetkezetek dolgozóinak fele már ezen a területen tevékenykedett, a vállalatok bevételének 50%-a, profitjának pedig 65%-a származott a kiegészítő tevékenységből. Az ipari tevékenységből származó haszon tette tehát lehetővé, hogy fennmaradjanak a veszteséges mezőgazdasági termelést folytató nagyüzemek. A hetvenes-nyolcvanas évek agrárproblémái a nyilvánosságnak szánt hivatalos közlésekben csak nagyon lassan jelentek meg. A mezőgazdaság fejlődését értékelő ünnepi beszédek és propagandakiadványok hangneme kezdetben továbbra is optimista és lelkesült maradt, csupán a megfogalmazások újszerűsége, a hangsúlyok áthelyezése figyelmeztette a változásokról a rejtjeles közlésekhez hozzászokott olvasót. A nyolcvanas évek elejétől-közepétől, az agrárgazdaság problémáinak elmélyülésével alakult át lényegesen a hivatalos közlemények tartalma és nyelvezete, lett a mezőgazdaság helyzetéről kialakított kép reálisabb. Az "eredményeink" után kezdetben csak egy-egy fél sorban megemlített "nehézségek", "gondok" és "feszültségek" egyre hangsúlyozottabbak lettek. Nyilvánvaló, hogy a bajok eredetét a hivatalos megnyilvánulások nem a kormány agrárpolitikájának hibáiban keresték. Sőt, valamennyi kiállítás kapcsán elhangzott ünnepi beszéd az addig követett gazdaságpolitika továbbfolytatására buzdított. Az 1975-ben megrendezett 68. OMÉK még az előző korszak stílusában, lelkes önbizalommal számolt be a mezőgazdaság nagyszerű eredményeiről - köztük megkülönböztetett fontosságot tulajdonított a termelési rendszerek széles körű elterjedésének -, de a figyelmes szemlélő már felfedezhetett néhány olyan szokatlan fordulatot, amely az agrárpropaganda eddigi szókészletéből hiányzott. Romany Pál a megnyitó beszédben például így fogalmazott: "Az idáig megtett út nem volt könnyű és nem lesz könnyű a következőkben sem." A "gazdaságosság", a "hatékonyság növelése", a "termelés tartalékainak feltárása", az "üzem- és