Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Kísérőrendezvények, szakmai előadások, versenyek (lektor: Kecskés Sándor)

Kísérőrendezvények, szakmai előadások, versenyek Darvasné Molnár Anna A vásárok mindig látványosságokkal is szolgáltak a közönségnek, így volt ez a mezőgazdasági vásárokon és kiállításokon is. A régi hagyományokkal itt nem kívánunk foglalkozni, elég annak leszögezése, hogy a XIX. század utolsó harmadában megvalósult mezőgazdasági kiállításokon általában találunk ún. „kísérő rendezvényeket", többek között szakmai programokat is. Kiemelkedik ebből a szempontból is a millenniumi kiállítás, a maga számos rendezvényével. Az első világháború előtt a mezőgazdasági kiállításokon ritkán találkozunk a szakkönyvekkel. A kiállításokon a nagybirtokosok mutatták be állataikat, a gépeket, stb., a gazdatisztek, de a tulajdonosok is rendelkeztek a szükséges ismeretekkel, szakkönyvekkel. Csak a két világháború közötti években jelenik meg a szakkönyv, s általánossá a kiállításokon 1945 után válik. Az 1964. évi OMÉK egyik kiemelt rendezvénye volt a Nemzetközi Szakkönyv Kiállítás és Vásár. Az országos lovasmérkőzések, lovasmutatványok és fogatelőhajtások hagyományos kísérőren­dezvényei voltak az országos mezőgazdasági vásároknak. A tribünjegypénztáraknál kapható részletes program többnyire a díjazott lovak és szarvasmarhák elővezetésének rendjét is tartalmazta: „Minden díjazott állatnak, a nem versenyzők közül pedig minden erre kijelölt állatnak elővezetése kötelező", ugyanígy a fogatok bemutatása is. Elvárás az elővezetés otthoni gyakoroltatása a tehenekkel és üszőkkel is, továbbá lovakkal ügetésben is. „Az elővezetésre való tekintettel megfelelő számú, rendes ruházattal ellátott személyzetnek a felküldése kívánatos, mert a rendezőség csak korlátolt számban tud az elővezetéshez segédszemélyzetet rendelkezésre bocsátani." A bírálaton csak a bírálók és az állatok ápolói lehetnek jelen (még a vásárolni szándékozók sem), de az állatok felvezetése már a nagyközön­ségnek szóló látványosság a vásárokon. Az országos mezőgazdasági vásárok és kiállítások szokásos programja volt a kutyakiállítás és ­bemutató is. A kutyakiállításokat és a rendőrkutya-bemutatókat gyakran a lovasmutatványok keretében rendezték. Pásztorkutyákkal nyájterelő versenyeket is tartottak a „Kutyabemutató" céljaira elkerített, a kutyaistálló mögött lévő terepen. A háború utáni vásároknak is közkedvelt rendezvényei voltak a lovasversenyek, bemutatók. Évről évre a hagyományos bemutatók rangosabbá tételére, az előző vásár eseményeinek felülmúlására töre­kedtek. A 65. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (1964) katalógusában így írtak a közönség szórakoztatásáról: „A lovasbemutató pálya újjáépített tribünje és zsűritornya előtt ez évben kerül orszá­gunkban először megrendezésre az ifjúsági lovas Európa-bajnokság, augusztus 28-30-a között. 16 ország bajnok csapata mérkőzik meg, amely szám az eddigi Európa-bajnokságok részvételét erősen felülmúlja. A nemzetközi lovasversenyen (szept. 3-6.) és a szokásos magyar bajnokságon (szept. 9-20.) kívüli időben állatfelvezetés, gépbemutató és az ismert kutyabemutatók szórakoztatják a nagyközön­séget." Jellemző rendezvények voltak és maradtak a mai napig a mezőgazdaság gépesítésében nagy szerepet játszó gépversenyek és -bemutatók. Itt kell említenünk a borversenyeket is, melyeket ugyan nem a vásárok keretében tartottak, de például az 1964. évi OMÉK egyik látványossága volt a díjnyer­tes borok borkóstolóval egybekötött kiállítása, nemzetközi borcímke és borászati tárgyú bélyegek nemzetközi bemutatója és tematikus ex libris-kiállítás. Az 1920-as évektől általában találkozunk olyan látnivalókkal, amelyek egyúttal tanítják is a falu népét. A kisgazdaudvarok bemutatói, a zöldmezőmozgalom kiállításai sorolhatók ide, de például a

Next

/
Thumbnails
Contents