Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - DANKÓ IMRE - SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Élelmiszeripari kiállítások (lektor: Pálmány Béla)

1919-1945 A háborús évek a mezőgazdasági kiállításoknak sem kedveztek. A háború, a forradalmak és Trianon után csak 1929-ben lehetett újból Országos Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt rendezni. Az 1929. évi kiállításon - amely elsőrendben tenyészállatvásár volt - halászati-, vadászati-, erdészeti-, növénynemesítési-, borászati-, baromfi- és kutyakiállítás is helyet kapott. Az élelmiszeripar viszonylag háttérbe szorult s csak a leglényegesebbekre szorítkozott. A következő évek mezőgazdasági kiállításaira a gazdasági világválság nyomta rá a bélyegét. Ezeknek a kiállításoknak a népszerűségéhez hozzájárult az, hogy a millenniumi kiállítás példájára a vidékről felutazóknak a MÁV minden vonalán 50%-os menetdíjkedvezményt biztosítottak. Később ezt a gyakorlatot kiterjesztették a MÁVAUT és a MAHART, tehát az autóbusz- és a hajójáratokra is. Ezek közül a kiállítások közül csak egyre, az 1936. március 20-án megnyílt Országos Mezőgazdasági Kiállításra térünk ki (a kiállítás március 25-én zárult). Ez a rövid ideig tartó kiállítás is elsőrendűen tenyészállat-bemutató és -vásár volt. Nagy kiállítási résszel képviseltette magát a Tokajhegy alj ai Borászat (a tolcsvai Waldbot Kelemen-féle borpincészet stb.), az Első Kőbányai Sörgyár, a Törley Pezsgőgyár, a Zwack likőr- és konyakgyár, a budapesti Harmatvíz cég. A békéscsabai hentesárukat (elsősorban a kolbászt) többen is bemutatták. A gyulai kolbásznak (és más hentesárunak) a gyulai Stéberl-féle hentesipari gyár csinált nagy propagandát. A debreceni húsipar sem maradt el, az egyik fő kiállító a debreceni Bőde Gyula-féle cég volt. Nagy mennyiségben, ízlésesen mutatta be és árusította, az akkorra már országos hírnévre szert tett debreceni párost, paprikásszalonnát, pörcöt, kolbászt, „nyári" szalámit, pácolt- és füstölt sonkát. A malomipar is új kiállítókkal gyarapodott. A régi malmok mellett szépen szerepeltek az István Malmok (a debreceni, a miskolci és a békéscsabai) és a hajdúnánási Csiha-Malom is. A Mezőgazdasági Kiállításokat és Vásárokat 1942-ig lehetett megrendezni. Már a három-négy utolsó kiállításra egyre erőteljesebben rányomta bélyegét a második világháború kikényszerítette hadigazdálkodás, a szabad adás-vevés, illetve kiállíthatás fokozatos felszámolása. 1945 után Az 1945 utáni évek a tulajdonviszonyok megváltozásának, megváltoztatásának jegyében teltek el. A földreform felszámolta a nagybirtokrendszert, a gazdálkodás jellemző egysége a kis- és középparaszti gazdaság lett. Az élelmiszeripari vállalatok ezzel szemben - az ipar többi ágához hasonlóan - az 1948. és 1949. évi törvények hatására állami tulajdonba kerültek. A élelmiszeripar működését, központi irányítása ellenére is, döntően a mezőgazdasági termelés befolyásolta. A nyersanyag jelentősége itt sokkal nagyobb volt, mint más iparág esetén. A vállalatok körzetesítésével (rajonizálás) és a kötelező beszolgáltatás bevezetésével igyekeztek az alapellátást biztosítani. A minden szempontból nehéz helyzetben lévő mezőgazdaság és élelmiszeripar terheit a nyomott mezőgazdasági árszínvonal tovább fokozta. Ilyen körülmények között az élelmiszeripari vállalatok nem tudtak befolyást gyakorolni a mezőgazdasági nyersanyagtermelés fejlődésére. Sőt, a beadási kötelezettség teljesítése sok esetben a minőség romlásával járt együtt. Az 1948-tól újra induló mezőgazdasági vásárokon a fenti okok miatt eleinte csak jelzésszerűen szerepelt az élelmiszeripar. Az 1950-ben megrendezett Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásáron, ami a háború utáni harmadik kiállítás volt, már szép számmal szerepeltek a növényolajipari üzemek (többek között a Győri, Nagyvenyimi, Pécsi, Újpesti Növényolajipari Nemzeti Vállalat), de képviseltette magát a Baromfiértékesítő Nemzeti Vállalat, Budapesti Konzervipar Nemzeti Vállalat és a Kőbányai Sörgyárak Nemzeti Vállalat is. 1950 után az Élelmezési Minisztérium, majd 1952-től az Élelmiszeripari Minisztérium és a Begyűjtési Minisztérium vezetése alá tartozó vállalatok fejlesztésére nem nyílt lehetőség. Az ország erőforrásait az erőltetett ütemű iparosítás emésztette fel. Az 50-es évek évente megrendezett mezőgazdasági kiállításait a politikai propaganda és a szerény eredmények túlhangsúlyozása jellemezte. A politikum hatására kerültek a kiállítási katalógusokba olyan kifejezések, mint a „minőség fokozatos